Századok – 1970

KRÓNIKA - Ormos Mária kandidátusi disszertációjának vitájáról (Sárdi Anna) 812/III

814 KltÓNIKA tartott, reagálásul a német hadkötelezettség helyreállítására. A Németországra vonatkozó stresai határozat hatására a többi vesztes állim is követelte fegyverkezési egyenjogúságának elismerését. Az angol—német flotta tárgyalások, az etióp kérdésben keletkezett angol —olasz ellentét hamarosan véget vetett az egvség látszatának is. Németország mir megszerzett gazdasági jelentősége ós a magyar—kisantant ellentét lehetővé tette, hogy Németország a francia —olasz akció ellenére megőrizze pozícióját a Duna-medencében. Németország az Olaszországnak nyújtott segítséggel az abesszin konfliktus idején elősegítette az olasz orientáció gyengülését Franciaország felé. A francia—olasz közeledés intenzitása gyengült, Anglia ós Franciaország viszonya meglehetősen hideg volt, a Laval által létrehozott francia—szovjet szövetség csak keret maradt. Közép-európai szövetségeseitől Franciaország nem várhatott segítséget, mivel Csehszlovákia ilyen segítséget önmagában nem nyújthatott. 1935 végére a kelet-európai status quo egyetlen biztosítéka már csak a francia hadsereg volt. Az a francia vezérkari elképzelés azonban, melv kizárólag a védekezés elvére épült, megszüntette a keleti biztonság gondolatának reális támaszát. Nem valósult meg Anglia ós Franciaország közös segítsége e térségben, sem a francia—szovjet hatékonv katonai együttműködés. 1933-tól kezdve a német gazdasági behatolás hatására a kelet-európai agrárállamok a német érdekeknek mindinkább megfelelő külpolitikát folytattak. Egyedül Csehszlovákia maradt meg a németellenes politika mellett, de ellenséges országokkal volt körülvéve, s a Szovjetunióval kötött szerződése csak a segítség bhetőségét jelentette. Franciaország katonai potenciáljának fokozódó elmaradottsága a némethez képest a közép-európai erőviszonyokat Németország javára tólta el. Az első opponens Mérei Oyvla egyetemi tanár, a történettudományok doktora volt. Opponensi véleményében a disszertáció egyik legnagyobb érdemeként az alapos anyaggyűjtést, a finom problémaérzékenységet emelte ki, azt a vitakészséget, amellyel a szerző cáfolja a szakirodalom ténybeli hibás megállapításait, helytelen értékeléseit, általánosításait. A disszertáció rámutat olvan kérdésekre, amelyek még további kutatásokat igényelnek, így Károlyi Gyulának és Walko Lajosnak a Tardieu-tervvel kapcsolatos álláspontjára. Jónak tartotta az opponens a disszertációban felvázolt politikus portrékat, kivéve Dollfussét, amely egysíkúbb, mint a többi. A szerző témáját a nemzetközi diplomáciával, a háború és béke kérdésével, a munkásmozgalom kérdésével összefüggésben tárgyalja. Megvizsgálja, elkerülhetetlen volt-e a második világháború kirobbanása, vagy pedig a biztonsági politika csődje miatt nem lehetett elkerülni. Meggyőzően mutatja be, hogy a Duna-medencei biztonság kérdése azonos volt az egvetemes biztonságéval. Az opponens a témaválasztást napjainkban is tanulságul szolgálónak tartotta. Kiemelte a disszertáció néhány kérdését, amely a mai politikai helyzet szempontjából is tanulságos, hozzátéve, hogy a disszertációban nem található ilyen jellegű utalás. Kiderül, hogy a burzsoá kormányok politikáját mindig bizonyos csoportok taktikai érdekei irányították, amelvek nem estek egybe a népek nemzetközi méretű érdekeivel. Az is kiderül a disszertációból, hogy az integrálódás tendenciájának érvényesülését miként hiúsították meg az egves államok vezető osztályainak anyagi, politikai, nacionalista érdekei. A dolgozatból kitűnik, hogy a 30-as években a béke, a lefegyverzés egyedüli őszinte híve a Szovjetunió volt. Ezt a politikát a Szovjetunió népei békés fejlődése érdekében folvtatta. Az opponens véleménye szerint ez kiegészíthető azzal, hogy a gyakorlatban ez a politika a tőkós országok népeinek érdekeit, is szolgálta. Napjaink politikájában is érvényesül egves tőkés országok viszonylatában, hogy a gazdasági behatolás a politikai behatolás kezdete, egyes tőkés államok ós felszabadult országok viszonylatában pedig az, hogy a gazdasági érdekellentétek mennyire hatnak a politikai ellentétek növelésére. Bizonyos fokig ma is érvényes a szerzőnek az a megállapítása, mely szerint a 30-as évek integrációs tervei az európai egvsóg megteremtésére az Egyesült Államoktól való felszabadulás irányába mutattak. Utalt itt az opponens De Gaulle elképzeléseire, a francia—nyugat-német egyezményre. Franciaország NATO ós EGK politikájára. A disszertációnak az a megállapítása, mely szerint a gazdasági standard-beli különbségek miatt nem voltak meg a gazdasági kooperáció lehetőségei a 30-as években, áttételesen alkalmazható azon felfogás ellen, amely a szocialista országok viszonylatában 1949—1956 között hiányolja a KGST nyújtotta gazdasági integrálódási lehetőségeknek az akkorinál nagyobb méretű kihasználását. Az opponens lényegesnek tartotta, hogy a disszertáció rámutat egves imperialista nagyhatalmak pacifista politikájának távolról sem humanista hátterére, különösen Nagy-Britannia viszonylatában. Fény derül a disszertációban Nagy-Britannia felelősségére, mert nem állt a náci fegyverkezés ós a háborús készülődés útjába. Kiemelte az Anschluss kérdésének sokoldalú tárgyalását, egyetértett azzal, hogy Németország azért nem szakított a Szovjetunióval a 30-as években, mivel e kapcsolatait zsarolásra kívánta felhasználni a Nvugattal folvtatott alkudozásokban. Érdekesen mutatja be ós oldotta meg a szerző azt a látszólagos ellentmondást, hogy 1930 ós 1932 között a magyar vezetők körében a