Századok – 1970

KRÓNIKA - Ormos Mária kandidátusi disszertációjának vitájáról (Sárdi Anna) 812/III

KRÓNIKA 813 A nácizmus külpolitikája változást, erjedést indított az egyes országok osztályainak, politikai csoportjainak külpolitikai elképzeléseiben ós a nemzetközi kapcsolatok rendszerében is. Elhidegülés következett be a német—szovjet viszonyban, javulás a francia—szovjet kapcsolatokban. A francia—szovjet együttműködés jelei mutatkoztak a Leszerelési Konferencián, majd a szovjet kezdeményezésre létesített londoni paktumok kialakításánál. Olaszország számára csalódást jelentett a németeknek a közép-európai osztozkodás elöli elzárkózása, s így egy szélesebb nagyhatalmi együttműködés politikáját követve próbálták a német—olasz igényeket egyeztetni, a német törekvéseket korlátozni. Az olasz és angol kormány által nyíltan hangoztatott nagyhatalmi gondolat, a nyugateurópai négy nagy tőkés állam direktóriumának eszméje tartalmazta a keleti revízió gondolatát, — elsősorban Lengyelország ós a kisantant államok rovására — ós elismerte a vesztes államok korlátozott fegyverkezési jogát. E gondolat az érintett országok heves ellenállását váltotta ki, hozzájárult a kisantant egységének megszilárdításához, s ideiglenes csehszlovák—lengyel közeledést váltott ki. Ugyanakkor gyengítette ezeknek az országoknak Franciaországhoz fűződő kapcsolatait. Az angol kormány a német igények részbeni kielégítését és nemzetközi szerződések alapján való korlátozását szerette volna elérni, s a Hitler-ellenes fegyveres fellépés gondolatát gazdasági, bel- ós külpolitikai okokból a francia politikai és katonai vezetők sem vállalták. Az utóbbiak ehelyett szövetségi politikájukban kezdeményeztek új utat a Szovjetunióhoz ill. Olaszországhoz való közeledéssel. A négyhatalmi kísérlet, amit a szerző valójában békés revíziós kísérletnek, s mint ilyet a müncheni egyezmény előképének tekint, nem járt eredménnyel, s ugyanakkor a közép-európai francia szövetségesek politikájában hatására új vonások jelentkeztek. Lengyelország új orientációját a Németországgal való kapcsolat keresése jelentette, s Jugoszláviában és Romániában is mutatkozott erre törekvés. A Duna-medence országainak közelítésére irányuló kísérletek a magyar Gömbös-kormány hivatalba lépésével és a kisantant átmeneti megerősödésével irreálissá váltak. A románok által javasolt román— magyar gazdasági kollaboráeió ós az olaszok ún. dunai memoranduma eredmény nélkül maradt. Ausztria Olaszországhoz csatlakozott, Magyarország pedig az addigi kizárólagos olasz orientáció helyett rátért az olasz—német orientáció útjára. Olaszország, mivel külpolitikai törekvéseit egyedül realizálni nem tudta, azt az oldalt kezdte keresni, mely a jövendő „rendezés" során jobban segíthette törekvéseit. A Duna-medence országaiban a legfőbb külpolitikai kérdéssé a Németországhoz való viszony vált. A disszertáció harmadik fejezete a biztonsági politika útjait tárgyalja 1933—34-ben. A német fegyverkezés, Németország kilépése a Népszövetségből új problémákat vetett fel. Altalánosságban fokozódott a fegyverkezés. A Duna-medencében megszilárdult a német befolyás, a magyar kormány nyílt német orientációt folytatott, Lengyelország szűkítette kapcsolatait Franciaországgal és a Népszövetséggel, megtagadta a Szovjetunióhoz való közeledést, Jugoszlávia kereskedelmi szerződést kötött Németországgal. Az ausztriai náci puccs idején a kisantant nem támogatta a francia—olasz politikát az osztrák függetlenség védelmében. Ennek is szerepe volt abban, hogy az angol—francia— olasz törekvések az osztrák kérdésben nem tudtak realizálódni. A Szovjetunió fokozódó németellenes fellépése mutatkozott a biztonsági politika egyetlen lehetséges alapjának. Erre a felismerésre épült Barthou politikája, midőn visszatért a franciák által már többször javasolt Keleti Locarno tervhez. A tervet a szerző vógelemzósben taktikai manőverként értékeli, aminek szerepe a tényleg megvalósítani szándékolt francia—szovjet katonai szerződés előkészítése volt. A kórdós, hogy vajon ez az elgondolás Franciaországban keresztülvihető volt-e és miként, végül megválaszolatlan maradt, minthogy a koncepció egyetlen következetesnek tűnő francia képviselője, Barthou külügyminiszter merénylet áldozata lett. Franciaország ezt követően csak egyetlen szilárd szövetségessel rendelkezett: Csehszlovákiával; a Szovjetunióval való együttműködés kérdése egyelőre nyitva maradt. Katonai tekintetben Franciaország fokozatosan relatíve, majd abszolút értelemben is hátrányos helyzetbe került, gazdasági ós társadalmi okokból nem tudta felvenni a versenyt a rohamos német fegyverkezéssel. A negyedik fejezet a biztonsági politika összeomlásának időszakával, 1934—35-tel foglalkozik. Laval, Barthou utóda, formailag igen, lényegileg azonban nem vállalta a szovjet szövetség politikáját, viszont döntő lépéseket tett a francia—olasz közeledés területén. A disszertáció ismerteti a francia—olasz tárgyalásokat, melyek központjában a dunai ós az afrikai kérdés volt. A paktum megkötésekor újból felmerültek az olasz ós a kisantant blokk között fennálló ellentétek. Gömbös kormánya revíziós feltételekhez, a fegyverkezési jog elismeréséhez kötötte részvételét. A kisantant államai viszont kölcsönös segélynyújtási szerződéseket akartak, szerették volna elérni a Balkán Szövetség bevonását a paktumba, továbbá garanciákat kívántak a restaurációs és revíziós törekvésekkel szemben. Az angol—francia—olasz álláspont közeledése csak igen rövid ideig 18 Századok 1970/S.