Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pintér István: A magyar ellenállás és 1944. október 15-e 35/I
A MAGYAR ELLENÁLLÁS ÉS 1944. OKT. 15. 55 tlil közölte a Moszkvában tartózkodó Faraghó Gábor vezette hivatalos fegyverszüneti delegációval:61 elfogadja a szövetségesek feltételeit, s a meghatalmazást küldi a fegyverszünet aláírására. Harmadik okként kell megemlíteni: a kormányzó környezetének még mindig nem sikerült pontos képet nyerni a baloldali erőkről, céljaikról. Úgy gondolták tehát, Horthy személyes „varázsa" és ilyen magasszintű találkozó ebből a szempontból is eredményes lehet. Erre utal az a tény is, hogy Horthy nem volt hajlandó Tildyvel és Szakasitscsal együtt fogadni a KP képviselőjét, Rajk Lászlót; remélve, hogy a megbeszélésen sikerül a KP-val szembefordítani, vagy legalább is leválasztani a Magyar Front többi pártját.62 Október 11-én este fogadta6 3 Horthy a Várban a Magyar Front képviselőit, Szakasits Árpádot és Tildy Zoltánt.6 4 „Látszott rajta a letörtség — összegezi benyomásait Szakasits —, korántsem volt olyan határozott, mint régebbi időkben. Mi régen is tudtuk róla, hogy a mutatott határozottság nála igen rövid életű volt. Mindig annak adott igazat, akivel utoljára beszélt." A küldöttek közölték Horthyval, hogy álláspontjuk nem változott a kormányzóhoz eljuttatott memorandumokban foglaltakhoz képest. Horthy is hangoztatta, hogy az ő álláspontja is végleges, a fegyverszünetről folyó tárgyalások „előrehaladott stádiumba jutottak és egy héten belül, de lehet, hogy hamarabb nyilvánosságra hozható ... A kilátásokat mindenesetre kedvezőnek ítélte." Beszéde további részében Horthy a rendszer legfőbb támasza, a nagybirtok mellett érvelt és hosszan fejtegette egy nagyobb arányú földreform káros következményeit. Tildy és Szakasits azonban a kiugrás feltételeire és az együttműködésre kívánta korlátozni a tárgyalást. Végül is elvben abban állapodtak meg, hogy felfegyvérzik a munkásság megbízható elemeit. A fegyverek átadásáról majd értesítik a Magyar Front vezetőit. Megállapodtak abban is, hogy október 17-ére a Magyar Front általános sztrájkot hirdet és ezzel adják meg a jelt „az átállás elindítására".6 5 Ezt a találkozót vagy megelőzte, vagy követte (a visszaemlékezések ellentmondásosak) Rajk László megbeszélése Lázár tábornokkal. Itt a fő kérdés a munkásság felfegyverzése volt. Mint a visszaemlékezésekből kiderül, Lázár is kitért a határozott válaszadás elől, s a sok megbeszélés és igéret ellenére teljesen tisztázatlan maradt a fegyverek átadásának módja.66 Van tudomásunk arról, hogy a tárgyaló partnerek, a Magyar Front is, Somogyi Miklósék is kaptak több értesítést, hogy itt és itt jelenjenek meg, mert a kiugrás katonai feladatairól, illetve a fegyverek átadásáról lesz szó. Néhányan részt 61 1944. okt. 1-én érkezett Moszkvába a fegyverszüneti delegáció, amelynek Faraghón kívül gróf Teleki Pál hajdani miniszterelnök fia, Géza és a Külügyminisztérium népes angolszász vonalát képviselő Szentiványi Domokos voltak a tagjai. 62 Pl Archívum. E. К. V. Gy. — 4., Szakasits Árpád visszaemlékezése. 63 Tildy mondotta később: „Életem egyik legszégyenteljesebb emléke, hogy a magyar kormányzóhoz nekünk, magyar politikai vezetőknek úgy kellett bejutnunk, mint a tolvajoknak; az éjszaka sötétjében csempésztek be bennünket a Várba, kitéve a kockázatnak, hogy az őrséget tartó Gestapo felfedez minket és munkánk ezzel befejeződik." (Pl Archívum. Tildy hagyaték, 7. dosszié.) 61 A találkozóról csak Szakasits Árpád visszaemlékezései állnak rendelkezésre, így egyedül erre a forrásra vagyunk kénytelenek támaszkodni. Megemlítendő, hogy akik a találkozón történtekről a tárgyalás után tudomást szereztek, megerősítik Szakasits állításait. 65 Tiszántúli Népszava, 1945. márc. 22 — 25. Pl Archívum. Szakasits Árpád visszaemlékezései. 66 Imre Kovács : i. m. Kállai Gyula, Horváth Márton, Szakasits Árpád közlése.