Századok – 1970
KÖZLEMÉNYEK - Löbl Árpád: Az igazi Vasa Stajić 78/I
88 LÖBL ÁRPÁD tói is örökölte. Főleg a magyar szocialista pártvezetőség indította meg útján a polgári elgondolások, a polgárság felé azzal, hogy elmulasztotta, szinte teljesen elvetette a nemzeti felszabadítás kérdésének akár felvetését is. Stajiénak mégis már kezdettől fogva voltak bizonyos kommunista kapcsolatai. Habár Danilo Tominnal, egykori háborúelőtti tanítványával, az 1918-ban kommunistává fejlődött 1912—1914-beli „Novi Srbin"-nel (újszerbbel) komoly vitái voltak, mégis megérezte, hogy a Tomin-ok értették meg leginkább a stajici elgondolást, azt, hogy kapcsolni kell a két frontot, a harcot a nemzeti meg a szociális felszabadulásért. Éppen ezért az 19S?0-ban mártírhalált halt Tominról nagyon szépen emlékezett meg a NOVA VO JVODINA-ban.46 De magában a folyóirat szerkesztőségében vagy a lap körül is ott voltak Vasa Bogdanov, Slavko Srdanovié és más kommunisták is, aminthogy Stajic barátainak gyermekei között is egyre több kommunista akadt, mert ezeket éppen Stajié úgy nevelte, hogy a mindenkori haladó eszmék becsületes harcosává, hívévé kell elszegődniük. Márpedig •— mint ezt maga Stajic is érezte és belátta — a 20-as, 30-as években a kommunisták képviselték a haladást ós a becsületes harcot a korszerű eszmék megvalósításáért. Kommunistává fejlődött Stajié lánya ugyanúgy mint a szintén az ő házában nevelkedett Ugljeêa Terzin is, egy másik rokona, Djuka Cvijic vagy barátjának lánya, Cuca Jakàié és sokan mások is környezetében — és mindezek kihatottak azután Stajicra magára is, mindaddig, amíg a 30-as években, elfogadva a Párt meghívását, maga is csatlakozott az antifasiszta fronthoz, együttműködve a Párttal, ha nem is lépve be annak tagjai közé ezután sem. III. A harmadik feltett kérdésre azzal válaszoltunk, hogy Stajié nem volt nacionalista, soviniszta mint a polgári reakció és polgári történetírás ezt hirdette, hanem nemzeti forradalmár korában is ós mindvégig nemzetközi humanista, aki nem mint szerb, nagyszerb küzdött és kizárólagosan a szerb szabadságért, mint magyargyűlölő talán, a magyarok ellenében, hanem: 1918-ig a szerbek ólén, hogy már 1918 őszén, alig néhány nappal a magyar fegyházból való szökése után, a nagyszerb elnyomók ellen lépjen fel — az elnyomott vajdasági magyarok érdekében is. Más szóval: Stajié mint nemzetközi humanista mindenkor az elnyomott népek érdekében szállt síkra: 1918 novemberóig a.szerbek élén, mert akkor a vajdasági szerb volt az elnyomott, de már 1918 novemberétől kezdve éppen a nagyszerb elnyomás ellen, a vajdasági, ekkor már elnyomottá vált magyarság oldalán. Tudjuk róla, hogy állandó kapcsolatot tartott fenn az újarcú magyarokkal már 1914 előtt is, sőt a NOVI SRBIN idején is, s hogy a haladó magyar táborral való együttműködést propagálta az újszerb ifjúságnak Pesten és Vajdaság-szerte.47 Míg a SRPSTVO körül csoportosuló szerb ,,nemzeti párt" emberei s a Nemzeti Munkapárt szerb tagjai48 akkor fedezték fel szerb mivoltukat, amikor a csendőrség, katonaság már újra az ő oldalukon állott, Stajié akkor ós addig küzdött a magyar elnyomás ellen — a szerb nép érdekében — , amig ez hazaárulásnak számított, hogy 1918 őszétől kezdve meghirdesse: Nincs már miért küzdenie a szerb szabadságért s a magyar elnyomás ellen; aki ma is folytatja ezt a harcot, az maga is elnyomóvá és reakcióssá válik ezáltal. Stajié — a nemzeti hős — hirtelen újra „hazaárulóvá" vált abban a Jugoszláviában, amelyért ő tett a Vajdaságban a legtöbbet. A Milan L. Popoviéokkal ellentótben azt hangoztatta: Mindig az elnyomottakért kell küzdeni a mindenkori elnyomottak érdekében, tekintet nélkül azok nemzetiségére ! Ebben a nemzetközi humanizmusban volt Stajié a egkövetkezetesebb, ez a humanizmus volt legbensőbb sajátossága, ez tette őt mindenkor " Nova Vojvodina, 1922/3—4. sz.: Drugo pismo srednjeSkolcu [Második levél a középiskolásokhoz]: ,,.. . Nem tűzhetem tovább gondolataimat [kedves] munkatársam [arra célzott, hogy be kell kapcsolódnunk a szovjet eszmekörbe is]. Annyi detektív őrzi ezt az államot tőlem és tőled, hogy már ezt [az eddig elmondottakat] is denunciáhisnak foghatják fel és használhatják fel ellenünk. És azok. akik agyonverték a boldogult Danilo Tomint, háborúelőtti és háborúutáni (1) munkatársamat — és mi még nem emeltünk neki lapunkban emlékművet — . . ." Danilo Tomin, az egykori „új-szerb" pancsovai gimnazista s?ervezte az alifcunári járás falvainak szegényparasztjait [akik azután 1918 őszén földet próbáltak osztani], majd 1918 novemberél en kinyilatkoztatta: „A nemzeti szabadságot kiharcoltuk [ebben persze tévedett, de ekkor még senki sem tudta, mit hoz a holnap], induljon meg a harc a szocialista forradalomért i" Egyik alapítója és irányítója volt az ifjtíkommunista szervezetnek [SKOJ] éa lapjának, a Crvena Zastava-nak, valamint a jogászok egyletének, de dolgozott a déli Bánátban is. 1920 áprilisában a panf evói rendőrség letartóztatta és megkínozta. Ennek következtében még a nyár folyamán meghalt ez a 24 éves, erőteljes, kiyáló atléta [futballista és rúdugróbajnok]. 47 Vö. a Novi Srbin több cikkét a magyar kérdésről, valamint azt is, hogy a pesti szerb egyetemi hallgatók — Stajié tanítványai és hívei — között számos galileista akadt, mint a már említett Strophantus néven író és előadó (dr.) Sima Aleksié stb. 48 Láttuk már a Srpstvo szerkesztőjét, Milan L. Popoviéot, aki különböző [hol magyar, hol szerb] színek aiatt, de mindig a reakció táborában vezérkedett, vagy a szintén hol magyarkodó, hol meg nagyszerb Velimir Jugát és pálfordulásait.
