Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Löbl Árpád: Az igazi Vasa Stajić 78/I

AZ IGAZI VASA STAJlC 89 tisztelt, becsült férfivé a bárminő fajtájú vagy nemzetiségű, -színű haladószellemű emberek előtt. Állításaimat itt most csupán néhány, sajnos a szöveg összefüggéséből kiragadott idézettel bizonyíthatom. Egy helyen így ír a maga fiatalságáról: ,, . . . Skerlié-csel már mint gimnazista kapcsolatban álltam, Cvijié-csel pedig 1910-ben léptem felbonthatatlan baráti viszonyba. Az vonzott hozzájuk, hogy hazafiságuk csupán a humanizmus egy válfaja volt, hogy társadalmi igazságszeretettel volt az telítve. Bennem is úgy fejlődött ki a hasonlófajtájú patriotizmus, hogy meggyűlöltem azt a sovinizmust, amelynek undorító voltát jól megismerhettem Magyarországon . . . "4

9 A NOYI SRBIN-ben számtalanszor igen kedvezően nyilatkozott a magyarságról -— legnagyobb harcai közepette is, amikor a magyar úri osztály ellen meghirdette a nemzeti forradalmat és szervezte is azt.5

0

Hogy mennyire tudatosan választotta maga is külön az erős nacionális érzést a nacionalizmustól, azt 1918 után írt cikkei is bizonyítják, amelyeket ő a nacionalizmus és sovinizmus különválasztásának szentelt.5

1

Mélyen csalódva az egyesülés módjában, alig pár hónappal 1918 novembere után, már szóvá is teszi ezt a kérdést, az újabb elnyomók ellen szállva síkra.5

2

Ugyanezt cselekszi például a Le a sovinizmussal című cikkében is.6

3 IV. Cikkem írásával párhuzamosan Kővágó László kiváló könyvében böngészgetve a magyarországi délszlávokról,5

4

arra az elhatározásra kellett jutnom, hogy cikkemet, terven kívül kibővítve, megpróbáljam helyreigazítani a jelzett könyv egyes tévedéseit, kiegészíteni egynéhány hiányosságát, amennyiben ezek Vasa Stajic munkásságára vagy híveinek, tanítványainak munkásságára vonatkoznak 1912—-1918 között, főleg 1918-ban. Ezek abból erednek, hogy a vajdasági történetírás még igen keveset foglalkozott az 1867-től 1918-ig terjedő korszakkal, aminél fogva eredményei is elégtelenek. Csupán a " A már idézett kéziratos cikkből [A NO a Vajdaságban]. Skerlié és Cvijié ismert belgrádi tudósok, egyetem tanárok voltak, Stajié jóbarátai. J. Skerlic [fiatalon halt meg 1914-ben] irodalomtörténész és esztéta, aki ugyan kissé vulgarizálta a marxista „tudományos" esztétikát, viszont — első ízben alkalmazta a marxista módszert a szerb irodalomtörténetben. J. Cvijié [1927-ben halt meg] mindmáig a legnagyobb jugoszláv antropogeográfus és etnológus. Mindketten iskolát teremtettek tudományos téren nagyszámú híveikből. " Novi Srbin iMadjari, Novi Srbin, 1912, októberi 2 szám. Készletet közlünk Stajié itt megjelfnt cikkéből: „A mai komoly időkben, amikor semminő áldozattól sem szabad visszariadnunk, amikor — ellenkezőleg — minél nagyobb áldozatra van szükség, — ne essék nehezére az újareú szerbnek az sem, hogy igazságos legyen a magyarok iránt. Hiszen annyi közöttük a sorstárs a szenvedésben, az üldöztetésben a közös ellenségtől... És különösen mi, magyarországi szerbek [kell hogy igazságosak legyünk velük szemben], mert sok bűnünket kell megbánnunk. Ezeket a bűnöket azáltal követtük el, hogy az osztrákok szolgálatában a Bákóczi, a Kossuth Lajos Magyarországa ellen, Piémont ellen, sőt a német egyesülés ellen is küzdöttünk . . ., legyen mindig szemünk előtt az, hogy azon a Magyarországon, ahol üldözik, elnyomják a szerb szabadságot, nincs ott szabadsága a magyarnak sem . . " Socijalizam i nacionalizam, Sloboda, 1919 I. 4.; 3. szám: „Külön kell választanunk a sovinizmust a nacionalizmustól . . . Sovinizmuson egy embernek vagy egy népnek képtelenségét értjük arra, hogy elismerje valamely más nép jogos törekvéseit, követeléseit, holott ugyanakkor vakon követeli, hogy mások teljesítsék az ő óhajait, nemzetének óhajait, tekintet nélkül arra is, hogy ezek a követelések esetleg más népek jogos törekvéseit igyekeznek elgáncsolni. Nacionalizmuson viszont egy nép arra irányúló vágyát értem, hogy elérje, kiharcolja nemzete szabadságát, szabadon fejleszthesse nemzeti kultúráját, hogy szabad nemzeti, politikai közösséget alakítson. A szocializmus, felfogásunk szerint, semmiképpen sem lehet az így értelmezett nacionalizmus negációja ... A szociáldemokrata egyként elítéli mind az egyén mind pedig a népek kizsákmányolását. . . Azért harcol a proletariátus felszabadulásáért is az osztályuralom alól, mert mindenki, minden nép szabadságát is követeli. .. mert az osztálykülönbségek megszűntével megszűnik mindenfajtájú imperializmus is . . ." 1919. jan. elsején, 1 hónappal az egyesülés kihirdetése után Stajié nem látta még persze, hogy a jobboldali szocialisták, a Tatiéok, Brkiéek hamarosan a sovinizmusba fognak tévedni. Vaksága rövididejű volt. 12

Oslobodjenje, Jedinstvo, 1919. jún. 27., 54. sz. Ezt a cikket a már említett M. L. Popoviéok, Terzinek stb. ellen írta, akik most fedezték fel szerbségüket, de mindvégig antihumanisták maradtak. A cikk egy részét itt közöljük magyarul is: „[Mi a börtönben is szabadok voltunk] A világháború azokat szabadította fel, akik életüket féltve, a kényelmes élet rabjaiként, elfogadták uraik tanát és ilymódon csupán lelkületben voltak rabok . . . Ök, az igazi szolgalelkek, ők most bosszút áhítanak. Most úrnak érzik magukat, és uralkodni vágyva, szolgák után áhítoznak vágyaik realizálására. Zsarnok lenni vagy szolga: a felszabadulás számukra egyszerű szerepcsere csupán: „Kelj fel a székről, hadd ülök helyedbe 1..." •• Dole áovinizam [Le a sovinizmussal], Srpski Glas, 1920. júl. 10. 53. sz. A cikk legfontosabb része így hangzik: „De, kérdezik ifjaink, mit is jelent tulajdonképpen az a szó, hogy Szerb Vajdaság [Srpska Vojvodina]? 1 Talán azt jelenti: Bánátunk, Bácskánk, Baranyánk németek nélkül, magyarok nélkül, bunyevácok és sokácok, szlovákok vagy horvátok nélkül, románok nélkül ?! . . . Bitangok azok, akik szerbnek keresztelik el a Vajdaságot és ezzel azt érik el, hogy elveszítjük ezt az országrészt Jugoszlávia számára. Mert csak annyi bizonyos, hogy nem azért vesztették el a magyaroka Vajdaságot, mert az talán tisztára szerb terület lenne, hanem azért, mert a nyers erőszak lovagjai voltak és megtagadták a jogikat, az igazságot minden más néptől .. . Akkor lesz tehát a Vajdaság véglegesen a miénk — óh, nem, nem a nagy Triannn, nem a béke aláírása után —, hanem attól a naptól fogva, amely napon megutáljuk a kiélt nacionalista szólamokat, amikor majd megtaláljuk annak a módját, hogy elégedetté tegyük a Vajdaság minden egyes népét..." "Kővágó László: A magyarországi délszlávok 1918-1919-ben, Budagest. 1904.