Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Incze Miklós: A kortörténet elvi és módszertani problémái 545/III
550 IIÍCZE MIKLÓS monopolkapitalizmus a második világháború lezárulása után vált a legfejlettebb tőkés országokban.1 6 Ugyanekkor alakul ki a szocialista világrendszer. A szocialista és a kapitalista világrendszer egymás mellett élése és harca, valamint az imperializmus előző szakaszaira jellemző gyarmati rendszer jelbomlása és a kibontakozó tudományos-technikai (műszaki) forradalom jellemzi a jelenleg folyamatban levő, 1945-tel induló kortörténeti periódust. A kortörténet tehát tudományos értelemben véve a legújabbkor jelenleg folyamatban levő, még le nem zárult történeti szakasza. Pontosabban: a legújabb kornak a mindenkori legújabb szakasza, egyben az az időszak, amelynek a feldolgozásával a történettudomány előkészíti a legújabbkori történet mindenkori folytatásának a feldolgozását, — beleértve ebbe a forrásgyűjtést és a forráskiadást is.1 7 Természetesen abban a történetileg később bekövetkező időpontban, amikor a jelenleg folyamatban levő kortörténeti periódus uralkodó tendenciái úgy sűrűsödnek össze, hogy a jelenlegi kortörténeti szakasz lezárul, új alakulások új minőségi változást hoznak, újra történeti határvonalat kell majd vonni. Ekkor az addigi kortörténet bevonul majd a legújabbkori történelembe, mint annak utolsó történeti szakasza és a kortörténet az akkor kezdődő új történeti szakasz jelölésére fog szolgálni. Vagyis akkor — miként most 1945 után — új kortörténeti periódus fog kezdődni. Ezen a ponton térünk ki arra, hogy a kortörténeten, a jelenkorkutatáson belül, amit most már nyilvánvalóan 1945-től kezdődően tartunk helyesnek periodizálni, felvehetünk egy szoros értelemben vett kortörténeti szakaszt is: az utolsó évtized, az 1960-as évek, benne napjaink történetét,1 8 Ilyen értelemben szoktunk kortörténetről beszélni akkor, amikor pl. Marx Brumairejére hivatkozunk, amely úgyszólván az eseményekkel egyidőben íródott. Ez az értelmezés azonban nem változtat azon a meghatározáson, amit a kortörténetről, mint a legújabbkor utolsó, folyamatban levő, le nem zárt szakaszáról adtunk, csak egy azon belüli jelenlegi szakasz felvételéről van ebben az esetben szó. Ebben a legutolsó szakaszban természetesen fokozottan sűrűsödnek mindazok a gondok, amelyek a jelenkorkutatásra nézve jellemzőek.1 9 A másik kritérium, amely a már tárgyalt le nem zár ság, a történelmi távlat hiánya mellett a kortörténet definiálása vonatkozásában általában felmerül: a forrásanyag problémája. Kimondva vagy kimondatlanul, e probléma miatt húzzák meg a nyugati történészek általában a napjainktól visszafelé számított 50 évnél a kortörténet határvonalát, ami jelenleg — véletlenül — éppen egybeesik a legújabb kor kezdetével. A források oldaláról közelítve meg tehát a kortörténetet: főleg nyugaton közkeletű felfogások szerint az utolsó 50 év történetének a feldolgozását tekintik általában kortörténetírásnak, jelenkor-kutatásnak, arra való tekintettel, hogy ennek 16 A probléma irodalmából lásd többek között Csapó László : Az állami monopolkapitalizmus (Bpest. 1962. 498 1.) és Ádám György: Új technika, új struktúra (Bpest. 1969. 419 1.) című munkáját, valamint Gönczöl György: A monopolkapitalizmus politikai gazdaságtanának fő problémái. Bpest. 1966. 17 A Német Demokratikus Köztársaság történetírása nem elsősorban a feldolgozást tartja döntőnek a Zeitgeschichte vonatkozásában, hanem elsősorban a források összegyűjtését — és megfelelő publikálását — tekinti feladatának. — Lásd erre elsősorban: Walther Eckermann—Hubert Mohr: Einführung in das Studium der Geschichte. (Berlin FEB Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1966. 536 1.). 18 Erre nézve lásd részletesebben: Imreh István: i. m. 19 Vö. uo. 4
