Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Incze Miklós: A kortörténet elvi és módszertani problémái 545/III
A KORTÖRTÉNET ELVI ÉS MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI 555 A nagymérvű gyorsulás, amely világviszonylatban jelentkezik, kétségkívül lcorunk egyik jellegzetessége. A világ napjainkbán gyorsuló módon egységesülni látszik, hiszen az — említett — információgyorsulás is eló'mozdítja a világ egységesülését. De milyen világ gyorsuló egységesüléséről van korunkban szó ? Egy olyan világról, amely két egymással szembenálló rendszerre, a szocialista és a kapitalista világrendszerre, s mellettük a két rendszer harcától távolról sem független ún. harmadik világra oszlik. A világot tehát a kortörténésznek egyszerre kell különbözőnek és egységesülőnek is látni, — hiszen ez a jelenleg létező valóság. Differenciáltan kell látni a különbözőségeket, de az esetleges egyezéseket, a világjelenségeket is. Nem véletlen tehát, hogy a kompár at isztika, a történeti összehasonlító módszer egyre követelőbb igénnyel jelentkezik és hogy nem akármilyen, hanem minősülő komparatisztikáról van szó, mint egyre kötelezőbb metódusról.26 A komparatisztika, a történelmi összehasonlítás, mint módszer alkalmazása, annál izgalmasabb, mert az egységesülés tendenciája — mint a történészek a legjobban kell, hogy tudják —• nem magától értetődő, hanem éles harcban, küzdelemben megy végbe. És az említett nagymérvű gyorsulás sem egységes és egyenletes, hanem olyan gyorsulás, amely a társadalom különböző — gazdasági, technikai, kulturális — területeire, tevékenységi köreire nem egyformán terjed ki. E tekintetben a történész előnye abban van, hogy látja az időben visszanyúló vonalakat is és így jobban meg tudja ítélni, hogy melyik vonal az, amelyik nehezebben és melyik az, amelyik könnyebben alkalmazkodik a fejlődés új feltételeihez. A jelenkorkutatásban — figyelembe véve az elmondottakat — a bizonyítási eljárás tekintetében nyilvánvalóan új módszereket is kell alkalmazni, a forrás-szelekció problémája veti fel elsősorban ennek szükségességét. Ez a probléma ugyanis annál inkább előtérbe jut, minél közelebb jutunk időben a jelenkorhoz. A rendkívül nagytömegű forrásanyag és információ történetírói szempontú használhatóvá tételéhez nyilvánvalóan erős szelekcióra van szükség. A nagytömegű forrásanyag és információ használhatóvá tételéhez tehát nyilvánvalóan meg kell keresnünk a megfelelő módszereket. Ennél a problémánál óhatatlanul merül fel a társadalomtudományok és a természettudományok helyzete és szerepe, egymáshoz való viszonya a jelenkorban. Napjainkban —mint arról már beszéltünk — a természettudományok nagyarányú előretörésének vagyunk a tanúi, ami persze azzal is jár, hogy azok a módszerek, amelyekkel a mai természettudományok dolgoznak és amelyek a dolog természetéből következőleg számszerűségeken alapulnak, nem maradnak minden hatás nélkül a társadalomtudományok, így a történettudomány, tehát a jelenkorkutatás módszereire. Azok a finom mérési módszerek és technikák tehát, amelyek a mai természettudományokat, főleg a fizikát jellemzik, hatással vannak a társadalomtudományok mai módszereire is, márcsak azért is, mert az emberek természettudományos érdeklődése, és általában a természettudományok haladása következtében az egzakt, matematikai mérési módszerek a társadalomtudományok vonatkozásában is újabb igényeket támasztanak és a nagytömegű történeti forrásanyag és információ használhatóvá tétele új módszerek és bizonyítási eljárások keresését is a kortörténész feladatává teszi. Enélkül az ilyen nagytömegű forrásanyag bizonyos esetekben úgyszólván használhatatlan. 2fi Lásd erre: Mákkai László idézett hozzászólását.
