Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Löbl Árpád: Az igazi Vasa Stajić 78/I

90 LÖBL ÁRPÁD további levéltári kutatás, az egykorú teljes sajtó böngésző átkutatása hozhat e téren komolyabb eredményeket. Az irodalomra támaszkodás ezt ma még nem pótolhatja. Jankovic, Krizman, Vidmar, Hrabak, esetleg, persze kevésbé, Milutinovic, csupán egyes részkérdésekre vonatkozó feldolgozásai és okmányközlései még mindig igen kevés és néha nem is teljesen megbízható anyagot közölnek. Nikola Petrovic anyagközlése valószínűleg teljesebb lesz, azonban főleg szintén csupán az 1914-es évet fogja felölelni. Ez az anyag azonban ugyanúgy és természetszerűleg ismeretlen maradt Kővágó előtt (és mások előtt) is, aminthogy Kővágó írás közben nem tekinthetett még bele elég hatalmas anyagot közlő könyvembe sem [a PolitiÉki lik Vase Stajica szövegébe és jegyzeteibe], hiszen а két mű egyidőben jelent meg. Különben ez а könyv is főleg csupán Stajic működését öleli fel, természetesen híveinek, tanítványainak, ellenfeleinek portréjára is kiterjeszkedve némileg s nyújtva, amennyire lehetett, azt a keretet is, amely nélkül érthetetlen lenne Stajic szerepe. Könyvem szintén részletkérdésre próbál tehát csupán feleletet találni, s ennek felhasználása sem nyújthatott volna sokat a könyv írójának. Mégis feladatomnak tartom, hogy legalább azt a keveset közöljem itt, amire eddigi kutatásaim képesítenek. Egészen bizonyos különben, hogy a számos egyéb téma között ez az átfogó téma is odatartozik azokhoz a tárgykörökhöz és problémákhoz, amelyeket csupán a magyar és jugoszláv történészek intézményesített együttműködése tudna teljes eredményességgel feldolgozni, megoldani. Ezt az intézményesített együttműködést már régóta propagálom [szinte egész életemet erre tettem feljós a Zrínyi—Frangepánok [Zrinski—Frankopan-ok], vagy az 1848- 1849, 1918—1919, 1941—1945 korszakok közös harcai vagy ellenkezőleg egymást-irtása, ugyanúgy megköveteli, mint sok más nyugalmasabb korszak ós időszak története is, egyebek között a vajdasági ós magyarországi pártok együttműködése vagy egymás ellen folytatott harcai is (1867—1918), vagy mondjuk Pécs—Baranya 1918—1921-es megszállásának hiteles története is ezt a közös-együttes munkásságot. Persze nem itt van annak a helye, hogy ezt a kérdést meghányjuk-vessük [pláne megoldjuk !], de a kérdés felvetését [itt, ezen a helyen is !] a Stajic-témakör és Kővágó László könyve is, megkövetelheti, mert csupán jó könyv érdemli és kívánja meg azt, hogy még jobbá tegyék. Annyi bizonyos: mindezekben a témákban a végső eredmények még váratnak magukra; az utolsó szó kimondásával még várni kell — kellő előtanulmányok híján. A következőkről volna tehát már itt is'szó: 1914-ben az osztrák-magyar szoldateszka, pl. a péterváradi parancsnokság — valószínűleg Vajdaság-szerte, eddigi adataim szerint Pancsován és Zomborban — mozgósította a csőcseléket a szerbek ellen, olyannyira, hogy Zomborban e felvonulások alkalmával nem csupán fosztogatásokra, rombolásokra, de gyilkosságra is sor került.55

így végezte életét például Radosavljevió zombori kereskedő is. Téves a könyvnek az a megállapítása is, hogy a szerb pártok, esetleg ismeretlen okok folytán, de önként szüntették meg működésüket 1914-ben. Ezt a feltevést — gyér adataim szerint — éppen a radikális párt vezérének; Jaía Tomiénak ténykedése cáfolja meg, amely párt működését a könyv szinte egyedül ismerteti.5

6 Tévesen hiszi Kővágó azt is, hogy a pártok működésének megszűnésével megszűnt egyúttal a vajdasági szerbek minden politikai tevékenysége is, s hogy a Vajdaság elszakadása, elszakítása Magyarországtól csupán 1918 vége felé, talán csupán 1918 novemberében vált aktuálissá. Bizonyos, hogy számos vajdasági szerb harcolt a felszabadulásért és egyesülésért már 1914 előtt valamint 1914—1918 között is, amit egyebek között a Banja-Luka-i s egyéb „hazaárulási pörök" is bizonyítanak; hiszen ezeknek a pöröknek akadtak vajdasági vádlottai és elítéltjei is, közöttük például Laza Popovió-Soko [az orvostanár] is, aki Vasa Stajicnak némileg tanítványa, mindenképpen munkatársa volt már a karlócai szocialista diák-kruzsok ideje óta. Bizonyára jártak oly szerbiai küldöttek is a Vajdaságban, akik fenntartották a két ország közötti kapcsolatokat, ennél mégis sokkal lényegesebb volt Stajicnak ós embereinek kapcsolata Szerbiával 1914 előtt, majd a Stajió-tanítványok átszökése a szerbiai hadseregbe és ottani működésük.57 " Vö. Kővágó: i. m. 53. oldalát, amely ezeket az eseményeket nem ismeri. Bizonyos, hogy báró Tallián kof mánybiztos és gróf Tisza, a miniszterelnök rajta voltak, hogy elsimítsák az ügyet — amennyire liatalmukbar állott — leszereljék a katonai parancsnokság „túlbuzgalmát". Lásd Országos Levéltár [rövidítve OL] ME 1915/1] 428 res; ME 6654/1914; ME Й724/1914 stb.; Pol. lik, 285/5. s' Kővágó: i. m. 53—55.1. Adataim szerint, amelyek persze maguk is hiányosak: Tisza—Talliánék beszüntettél a pártok működését, rajta lévén mégis, hogy azt a látszatot keltsék, mintha a pártok — tisztára magyar „hazafiság ból" — önmaguk, önként szüntették volna meg működésüket. Némi indiciumot szolgáltatnak erre az Ostojíé-levelel is a Matica-ban, esetleg az internáló táborból írva. Komolyabban bizonyítják ezt a tételt egyes iratok, pl. OL, MI 136 res 1914, amely szerint Jaäa Tomié már az internálé táborban, tehát kényszerítve, írja alá nyilatkozatát arról hogy beszünteti a radikális párt működését, mert ezzel is „szolgálni kívánjuk magyar hazánkat". Egyes okmányol a pancsovai főispán „körültekintő" működéséről szólnak a szerb pártemberekkel kapcsolatban. 57

Vö. Kiníjő: i. m 55., 62 1. — Veljko Petrovié is ír azokról az átszökött dobromecokról, akik a Szerbia parancsnokság előtt azzal igazolták magukat, hogy tanítójukra, Stajiéra hivatkoztak: Spovoljanica Stajiéu, 193!