Századok – 1970

KRÓNIKA - Ormos Mária kandidátusi disszertációjának vitájáról (Sárdi Anna) 812/III

KRÓNIKA 815 némét—olasz orientáció ellenére miért került előtérbe a francia kapcsolat, ós a franciák hogyan viszonyultak ehhez. Igaz az a megállapítás, hogy Bethlen ós a Külügyminiszté­rium, mivel nem mondott le a totális revízióról, tartózkodóan értékelte a francia kap­csolatokat, ós hogy Magyarországot a totális revízió reménye tartotta Németország ós Olaszország oldalán. A disszertáció az opponens véleménye szerint terjedelmében és színvonal tekintetében is felülemelkedik a kandidátusi disszertációk átlagos színvonalán. Ezután az opponens néhány bíráló megjegyzést tett. A disszertáció utalása a Dana­medence öt államának és Lengyelországnak egymásrautaltságára, közös érdekeire, álta­lánosított formában félreérthető. Utalva Ausztria jelenlegi politikájára, ajánlatosnak tartaná, ha a szerző a megállapítást egyértelműen a Horthy-korszakra vonatkozóan fogalmazná meg. A Monarchia már 1905—1907-ben megszűnt védőgát lenni a cári ter­jeszkedéssel szemben, nem csupán 1917-ben. Az osztrák németség már a dualizmus korá­ban felfedezte magában a nemzetet, ha nem is annyira fejlett formában, mint az első osztrák köztársaság megalakítása után. Utalt az opponens Hans Lentze bécsi professzor tanulmányára, amelyben éppen ezzel magyarázza a Monarchia föderatív átalakítására irányuló kísérletek bukását. Igaza van a szerzőnek abban, hogy a hitlerizmus külpoliti­káját nem lehet a vyeimari Németország külpolitikája egyenes folytatásának tekinteni. Az is hangsúlvozásra érdemes viszont, hogy Stresemann már a 20-as évek végén töreke­dett a versailles-i szerződés revíziójára, a német —lengyel határkérdés békés rendezésére, és a gyarmatok visszaszerzésének távoli tervével is foglalkozott. Ez utóbbival kapcsolat­ban több bizonyítékot szolgáltatott az opponens. Célszerű volna tisztázni a disszertáció­ban, hogy a német politika keményedése mennyire függött össze a gazdasági válsággal, a nácik erősödésével, a szociáldemokrata vezetők megalkuvó politikájával, a kormányok baloldalellenességével és a német finánctőke megerősödésével. Annak tárgyalásánál, hogy Beneí és Misaryk még Ыгопуоз területi revízió árán is hajlandónak mutatkoztak a magyar—csehszlovák megegyezésre, utalni lehetne a magyar vezetők mértéktelen köve­teléseire, mint a magegyezés legfőbb akadálvára. Titulescu magyar—román közeledési tervét abból a szempontból is meg kellett volna vizsgálni, elfogadása esetén mennyire mozdította volna elő a béke megóvását. Ha ez a lehetőség fennáll, akkor a magyar kor­mány álláspontjának kritikája hiányzik. Ha a terv negatívan értékelendő, akkor ezt indo­kolással együtt célszerű lett volna kifejteni. Az NSzDP magatartásáról írottakat ki kellene egészíteni azzal, hogy a német junkerek és a burzsoázia a weimari osztálykompro­misszumot csupán taktikai lépésnek tartották. Túlzásnak látta az opponens azt, hogy Papén támasza csupán Hindenburg akarata és a hadsereg lett volna. A külpolitikát ille­tően rá kellene mutatni arra, hogy Hitler szubjektív adottságai, a mögötte felsorakozó tömegek, a hadsereg ellenére sem folytathatott volna agresszív külpolitikát, ha ez nem felelt volna msg a junker nagybirtok és a finánctőke érdekeinek, és ha nem állt volna rendelkezésére az állam anyagi ereje. Horthy szerepére vonatkozólag az opponens meg­állapította, hogy Horthy nem hozott önálló, személyes elhatározáséi döntéseket. Arról lehet beszélni, hogy különböző csoportok befolyása erősebben érvónvesül nála a külön­böző időszakokban. Szükséges volna valamiféle indoklás azzal kapcsolatban, hogy Musso­lini miért fogadta el Gömbös feltételeit a római paktum kiterjesztésével kapcsolatban. Végül kifejtette, hogy szükséges lenne a gazdasági hegemónián kívül más tényezők ismertetése, amelyek feltétlenül szükségesek voltak ahhoz, hogv Németország meg­teremtse a Duna-medence politikai leigázásának alapját. Főleg Magyarország viszony­latában tűnnék célszerűnek a politikai és társadalmi összefüggések hangsúlyozása. Az opponens a disszertációt értékei alapján elfogadásra ajánlotta. Tokody Gyula egyetemi tanár, a történettudományok kandidátusa, oppenensi véleményében a disszertáció érdemeit az új'anyagok feltárásában,marxista értékelésében, a kérdéseknek az eddiginél precízebb, sokoldalúbb megvilágításában, a komplex feldol­gozási módszerben foglalta Ö3sze. Ez utóbbival összefüggésben rámutatott arra, hogy a szerző nemcsak a diplomíciatörténeti vonatkozásokat, hanem a gazdaságtörténeti össze­függéseket is feltárja, kitér a tárgyalt országok belpolitikájának változásaira. Kiemelte a disszertációnak azt az érdemét, hogy a nemzeti elzárkózást kifejező nacionalista irányzatok mellett hangsúlyt ad az integrációs törekvéseknek és azokat sokoldalúságukban ós ellent­mondásosságukban mutatja be. A különböző integrációs törekvések elemzése nemcsak diplomácia-, de eszmetörténeti szempontból is figyelmet érdemel. A tervek bizonvítják, hogy а XX. század nacionalista tendenciái mellett a két világháború között már jelentős történelemformiló tényezők voltak az integráció különböző formái. Fontos ennek hang­súlyozása, mert az egyes országok izolált szemlélete, leegyszerűsített vizsgálata az inte­gráció jelentőségének lebecsülésére vezet. Ormos Mária disszertációja újabb bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy az int9gráció nemcsak a nagy, de a kicsi és gyenge országoknak is a törekvése. Azonban a gazdasági integráció éppen ezekben az országokban került felold-18*

Next

/
Thumbnails
Contents