Századok – 1970

JEGYZET. Glatz Ferenc: Gondolatok az Eötvös kollégiumi történészképzésről 799/III

JEGYZET Glotz Ferenc : GONDOLATOK AZ EÖTVÖS KOLLÉGIUMI TÖRTÉNÉSZ KÉPZÉSRŐL* Bevezetésül talán szabadjon egy általános megjegyzéssel kezdenem: a lezajlott ülésszak egészét azért kell megítélésem szerint igen pozitívnak tartani, mert az újkori történelemnek olyan tárgyköréből választatott ki a téma, mely enyhén szólva mostohagyermeke történetírásunknak. A legújabbkori magyar történelemről politikai és gazdaságtörténeti feldolgozások, kisebb tanulmányok, forrásközlések tömege jelenik meg az utóbbi években, s ugyanakkor a kult urális, tudományos fejlődés megvilágítása háttérbe szorul. Különösen a hazai historiográfia-kutatás maradt el az európai szinttől, ami természetesen sokkal többet jelez, mint a legújabbkorral foglalkozó történetírásunk tematikai szűk voltát; mutatja, hogy hazai történetírásunk negatív örökségének folytatásaként még mindig bizonyos vonakodás mutatkozik attól, hogy a tudományágunk nagy és általános kérdéseit véggigondolni kényszerítő kutatásokra több gondot fordítsunk. Ez adja meg az itt elhangzott előadás és korreferátumok fontosságát, s dicséri eleve magát a vállalkozást. Ugyanakkor be kell vallanunk: itt vetődhet fel jogosan a legtöbb módszertani, a megközelítést általában érintő probléma. Vajon a historiográfiaírás milyen irányba menjen: a müvek kritikája, a biografikus feldolgozás, az irányzatok fejlődésének nyomonkövetése felé? S hadd tegyek inkább a hangosan gondolkodás, mintsem a kritika igényével egy megjegyzést: megítélésem szerint mindenféle megközelítési módot el lehet fogadni a kutatás jelenlegi helyzetében, de azt hiszem, egy dologtól mindenképpen tartózkodnunk kell — melyet már a XIX. századi historiográfia klasszikus művelője, Eduard Fueter a historiográfue figyelmébe ajánl: „A historiográfia történelmének másnak kell lennie, mint historikusok lexikonának".1 Az egymásután sorakoztatott nevek mögé odasorolt adatok, vagy pedig a biografikus megközelítéseknél sokszor tapasztalható tónyleírás: nem több egy-egy bővebb vagy szűkebb lexikoncikknél, s többet nem is tudunk meg belőle. Tudom, hogy lassan hagyománya lesz már az ilyen típusú munkáknak, azt hiszem azonban, hogy ettől nekünk már tartózkodnunk kell. Mert ha összehasonlítjuk az elemzés nélküli adatsorakoztatást egy hasonló módszerű politikatörténeti munkával, mit láthatunk? Amíg ott az események határozott rendben való közlése eleve jelezhet, vagy mutathat egy adott politikai fejlődést, addig a historiográfia számára szinte semmit sem ad, ha elmondjuk: ki mikor élt, mikor milyen műve jelent meg, s elhagyjuk azt az igényt, hogy akár az adott tudományszak fejlődésének egészébe illesszük mondandónkat, vagy hozzákapcsoljuk egy-egy mű elemzése kapcsán témánkat az akkori társadalmi-szellemi áramlatokhoz . . . Nézzük ebből a szempontból, a korabeli történettudományos, szellemi áramlatokhoz mérve az Eötvös kollégiumi törtónészképzés néhány kérdését. A sok hasznos részadat mellett, melyről itt hallhatunk, próbáljunk néhány adalékot elmondani a már a főreferátumban is feltett kérdéshez: milyen volt a kollégium, mint műhely, milyen történelemszemléletet nyertek itt a hallgatók ? * Az itt közölt szöveg lényegében a 75 éves EötvöB kollégium 1970. április 24-i jubileumi ülésszakának történet szekciójában elhangzott zárszó. A szekcióülésen Bertényi Icán tartott bevezető referátumot „Történelemtanárok, történetírói egyéniségek és történeti irányzatok az Eötvös kollégiumban" címmel. A témát először feldolgozó referátumhoz Eötvös kollégista történészek munkásságára emlékező hozzászólások kapcsolódtak. Fröhlich Ida Gyóni Mátyásnak a magyar bizánci kapcsolatok története feltárásában játszott szerepét méltatta. Visi Zsuzsanna pedig Szentpétery Imre történetírói működését tekintette át. Gergely András arra hívta fel a figyelmet, hogy a Három nemzedék Széchenyi-képében menynyire dominálnak az erény és erkölcs világába tartozó tulajdonságok, Dénes Iván Szekfű újkortörténeti koncepciójában 1867 és 1918, valamint a Széchenyi - Kossuth párhuzam értékelésében mutatkozó rokon vouásokat mutatta ki. Rövid rásunkban néhány olyan adalékkal szerettük volna az elhangzottakat kiegészíteni, melyekkel eddigi kutatásainkban találkoztunk, s melyek a'apján az Eötvös kollégiumot a századelő ináe történészképző műhelyei -a Fejérpataky-, a Marczali-szeminárium, Tagányi levéltári ée a bécsi levéltárosok köre - közé sorolhatjuk. 1 Eduard Futter: Geschichte der neueren Historiographie. München - Berlin, Oldenburg. 19S6.a 17*