Századok – 1970

Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV

A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . 839 gon viszont kétszeresére nőtt, s a foglalkoztatási struktúra kiugró elmaradottsági mozzanatát képviseli a 11%-os bányászati részesedés. (A fejlett országok 5% körüli és a legfejlettebb bányászattal rendelkező országokban is megfigyelhető jóval alacsonyabb foglalkoztatási részesedéssel szemben.) Aránytalanul magas a bányászati ágak több mint 11%-os részesedése is az anyagmentes termelési értékből (forgalmi adó nélkül számítva), mivel a fejlett országokban ez a részesedés alig haladja meg a 6%-ot (a fejlődő országokban a termelés 1/4-e körül mozog). A vizsgált periódusban a szénbányászat termelése több mint kétszeresére nőtt, s e növekedés egészen a legutóbbi évekig rendkívül korszerűtlen irányt testesített meg. Magyarország összes széntermelése az 1938. évi 9,4 millió és 1950. évi 13,3 millió tonnáról 1955-re elérte a 22,3 millió, s az 1964. évi csúcsponton a 31,6 millió tonnát. Az ország energiafogyasztásának túlzottan nagy hányadát szénnel fedezték. A világ összes energiafogyasztásában a szén részesedése az első világháború előtt érte el csúcspontját, kereken 80%-kal, s ezt követően állandóan hanyatlott, a második világháború előtti évtizedben már 20% felett volt a szénhidrogének felhasználása. A magyar energiafogyasztási struktúra több évtizedes lemaradást tanúsít, amikor az ötvenes évek végén is 75% a szén-hányad és a hatvanas évek elején éri el a szénhidrogének fogyasztása az 1/5-ös arányt. A szilárd energiahordozók rendkívül magas aránya és fejlesztése nemcsak elmaradt a világszerte rohamosan előrehaladó korszerűsítési folyamattól, de a geológiai adottságok következtében különlegesen kedvezőtlen volt, világviszonylatban is a legrosszabb önköltségi viszonyokat tükrözte, s két és félszer több ráfordítást igényelt, mint a fele részben hazai, fele részben import nyersanyaggal dolgzó kőolajfinomító ipar termékei. Az energiafelhasználás szerkezetében és ezzel a szénbányászatban csak a hatvanas évtized közepének határozott felismerései és a szocialista országok gazdasági együttműködésében kibontakozó új tendenciák hoztak fordulatot. A szénhidrogének fogyasztásának aránya még 1958 és 1964 között is csak évente 1,4%-kal nőtt, 1965 után azonban 2,6%-kal. 1967-re a szén aránya az összes energiafogyasztásban 58%-ra süllyedt, a szénhidrogéneké 36% fölé emelkedett, ami hirtelen és radikális fordulatot jelez. A hazai olajbányászat és földgázkitermelés fejlődése, a Szeged-környéki lelőhelyek feltárása (1960 és 1968 között a kőolajtermelés 1,2-ről 1,8 millió tonnára nőtt) mellett ebben nagy szerepet játszott az energiahordozók fokozott importja. 1958-ban még a felhasznált energia alig több mint 1/5-e, 1967-ben már 1/3-a származott behozatalból. Csakis ennek nyomán kerülhetett sor a széntermelés csökkentésére (1965-ben még csak 0,4%-kal, 1966-ban már több mint 1 millió tonnával, 3,5%-kal), a legdrágábban termelő bányák leállítására, a foglalkoztatottak számának csökkentésére, ami az egész népgazdaság lényeges tehermentesítését jelenti. A bányászati ágak közül a szénbányászatnál sokkal gyorsabban fejlődött, tízszeresére nőtt az ércek bányászata. Legnagyobb jelentősége a termelését 2 és félszeresre bővítő — 1,5 millió tonnához közelítő — bauxitbányászatnak volt. Ehhez kapcsolódik a magyar iparfejlődés egyik legfőbb eredménye: a bauxit- és alumíniumipar évtizedek óta megoldatlan fejlesztési problémáinak megoldása. A húszas években feltárt bauxitbányák két világháború közötti jelentős fejlesztése és európai színvonalú termelése ellenére ugyanis az iparág hosszú ideig nem bontakozhatott ki kizárólagos nyersanyagkitermelő állapotából. Ezen még a harmincas évek közepének rendkívül szerény