Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Korreferátumok: - Bekény István: A kortörténet levéltári forrásai 558/III
A KORTÖRTÉNET LEVÉLTÁRI FORRÁSAI 559 A levéltári anyagot képező iratok a társadalom, ill. a társadalom kisebb-nagyobb egységei gazdasági, szociális, politikai, jogi stb. céljainak megvalósítása, a megvalósítás feltételeinek megteremtése, a megvalósítás lebonyolításának megszervezése érdekében jöttek létre. Mint Meissner — a levéltárelmélet egyik neves művelője — írja: az iratok eredetileg egyedül azt a célt szolgálták, hogy a szerv hatókörében „valami létrejöjjön". Olyan utasítások és visszajelentések láncolatai tehát az iratok, amelyek valamikor — többé-kevésbé régen — a körülményeknek, az adottságoknak a szerzőjük, a kibocsátójuk intenciói szerinti megvédelmezését vagy méginkább megváltoztatását — más szóval ügyeinek intézését — szolgálták. Nyilvánvaló tehát, hogy a levéltári anyag annak ellenére, hogy a társadalom életének minden jelentősebb eseménye visszatükröződik benne, mégsem ad arról abszolút teljes képet. Az előttünk élt generációk után ránkmaradt dokumentumok egy jelentős részét a különféle szakosított archívumok, a könyvtárak, a múzeumok őrzik, egyeseket pedig (pl. egyes hirdetményfajták, fényképek, makettek és nem kifejezetten néprajzi vagy iparművészeti értékű tárgyak) semmiféle intézményes gondozásban nem részesülnek, azokat sorsukra bízzuk, hogy esetleg késői utódaink próbálják majd összegyűjteni és gondozásba venni azt a néhány szerencsés példányt, amely a viszontagságokat véletlenül átvészelte. A valamely kor társadalmának életéről tanúskodó legalapvetőbb és leghitelesebb dokumentumok azonban mégiscsak a levéltári iratok. Ügy is mondhatnám talán, hogy levéltári iratok nélkül is meg lehet írni valamely távoli vagy közeli kor krónikáját, de a jelenségek valóságos okainak feltárására és az események lefolyásának objektív rekonstrukciójára törekvő tudományos történetírás levéltári iratok felhasználása nélkül nem képzelhető el. A legújabbkor és a kortörténet időszaka nagyjából egybeesik az írásbeliség mérhetetlen kiterebélyesedésével, az ún. információ-robbanással. S ez a folyamat napjainkban sem szakadt meg. De ne gondoljuk, hogy ez a szédületes növekedés csak az ügyek számának gyarapodásában, a társadalom életének az államigazgatás tevékenységi körébe utalt területeinek a kiszélesedésében leli magyarázatát. A reprodukciós eljárások fejlődése a honi bürokráciában is azt eredményezte, hogy az ügyek intézésénél a korábbinál is nagyobb körülményességre, még több, az ügy érdeme szempontjából elhanyagolható, merőben formális, ügyviteli művelet feljegyzésére, írásban való rögzítésére is lehetőséget nyújtott. A kortörténetírónak így az iratok mennyisége miatt nincs oka panaszra. S ha figyelembe vesszük, hogy az iratok egy része még nincs is megfelelően vagy egyáltalán nincs átselejtezve, elmondhatjuk, hogy több is az irat, mint kellene. A kortörténet levéltári forrásainak egy másik jellemzője, hogy a nagytömegű iratanyagban való általános tájékozódás meglehetősen nehézkes. A kortörténet időszakában lejátszódott gyökeres politikai, gazdasági, szociális változások az állami szervek hatáskörének, ügykörének, a társadalom kisebbnagyobb egységei tevékenységi körének igen gyakori változását vonták maguk után. Más szóval egy-egy közigazgatási ügykör például — ketté vagy többfelé válva, vagy más ügykörökkel összeolvadva — igen sokszor cserélt gazdát, felelős szervet. Levéltári nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy egyazon ügykör, ügycsoport intézésének írásbeli lecsapódásait, iratait néha évről «vre, sőt hónapról hónapra más-más fondban lehet megtalálni. Mindez azt a kötelezett-2*
