Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pintér István: A magyar ellenállás és 1944. október 15-e 35/I
54 PINTÉR ISTVÁN Horthyék a sok jelzés után végre — konkrét események kapcsán — kénytelenek tudomásul venni: a németek és nyilasok megneszelték a kiugrási előkészületeket és komolyan készülnek Lakatos, s ha kell Horthy eltávolítására, a szélsőséges nyilas csoportok hatalomra segítésére. Valóban 1944 szeptemberében politikailag és katonailag egyaránt megindultak az előkészületek egy szélsőjobboldali puccs megszervezésére. A nácik minden számításba vehető jobboldali erővel tárgyaltak, hogy Szálasi vezetésével, ha lehet az alkotmányos komédiát betartva, ha nem, anélkül megakadályozzák a kiugrást. Tárgyalást tárgyalás követ, elkészül a kormánylista, kormányprogram, megkezdődik a nyilasok felfegyverzése és a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége (KABSz) katonai csoportjainak mozgósítása. A szélesebb jobboldali koalíciót, mindenekelőtt a parlament jobbszárnyát volt hivatva összefogni és majdan az alkotmányos látszatot biztosítani a németek által kezdeményezett és a Ház elnöke, Tasnády Nagy András egyetértésével létrehozott Törvényhozók Nemzeti Szövetsége. A képviselők közül október első napjaiban már mintegy 130 honatya jelezte egyetértését a Szövetség megalakulásával. Ez ugyan még nem jelentette a parlament többségét, később számuk csökkent is, mégis megdöbbentő, hogy 1944 végén a parlamentben még ennyi képviselő akadt, aki bízott a nácik győzelmében. A kormány október elején tudomást szerzett a konkrét szervezkedésekről, de megelégedett csupán annyival, hogy október 5-én magához kérette a MÉP elnökét és figyelmeztette a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége kormányzó- és kormányellenes tendenciáira. Október 7-én pedig betiltotta a KABSz-ot, de az illegálisan tovább készülődött. Más jel is mutatott a jobboldali készülődésre. A német vezérkar által szeptember elején ígért katonai segítség egy része időközben megérkezett, de a front helyett Budapest térségében rakodtak ki. Több, mint gyanús volt az a körülmény is, hogy Budapest védelmére, a kiugrás biztosítására Budapest körzetébe rendelt megbízható magyar csapatok helyett mindig megbízhatatlan egységek érkeztek.5 8 Az előkészületekhez tartozott az is — erről Horthyék, eddigi ismsreteink szerint semmit sem tudtak —, hogy Magyarországra érkezett Otto Skorzeny, Mussolini kiszabadítója, aki Hitlertől Horthy kiugrása esetére a Vár elfoglalásának feladatát kapta. Skorzeny megbízatásának sikeres végrehajtásához egy SS és egy Wehrmacht ejtőernyős zászlóaljat, a bécsújhelyi hadapródiskola egy motorizált zászlóalját, „szemályes céljaira" pedig e»y repülőrajt kapott. Magyarországra érkezett továbbá Bach-Zelewäki SSObengruppenführer és Heinz Reinefarth SS vezető is, a varsói felkelés elfojtásában részt vett náci parancsnokok egyike, ugyancsak megfelelő katonai erősítésekkel.59 A ném3tek tehát alaposan felkészültek, csupán az zavarta őket, hogy nem voltak a kiugrás időpontjának birtokában. Ezért elhatározták, elébe тэппек az eseményeknek. Első lépésük: a nyilasok közreműködésével október 8-án este elrabolták Bakay Szilárd tábornokot, Horthy bizalmi emberét, akit a kormányzó a főváros katonai védelmének, a kiugrás biztosításának előkészületeivel bízott mag.60 Ez volt az egyik ok, amiért Horthy elhatározta, hogy tárgyal a Magyar Front képviselőivel. A másik ok: október 10-én a Vár titkos rádióján keresz-58 HIL Békaelőkészítő katonai bizottság anyagai. Vattay Antal vallomása. 59 Hadtörténslmi Közlemények, 1964. 3. sz. 430 — 431. 1. 60 A némát készülődésre részletesen lásd: Rozsnyói Ágnes: A Szálasi-puccs. Bpest, Kossuth. 1962.