Századok – 1970
Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején 603/III
'606 H. HARASZTI ÉVA kísérlet gesztus volt csupán, a brit kormány lett volna talán a legjobban meglepve, ha kezdeményezése gyakorlati politikai eredményre vezetett volna.11 A Saar-vidéki népszavazásra 1935. január 13-án került sor a Népszövetség megbízása folytán egy angol főbiztos vezetése és nemzetközi ellenőrzése alatt, minthogy letelt a versaillesi szerződés hatályba-lépését követő 15 év. (A versaillesi szerződés 3. része negyedik fejezetének 49. cikke szerint ugyanis ,,a 15 év elteltével e terület lakosságát fel kell hívni arra, hogy maga döntsön abban a tekintetben, mely állam szuverenitása alá való helyezését kívánja".) A lakosság választhatott a Németországhoz vagy a Franciaországhoz való csatlakozás és a tovább folytatódó népszövetségi ellenőrzés között. A mintegy 500 000 érvényes szavazat közül a nagytöbbség (90,05%) a Németországhoz való tartozás mellett nyilatkozott, s alig 9% kérte a népszövetségi fennhatóságot. A területet 1935. március 1-i hatállyal Németországhoz csatolták. Hitler többször is bejelentette ezt követően, hogy Németországnak nyugat felé nincs több területi igénye. Az események külpolitikai krónikása és elemzője — a sok kérdésben reálisan értékelő magyar Ottlik György — így látta a Saar-voksok jelentőségét: ,,A német nemzeti öntudatnak további óriási megerősödését jelentette a Saar-szavazás tüneményes eredménye: a némettel vagyunk gondolatnak győzelme. Az események történelmi egymásutánjához, mely a március 16-i német véderőtörvényhez, a versaillesi szerződés katonai szakaszai egyoldalú eltörléséhez vezetett, valószínűleg ez a nagy siker, a Führer tekintélyének elképzelhetetlen megerősödése adta meg a döntő lökést."12 A Saar-vidék ,,békés elfoglalása" valóban nagy sikere volt Hitlernek. A német kisember úgy látta — ezt láttatták vele — , hogy a németek haza akarnak térni mindenhonnan. Németországnak tehát — miután a Saar-vidéki terület iránti igénye kielégült, — új erőre kapott a fegyverkezési egyenjogúságra irányuló követelése. Franciaország tovább követelte a biztonság megszervezését, Anglia pedig a két kérdés összekapcsolásával, egymástól függővé tételével, és együttes megoldásával igyekezett a két szembenálló álláspont között közvetíteni. Ennek az időszaknak általános európai helyzetét jellemezve meglehetősen leleplezően nyilatkozott meg egy angol lord a liberálisnak tűnő angol nyelvű, revizionista magyar lap hasábjain: „Angliában, lehet mondani, állandóan növekszik a rokonszenv Németország irányában, és ha Hitlerben elegendő előrelátás lenne, beszüntetné a zsidóüldözéseket és megakadályozná követői brutalitásait, a brit közvélemény nem törődve azzal, hogy másutt mi a helyzet, csaknem egységesen mellé állna. Hitlernek ugyanis nagyon előnyös a helyzete, bár sokat tett, hogy elrontsa. Bebizonyíthatta, hogy a háború óta Németországgal nem bántak becsületesen, hogy a szövetségesek nem tettek eleget kötelezettségeiknek, hogy a békét, amelyet megszegett Németország, rákényszerítették . . . (stb., stb.). Hitler rendszeresen visszatérő dühkitöréseinek van számos igaz magja, azonban állításai, amelyek szerint Németország csak békét akar, nem felelnek meg tetteinek. Világos ma már a világ előtt, hogy Németország eleinte titokban, majd később nyíltan, gigantikus háborús készülődéseket folytat, és a háborúra lelkileg folyamatosan készíti elő az országot. A válasz erre persze az, hogy mindez csak védekezésre kell. De ki akarja megtámadni 11 Cei •ny idézett jelentése; Petrescn-Comnen berlini román követ értesítése. 1935. jan. 11. OL. Küm. Pol. 417. R. XI. 12 Ottlik György : Külpolitikai Szemle. Magyar Szemle, 1935. Máj.
