Századok – 1970
Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején 603/III
'612 H. HARASZTI ÉVA összefoglalta, „bizonyos deeeptio észrevehető Angliában amiatt az entliusiasmus miatt, amellyel Berlin a légi felszerelésének legalizálását előfeltételező légipaktum tervet fogadta és ezzel a javaslat többi részével szembeni nagyfokú rezerváltságát közvetve még inkább kidomborította". Sőt még hozzáfűzte, hogy olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a német kormány a demilitarizált zónában katonai repülőterek létesítésére fog engedélyt kérni. Ilyenek hiányában ugyanis a légi-paktumban vállalandó kötelezettségeinek nem tudna eleget tenni.3 0 Bár a német válaszjegyzék csalódást okozott Franciaországban, a francia kormány londoni nagykövete révén tudomására adta az angol kormánynak: nincs kifogása az ellen, hogy Németországgal ilyen irányú tárgyalásokat megindítson, és az ellen sem, hogy az angol külügyminiszter — ha az angol kormány ilyen döntést hozna, — Berlinbe ellátogasson. A válaszjegyzék által teremtett helyzet azonban megkívánja, hogy Simon berlini látogatása előtt a szokásos diplomáciai úton megállapodás jöjjön létre London és Párizs között a további közös eljárás kialakítására vonatkozóan.3 1 A február 3-i londoni megállapodásokat az olasz kormány kedvezően fogadta, mert azokat alkalmasnak tekintette ,,a Németországgal való megegyezés lehetővé tételére". A belga kormány ugyancsak közölte az angol kormánnyal, hogy hozzájárul az egyenjogúság és biztonság kérdéséről egyidejűleg folytatandó tárgyalások eszméjéhez. A szovjet kormány értesítette az angol és a francia kormányt, hogy egyetért a londoni tervvel, lia a tervezett rendszerbe az összes regionális paktumok, elsősorban a keleti paktum be fognak vonatni. A szovjet aggodalomnak adott hangot I. Majszkij londoni szovjet nagykövet, amikor azt a meggyőződését juttatta kifejezésre, hogy Anglia és Franciaország tartják a locarnói frontot Nyugaton, de a keleti paktumot- teljesen feladták. Vansittart külügyminiszterhelyettes nagyjából megértette a szovjet álláspont realitását, csak türelmet kért. Amidőn Jan Masaryk, a londoni csehszlovák követ meglátogatta őt és helyettesét, Sir Orme Sargent-et a külügyminisztériumban, hogy tapogatódzzék a francia látogatást követő helyzet felől, Vansittart derűlátóan nyilatkozott: ,,A munka jó darabját elvégeztük, s ez kétségtelenül lépést jelent előre. Véleményem szerint egész Európában az a legfontosabb tény, hogy nem tudjuk mit cselekszik Németország, nemcsak a londoni megállapodásokkal kapcsolatban elfoglalt álláspontját illetően, hanem egyelőre azt sem tudhatjuk, milyen irányban fejlődik majd politikája. Remélem nem kell különösképpen hangsúlyoznom, hogy Hitler iránt nem vagyunk valami nagy bizalommal. Mindaddig, amíg Németország álláspontját világosan nem ismerjük, felesleges a közép-, illetve a keleteurópai helyzet megjavítására vonatkozóan bármiféle definitív tervet készíteni, éppen ezért túlzottnak tartom azt a félelmet, amelynek Litvinov adott hangot. Nagyon hálás lennék Benes-nek, ha Moszkvában oda tudna hatni, hogy odaát feleslegesen, ne dühöngjenek, és ne idegeskedjenek."32 Néhány nappal utóbb már Vansittart magánfeljegyzéseiben ez a bejegyzés állt: „Amennyire tőlem telik, mindent megteszek, hogv Oroszországot segítő politikát folytassunk . . . 30 1935. febr. 21. OL. Küm. Pol. 1935 - 2/19—731. 31 Ld. Cerny londoni csehszlovák ügyvivő 1935-re vonatkozó idézett összefoglaló jelentését. 32 J. Masaryk londoni csehszlovák követ a Vansittartnál és a Sargentnál tett látogatásáról. London, 1935. febr. 0. AMZV. PZ. 33/1935