Századok – 1970

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 775/III

786 FOLYÓI RATSZEMLF. kívánta megmutatni, hogyan vélekedett Bauer a radikális, de erőszak nélküli szocialista átalakulás lehetőségéről, s ezen belül az értelmiségiek helyéről. Ezekután érdekesnek tartott egy olyan felmérést, hogy az egykori francia lapok miként emlékeztek meg Bauer párizsi haláláról: annak idején 31 napilap jelent meg Párizsban, milyen hibák találhatók az akkori rövid életrajzi nekrológokban. Még tanulságosabb, hogy a polgári nagy lapok mennyire hallgattak Bauer haláláról. Bourdet ugyanakkor észrevételeket fűz Bauer mondanivalójához is, megjegyezvén, hogy forradalmisága csak fokozatosan mélyült el, s az emigráns szocialista vezető nem rázhatta fel a francia munkásságot. Hosszabban Bauerről csak a szocialista Populaire emlékezett meg, ahol L. Blum, P. Faure írt róla cikket, a történész A. Nunois adott róla hosszabb életrajzi ismertetőt és Bracke közölt tőle néhány szemelvényt. P. Faure a nemzetközi mozgalomban betöltött helyét méltatta, s e vonatkozásban F. Adler ós L. de Brouckere szavait is idézte. Ezzel szemben L. Blum azt taglalta, nem igaz az a legenda, mintha Bauernek lehetne tulajdonítani, hogy a fasiszta veszély közepette a szocialisták és a keresztény szocialisták szembekerültek egymással. Ehelyütt hellgatólagosan Rennerrel vitázott, illetőleg azt az ellentétet szerette volna eltüntetni, amely Renner ós Bauer között ténylegesen fennállt. Hiszen Renner abból indult ki, hogy a proletariátus már nem forradalmi, s ezért a polgári demokratikus körökkel kell közös frontot kialakítani, míg Bauer ekkoriban valóban forradalmi szövetség megteremtésére törekedett. A temetésen sokan búcsúztatták (többek között Hilferding, Nenni, F. Adler és Zyromski, de Brouckère). Y. Bourdet szerint érdemben ekkor csak a francia Populaire és a belga Le Peuple emlékezett meg Bauer haláláról. — G. BADIA: Helyesbítés egy levélhez. Kosa Luxemburg levelezése (117—120. 1.) foglalkozik a különféle kiadványokkal, amelyek az utóbbi években jelentek meg, s Luxemburg leveleit tartalmazzák, s közben sok esetben pontosít dátumokat, amelyek olykor tartalmi kérdéseket is érintenek. — M. LEVY: Társadalomtudományi munkák Izraelben (120—124. 1.) bibliográfiai összesítést ad az Izraelben megjelent különféle, a nemzetközi munkásmozgalmat is érintő írásokról. — J. ANNALES. ÉCONOMIES, SOCIÉTÉS, CIVILISATIONS 1968. l. szám. — M. LÉVY-LEBOYER: A bankjegy történelmi szerepe (1—8. 1.) R. Cameron ós munkatársainak a bankok és az ipari forradalom közötti összefüggéseket vizsgáló könyve eredményeit összegezi. A bankjegy önmagában csak járulékos eleme, s nem előmozdítója a gazdasági növekedésnek Angliától kezdve Oroszországon át egészen Japánig. — E. HOBSBAWM az angol falvak 1780—1850 közötti tömegmozgalmait tárgyalja (9—30. 1.): A brit szigetnek erre az időre csak dél-keleti része maradt élelmiszer főleg gabona termelő, s mint ilyet a gabonakonjunktúra változásai a legerősebben érintették. E területeken a földeket jórészt bérmunkásokkal műveltették meg, akik a munkaerőfelesleg és a hirhedt „Poor Law" miatt egyre nyomorúságosabb fizetést kaptak. 1830-ban (a párizsi és brüsszeli forradalmak s a tory kormány bukásának éve) tört ki a legjelentősebb felkelés — ami góprombolásban, kazalgyújtogatásban ós bérkövetelésekben jelentkezett, de a fejlődő kapitalizmus brutális kegyetlenséggel nyomta el. A múltba néző mozgalom eredményei csak pár évvel élték túl 1830-at. — M. FERRO: Miért volt február? Miért volt Október? (31—48. 1.) az 1917-es forradalomakról szól, előbb ismerteti a munkások csekély, a parasztok jelentősebb, s a katonák még alig háborúellenes február utáni követeléseit, majd rámutat, hogy a polgárság a háború végét szerette volna a forradalom végének megtenni. Gazdasági gyengesége nagyban fenntartotta Oroszország függését a Nyugattól. Ez a függés megint csak a háború folytatását követelte, az pedig tovább züllesztette a közgazdaságot. A gazdasági fejletlenség kiáltó ellentétbe került a társadalom fejlettségével. A hatalom kérdése sem a Dumában, sem a szovjetekben nem volt tisztázva, de az elégedetlenség már az október előtti napokban megszülte a hatalom új formáját: a proletariátus közvetlen részvételét minden ügy intézésében. — G. THUILLIER: A vizek történetének megírásáért... (Nivernais, XIX. sz.) (49—68. 1.). A népesség vízellátása már a XIX. sz. elejétől problematikussá vált, amikor is a középkortól örökölt, hiányos ós egészségtelen kút-hálózat végleg elégtelennek bizonyult. Az első vízvezetékek megépítése ekkoriban kezdődött, de a víz tisztasága és a teljesítmény még mindig kritikán aluli maradt. Csak a XX. sz. elejére, mikor a közfelfogás befogadta a higiénia fogalmát, következett be igazi fejlődés. — G. HUPPERT a modern francia történetírás előfutárának, Estienne Pasquiernek 1560-ban közzétett „Kutatásait" mint újító történetírói művet elemzi (69—105.1.). A könyv a XVI. századi politikai zavarok idején született, Pasquier a történelemben kereste és találta meg a magyarázatot