Századok – 1970

Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV

A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . 847 létszámnövekedésnél, a növekedés tipikusan intenzív útját járó fejlett ipari országok többségében pedig az ipari foglalkoztatottak létszáma csak igen lassan, évente 0,5 —1%-kal emelkedett, az egy foglalkoztatottra jutó termelés viszont 3 —4%-kal. A termelékenységi színvonal tekintetében egyik legmagasabban fejlett ágazat a vegyipar, melyben az átlagos ipari csökkenéssel szemben az egységnyi értékű állóeszközre jutó termelési érték az ötvenes évek végétől több mint 30%-kal nőtt, a munka termelékenysége pedig 1950 és 1967 között kereken megháromszorozódott, s az átlagos ipari termelékenységnek több mint 1,7-szerese. Még ez a legkedvezőbben fejlődő és legmagasabb szintre jutó ágazat is a termelékenység nemzetközi színvonalához képest elmaradott. Az iparilag fejlett szocialista országok vegyiparában mintegy másfélszer, a fejlett tőkés országok vegyiparában pedig kétszer, sőt négyszer magasabb termelékenységi szint alakult ki. A termelékenységi lemaradás azonban korántsem csak a különösen intenzíven fejlesztett ágazatokra volt jellemző. A könnyűipari ágak helyzetére utal, hogy a textilipar termelésnövekedésének mintegy 40%-át fedezte a termelékenység növekedése, holott az európai országok átlagában a létszámcsökkenés mellett bekövetkezett termelésfejlődés nyomán a növekedés 117%-ban termelékenység-emelkedésből származott. A magyar ipar termelékenységi színvonala tehát a gyors ütemű iparosítás idején, a teljes foglalkoztatás megteremtése és biztosítása mellett, vagyis a fejlesztés jellegzetes elmúlt szakaszában nemcsak lassan nőtt, de növekedése jelentékenyen lemaradt a szocialista, s különösen az eredetileg is jóval magasabb termelékenységi szintet — eltérő fejlődési kategóriát — képviselő fejlett tőkés országok termelékenység-növekedési üteme mögött. Az ipar termelékenysége terén tehát, a hatalmas volumennövekedés ellenére, az ország viszonylagos lemaradása fokozódott. (Az alacsony termelékenységi szintre utal, hogy míg az ezer lakosra jutó ipari foglalkoztatottak számát illetően 35 ország közül Magyarország a hetedik helyet foglalja el, addig az egy lakosra jutó anyagmentes ipari termelés alapján csak huszonkettedik helyen áll.) A hatvanas évek közepén a magyar ipar termelékenységi > szintjét a nyugat-európai országok általában kétszeresen meghaladták. Az elmaradás részben már a beruházások általában alacsony hatékonyságából, legnagyobb részt pedig az ipar alacsony, nem egy területen stagnáló, sőt romló műszaki színvonalából következett. A beruházások hatékonyságát rendkívül lerontotta, hogy a beruházási döntéstől az üzembehelyezésig, eleinte a túl sok egyidejűleg megkezdett beruházás, de mindvégig a szúk építkezési kapacitások folytán, túlzottan hosszú idő telt el. Egy-egy létesítmény sokszor 2 — 4 éves késéssel került tető alá. A beruházási döntés idején nem egyszer korszerűnek tartott létesítmény végül is már az üzembehelyezés idejére elavult. Sokkal általánosabb és fontosabb volt azonban, hogy a túlzottan nagy erőket lekötő építkezési tevékenység folytán kevés anyagi erő jutott a gépi beruházásokra, s gyakran az újonnan felállított gépek sem képviselték a technika legkorszerűbb színvonalát, s a fejlesztési erőfeszítések hatására a szükséges gépcseréket is csak részlegesen hajtották végre. Az amortizációs kulcsokat a vizsgált periódus egészében irreálisan alacsonyan állapították meg — az ötvenes években még ezeknek az alapoknak jelentékeny részét is elvonták az új létesítmények finanszírozására — s a hatvanas években is pl. az alapvető textilipari termelőgépek esetében a nemzetközileg követelt