Századok – 1971
A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - Délkelet-európai ideológiai mozgalmak a XIX–XX. században 1005/V - Kovács Endre: Nemzeti függetlenség és társadalmi haladás kérdései a délkelet-európai népek mozgalmaiban 1005/V
1006 KOVÁCS ENDRE történelmünkben például a polgári törekvéseket — közismerten — nem a fejletlen polgárság képviselte (ez utóbbinak a politikai életben betöltött szerepe sokáig teljesen alárendelt maradt), hanem a nemesség korlátozottan haladó része és az ún. nemesi értelmiség, valamint a plebejus eredetű értelmiségi réteg. Érdemes lett volna az előadásban ezt az egész kérdést a maga árnyalataival érzékeltetni, hiszen világos, hogy a Balkán népeinek esetében sem beszélhetünk nyugat-európai értelemben vett burzsoáziáról az adott időszakban, legfeljebb a polgárság kialakulásának hosszabb folyamatáról. Az előadás találóan emeli ki a délkelet-európai népek mozgalmaiban jelentkező radikális áramlatokat, melyekből azt a tanulságot lehet leszűrni, hogy a nyugat-európai és az orosz szellemi élet akkoriban leghaladóbb irányzatai viszonylag gyorsan utat találtak Délkelet-Európába is. De jól mutat rá az előadás arra is, hogy e programok javarésze éppt n az elmaradottabb társadalmi viszonyok következtében csakegyeskiválópolitikusok, írók agyában kapott visszhangot, de nem mehetett át a gyakorlatba. Hasznos lenne a továbbiakban a történeti kutatásnak azokkal a módosulásokkal foglalkoznia, amelyeken a forradalmi demokrácia, az utópikus szocializmus és más ideológiák keresztülmentek. Az egyes reprezentatív személyiségeken túl ez fényt vethet a társadalmi alapokban meglevő eltérésekre is. A magunk részéről különösképpen a forradalmi demokrácia tartalmának pontosabb kifejtését érezzük szükségesnek. Felmerül itt is az a probléma, hogy mit jelentett a forradalmi demokratikus gondolkodás egyes konkrét esetekben, a kettős történelmi feladat: a társadalmi átalakulás és a nemzeti függetlenség vonatkozásában. Utaljunk talán arra, hogy nálunk a történelmi szóhasználat a forradalmi jelzőn egyszerűen a nemzeti függetlenségi harcot érti, tekintet nélkül arra, hogy a szóbanforgó forradalmár hogyan tekint a szociális problémákra. Izgalmas kérdés lehet az ideológia kutatója számára annak megválaszolása is, hogy mennyiben segítette elő a múlt század folyamán a nemzeti radikalizmusok kialakulását az a tény, hogy a szociális törekvésekkel egyidőben a nemzeti elnyomottság lerázásának vágya vezette a délkelet-európai népek szellemi vezetőit és magukat a népi tömegeket is. Itt is idekívánkozik a magyar példa. A magyar nemzet ugyanis részben Ausztriától függött, részben más népek jelentős tömegeit tartotta függőségben. 1849 után a magyar ideológiai fejlődés bizonyos egyoldalúságot mutat: a szociális kérdés messzemenően háttérbe szorul a nemzeti s állami függetlenség visszaszerzését célzó program mögött, mely azonban nem hoz ideológiai gazdagodást. 1867 után a dualista rendszerben még mindig az Ausztria és Magyarország közötti jogi viszony módosítása áll az ellenzéki harcok központjában. A társadalmi kérdések rendezésére irányuló forradalmiság csak lassan, nehezen halad előre. A különbségek akkor válnak világosabbakká, ha a vizsgálódást szélesebb területekre terjesztjük ki. Ennek nyomán azután nemcsak arra kapunk feleletet — ami egyébként az előadásból is jól kiviláglik —, hogy mik voltak a délkelet-európai ideológiai fejlődós összehangzó vonásai, hanem arra is, hogy ez a fejlődós mennyiben tért el a szomszédos területekétől, és hogyan illetszkedik bele egy általánosabb európai tipológiai rendszerbe.
