Századok – 1971
Közlemények - Tilkovszky Loránt: Bajcsy-Zsilinszky önéletrajzi vallomása politikai nézetei fejlődéséről és a szellemtörténethez való viszonyáról 966/V
BAJCSY-ZSILINSZKY ÖNÉLETRAJZI VALLOMÁSA 995 dóknak, vagy akár a tisztes Ferenc Józsefnek még mindig kicsit nagynémet Bécsét. Ezzel a kérdéssel azonban már egészen máscélú írásomban fogok foglalkozni,4 5 miután annak alapját megvetettem „Helyünk és sorsunk Európában" című munkámban. Bajcsy-Zsilinszky egy további alfejezetet (6. „Árjásított magyar történelem és az idegen módszer csődje") arra szán, hogy további adalékokat szolgáltasson az általa bírált szellemhez és módszerhez. Véleménye szerint a Magyar Történetnek. ,,bizonyos erős árja színezete" van; azoknak az asszimilánsoknak kedvére írták, akik „svábbogárhadként" ellepték a tisztviselői, bírói, tábornoki kart, a klérust, a politikai vezetést, a vérbeli magyarság rovására. „Csonka-Magyarországon e húsz év alatt jóformán nem is volt számottevő nemzetiségünk svábjainkon kívül, s ezek is csak töredékét jelentették az óriási magyar zömnek : mégis, mint a váratlanul, kivételes éghajlati viszonyok folytán elszaporodott legyek, rakták tele petéikkel, a fél- és fertályasszimiláció undok tenyészetével, silány és kiszikkadt középosztályunk kereteit." Meggyőződése szerint ez a „nemzetiségi, álasszimilánsi előnyomulás becstelenítette meg életünket és készítette elő azt a pimasz Quisling-tenyészetet, az V. hadoszlop szellemi és politikai lázadását, mely már-már a mostani germán totalista árvízbe fojtotta bele a magyar szellemi, nemzeti, állami önállóságot, függetlenségünket, alkotmányunkat, önrendelkezésünket, emberi szabadságunkat, kereszténységünket". Felháborodottan idézte fel Szvatkó Pálnak, a „Magyarország" főszerkesztőjének — („azt mondják, apja szlovák, anyja német") — azt a régebbi felfogását, mely szerint a magyarság számára az indogermánságba való szellemi és faji beolvadás az egyetlen józan és távlatokat nyitó fejlődés. Szvatkó azzal, hogy „nem tudott szebb és emberibb jövőt elképzelni, mint beleolvadásunkat ebbe a — mai förtelmeivel számunkra még az eddigieknél is halálosabban idegenné vált —szomszédos germánságba", Bajcsy-Zsilinszky szerint „valami önkéntelen, akaratlan, távoli, de mégis letagadhatatlan párhuzamosságot tart azzal a történetírással, amely a magyarság létét — egy évezred rettentő ellenkező erőfeszítései, és szinte már ésszel nem is mérhető ellenállása után •— a németségnek, ennek a szerencsétlen, egyensúly nélküli németségnek, s országának, birodalmának, a politikai tehetségtelenség és őrjöngés e »klasszikus< földjének sorsához igyekezett kötni. Egy egész évezred fölmérhetetlen magyar önvédelmi harcainak, a kiontott magyar vér tengerének, elpusztult nemzedékeknek hősöknek és vértanúiknak szerény névtelen küldöttjeként emelem föl tiltakozó szavamat — írja Bajcsy-Zsilinszky, — most, míg nem késő, egy évezred küzdelmeire, és e küzdelmek egyenes vonalára hivatkozva, a német sorssal való azonosulás minden gondolata, s méginkább minden gondolatrendszere ellen. Ha van fajta és nemzet Európában, amely elmondhatja magáról, hogy megtette a magáét a német hordaösztön érvényesülése és t>hódításán, ellen, akkor mi magyarok voltunk azok. Nem akarunk a germán történelmi tömegsírban — mi magyarok — névtelen halottak elporló csontjai lenni, egy emberibb művelődés szántása alá — trágyarétegül". Felemeli szavát a „téves ítéletek és teljesen hamis, szellemi cugoscipőkben topogó, a magyar nagyság iránt válójában érzéketlen, a kicsinyes opportunizmust minduntalan a reálpolitikával és a reális életlátással összetévesztő eme kishitű történetírói »átértékelés« ellen. „Merem mondani, — írja, — a maga igazi szellemének öntudatára és jelentőségére, európai küldetésének roppant föladataira majdan újra ráébredő magyarság a szó szoros értelmében el fogja égetni a szép szavakba burkolt segédnépi szerepnek, a szomszédos német világba való politikai és lelki ügyeskedő beilleszkedésnek, a labancság amaz idealizálásának és igazolásának ezt a történetírói rendszerezését." Bajcsy-Zsilinszky szerint a magyarság „a becstelen germán szuggesztió rothasztó hatása alatt is fönntartotta ejbben az országban s ebben a nemzetben az igazi emberséget és az igazi európai színvonalat". Ennek bizonyságául a lengyel menekültek befogadását, „a bácskai visszafoglalt területek sokat szenvedett szerbjei" iránt tanúsított bánásmódot, és most a szovjet területeken vonuló magyar katonaság magatartását hozza fel. „Mikor e sorokat írtam volt, u Erre vonatkozó tervét nem valósította meg.
