Századok – 1970
Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején 603/III
'630 H. HARASZTI ÉVA Eden a Szovjetunióban látottak alapján arról győződött meg, hogy a növekvő szovjet katonai hatalom hasznos ellensúlyozó erővé válhat Hitler ambícióival szemben.75 A moszkvai út eredményeiről kiadott közös kommüniké a nemzetközi helyzettel, a keleti egyezmény tervével és más, a február 3-i francia—angol közleményben felvetett kérdésekkel, továbbá az angol—szovjet viszony javításával és fejlesztésével- foglalkozott. A két fél úgy vélekedett, hogy szükségesebb most, még szükségesebb mint korábban bármikor, az egyetemes európai biztonsági rendszer kidolgozásának előbbre vitelén fáradozni. Hangsúlyozta a kommüniké, hogy a keleti biztonság megszervezésének és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló egyezmény-tervezetnek célja semmi esetre sem lehet valamely állam elszigetelése vagy bekerítése, hanem csupán az, hogy egyenlő biztonságot teremtsen meg valamennyi résztvevő állam számára. Ilyen feltételek mellett Németországnak és Lengyelországnak az egyezményben való részvétele a kérdés legjobb megoldását jelentené. A megbeszélés résztvevői megerősödtek abban az érzésükben, hogy rendkívüli nemzetközi jelentősége van a két ország barátságos együttműködésének a béke és a biztonság egyetemes megszervezésének szolgálatában. Eden számára a közös kommünikének az a mondata jelentett legtöbbet, amely megállapította, hogy a jelenben nincs érdekellentét a szovjet és brit kormány között.76 A moszkvai megbeszélések során a két ország teljesen megegyezett a béke fenntartásának módját illetőleg; a megoldást tehát lényegileg a kollektív biztonsági rendszer megerősítésében, alakilag pedig a kölcsönös segítségnyújtás regionális paktumaival találták a legmegfelelőbbnek. Anglia elsősorban a regionális nyugati paktumban (február 3-i), a Szovjetunió pedig a regionális keleti paktumban volt érdekelve, melyek egymást kiegészítették, minthogy a békét Európa két különböző pontján igyekeztek „megszervezni". S míg a szovjet kormány nyíltan állást foglalt a nyugati, addig az angol kormány ugyanilyen értelemben foglalt állást a keleti paktum mellett, s ennek Eden különös nyomatékot adott azáltal, hogy megerősítette az angol álláspont eme változatlanságát berlini utazása után is. Lényegét tekintve azonban e megállapodás formálissá vált már ekkor. A Szovjetunió részéről taktikai lépést jelentett, hiszen az ekkor szóban levő paktumoknak már nincs jelentőségük. A szovjet kormány nem utasította el őket, mert jobb híján kiindulási pontnak lehetett tekinteni, de jól tudta, hogy ezek önmagukban alkalmatlanok a béke biztosítására. Ezekkel szemben a szovjet külpolitika főcélja a francia—szovjet szerződés megkötése volt. Eden moszkvai tartózkodásának visszhangját elemezve az általában jól értesült Arnóthy-Jungerth moszkvai magyar követ számjeltáviratában kiemelte, hogy az angol lordpecsétőr a szovjet kormányt a berlini beszélgetésekről fenntartás nélkül informálta, s az oroszok azt a benyomást nyerték, hogv az angolok sem a németeken, sem a japánokon keresztül nem akarnak Oroszország ellen politikát csinálni, — s ez nagy megelégedést keltett.77 A magyar külügyi kommentátor pedig azt is kiemelte, hogy a Szovjetunió távolkeleti szándékairól és katonai erejéről megnyugtató képet tudott festeni Eden előtt, 75 Uo. 156—157. 160. 1. 76 Uo. 162. 1. "Arnóthy-Jungerth moszkvai számjehávirata, 1935. ápr. 9. OL. Küm. Pol. 1935—2/28—1230.
