Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Varga Ilona: A zemszkij szoborok és az orosz rendiség kérdése 643/III

KÖZLEMÉNYEK Varga Ilona: A zemszkij szoborok és az orosz rendiség kérdése A XVI—XVII. századi orosz államszervezet vizsgálata során nem szabad figyelmen kívül hagyni az orosz feudalizmus fejlődésének sajátos vonásait. Ezen sajátosságok kialakulása, eredete nem tartozik tanulmányunk keretei közé, de szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar és általában a közép-európai feudalizmus szervezetében használatos fogalmak a korabeli orosz intézményekkel, rétegekkel stb. nehezen, vagy esak nagyobb fenntartásokkal azonosíthatók. Ilyen leegyszerűsítés veszélye áll fenn a tekintetben, hogy az orosz szolgáló nemesség a köznemességnek megfelelő társadalmi réteg, amely attól legfeljebb a földhöz való tulajdonjog tekintetében különbözik. A zemszkij szobort pedig a rendi országgyűléssel szoktuk azonosítani. Ezen nézetek kialakulásában nagy szerepe van az orosz és részben a szovjet történészeknek, akiknek jelentős része az orosz társadalom fejlődésében a nyugat-európaival megegyező vonásokat hangsúlyozza. Elöljáróban szeretnénk felhívni a figyelmet az orosz feudalizmus olyan sajátosságaira, amelyek a zemszkij szobor szerepének, összetételének megértését is elősegítik, i Országgyűlés jellegű zemszkij szoborokról a XVI. század közepétől vannak dokumentumok, a XVII. század második feléig. Kialakulásuk összefügg az orosz központosítás fejlődésével. A központosítás során kialakuló társadalmi viszonyok között is tovább élnek a nemzetségi szervezet bizonyos maradványai és hagyományai. Ezek rányomják bélyegüket az orosz feudalizmus uralkodó és elnyomott osztályaira és magyarázatul szolgálnak > uralkodó és alattvalók olyan viszonyának kialakulására, amely Nyugat- és Közép-Európában hasonló időszakban nem tapasztalható. A XVI. századi orosz feudális uralkodó osztályban a nemzetségi örökösödés elve még mindig él. Ez eredetileg a Rurik-dinasztia hatalmának elismerését jelentette az orosz földek felett. Az uralkodó nemzetség tagjai között kerül felosztásra az ország már a feudalizmus korai szakaszában és jog szerint a főfejedelmi cím a nemzetség legidősebb tagját illeti meg. Ez természetesen csak jogi visszatükröződése a primitív naturális gazdasági szerkezetnek, amely a széttagoltság objektív alapját képezte. A főfejedelmi hatalom elismerése attól függött, hogy rendelkezik-e a nemzetség illetékes tagja (ill. a nemzetség melyik tagja rendelkezik) megfelelő katonai hatalommal, hogy címének érvényt szerezzen.1 A tatár uralom annyiban módosítja a helyzetet, hogy a kán adományozza a nagyfejedelmi címet, amely viselőjének a káni udvarban ós a részfejedelmekkel szemben is meghatározott előnyöket biztosít. Témánk szempontjából érdekes, hogy a XVI. századi Oroszországban az uralkodó nemzetség leszármazottjai alkotják a születési arisztokráciát, viselik a knyáz címet még akkor is, ha örökbirtokaikat (fejedelmi részüket) különböző okok miatt már elvesztették. A rószfejedelemségek egyesítése során a knyázok egy része megtartja fejedelmi birtokait örökjogon (v.otcsine = votcsina: atyai örökség), míg más családok elszegényednek, de a címet és ebből adódó jogaikat megtartják. Az uralkodók közül IV. Iván veszi fel először a cári címet, de a régi elnevezést a XVII. század folyamán is használják; „egész Oroszország uralkodója, cárja és nagyfejedelme". Arra sem találunk példát Közép-Európában, hogy a részfejedelmek, vagy az elszakadási törekvések elleni harcból a központi hatalom az oroszhoz hasonló módon megerősödve került volna ki. A rendi monarchiák nem kis mórtékben az uralkodó és a földbirtokos osztály közt kialakult kompromisszum, a politikai hatalom megosztásának kifejezői. Oroszországban a széttagoltság több évszázados szakasza után az egyesítés •A XII. században Roaztov — Szuzdal fejedelmei folytatják a harcot Kijev birtokáért és főfejedelemségük elismeréséért. III. Vaszilij halála után pedig nagybátyja! szeretnék a hatalmat megszerezni, mint a család idősebb tagjai. Ld. erre PhUoncr: Oroszország története. Bpest. é. n. 78 — 79. 143. 1.