Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Incze Miklós: A kortörténet elvi és módszertani problémái 545/III
556 INCZK MIKLÓS Módszertanilag felmerül itt a strukturális modellalkotás problémája.-7 Ilyen módszer alkalmazása esetében azt kell a megfelelő módszerrel kiválasztani a forrásanyagból, ami a struktúra-modell szempontjából érdekes. A modell kitapintása, a modellalkotás szempontjából viszont a többi társadalomtudomány, elsősorban a szociológia és a közgazdaságtudomány a fontos, hiszen a megfelelő kérdéseket sem tudjuk feltenni akkor, ha nem számolunk kellően azzal, hogy milyen a társadalom gazdasági és szociális struktúrája, mi az a modell, amit meg kell keresnünk, hol, milyen szektorban kell megkeresnünk és megtalálnunk és ezen az alapon megkonstruálnunk a modellt. A szelekció fentiekben már érintett problémája természetesen felveti a kvantifikáció problémáját,2 8 ami a mind nagyobb fontosságú komparatisztika, az összehasonlító módszer szolgálatában is áll. A kvantifikáció is, miként a kortörténetírás többi új módszere, abból az igényből fakad, hogy a források tömeges volta a szelekció kérdését veti fel a történész számára. A forrás szelektivitás a történésznek két lehetőséget kínál: a hagyományos történetkutatói ,,érzék" mellett (ami a kortörténet esetében nagyobb mértékben kell, hogy érvényesüljön, főleg a jelenségek mai súlyának helyes felmérése vonatkozásában2 9 ) a forrásanyag gazdagsága, torlódása indokolja, hogy a történész — az elengedhetetlen történeti statisztika széleskörű alkalmazása mellett — más kvantitatív módszerekkel is dolgozzék. A kvantifikáció két szempontból érdemel figyelmet: egyrészt egy anyagválogató önfegyelmezés, amely bizonyos képleteket, mutatókat stb. produkál, magának a komparatisztikának egyik fő feltételeként is, hiszen a komparatisztika számok nélkül valójában nem tud létezni, hasonlítani csak számszerűségek segítségül vételével lehet. Másrészt azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy egy spekulatív komparatisztikát is alkalmaznak nyugaton a történeti kutatásban, amelyet ez a történettudomány a maga módján szélsőségesen hasznosít: feltételezett mozgástörvényekről van itt szó, amelyek meghatározott elméletekkel (cikluselméletek stb.) függenek össze, amelyek azután ugyancsak maguk után vonják a kvantifikációt. A modern kvantifikációhoz tehát nyugaton hozzátartozik egy spekulatív kvantifikáció is, — ez azonban már nem csupán módszertani probléma, hanem a történelem-szemléletet is érinti és így el kell tőle magunkat határolnunk. Maga a kvantifikáció, mint minden új gondolat és módszer, természetesen tartalmaz újat, de nem kétséges, hogy nem azonosítható magával a történelmi megközelítéssel. Kétségkívül hasznos aspektus a megfelelő vonatkozásban, egzakt leírást ad, de ez a kvantitatív leírás csak egy része a gazdaságtörténeti leírásnak. Egy sor gazdaság- és társadalomtörténeti folyamat egyáltalán nem kvantifikálható és a kvantifikáció nem is adhat választ a történésznek a ,,miért"-re. Végső soron — ismétlem — azt mondhatjuk, hogy a 27 Lásd erre: E. M. Stajerman: A strukturális analízis kérdése a történetírásban. Századok, 1969. l.sz. 89—102. 1.—M. A. Barg: A strukturális analízis a történeti kutatásban. Voproszi Filoszofii, 1964. 10. sz.—-Lucien Sebag: Marxisme et structuralisme. Paris. 1964.264.1. — Structuralisme et marxisme. La Pensée, no. 135. oct. 1967. — Jean Piaget: Le structuralisme. Paris. 1968. — Fernand Braudel: Ecrits sur l'histoire. Paris. 1969. 28 Lásd erre A társadalomtörténet statisztikai ábrázolásának egyes kérdései (A. Soboul). Világtörténet, 1967. 14—15. sz. 45—72. 1. — P. Lebrun: Történelem, struktúra és kvantifikáció. Világtörténet, 1965. 7—8. sz. 21—26. 1. 29 Vö. Jmreh István idézett cikkét 763. 1.
