Századok – 1970

KRÓNIKA - †Szabó István 1898-1969 (Szabad György) 516/II

KRÓNIKA 517 1937; A magyarság életrajza, 1941; A nemzetiségek térnyerése és a magyarság, év nélkül; Az asszimiláció a magyarság történetében, 1942). A jobbágyparasztság történetére koncentráló tanulmányok sora (Az 1351. évi 18. tc., 1938; Hanyatló jobbágyság a középkor végén, 1938; Nemesség és parasztság Werbőczy után, 1941 ; A jobbágy megnemesítése, 1941), még inkább tömör összefoglalása (A magyar parasztság története, 1940) nemcsak szakszerűségben, hanem szemléletileg is előnyösen különbözött az egykorú történetírás uralkodó irányzatának előadásától. A jobbágy—földesúri viszony patriarkalitásának és a nagybirtok történelmi hivatásának szólamára ott volt a felelet az érdekellentétek és konfliktusok bemutatásában, a jobbágy munkaerő és a feudális szolgáltatás biztosításáért vívott kíméletlen küzdelem ábrázolásában, a Werbőczy-ünneplésre és a nemesi megye idealizálasára az 1514-es törvények „bosszúálló" voltának kiemelésében és az örökös jobbágyság rendszerének felidézésében, a feudális nosztalgiákra az 1848-as jobbágyfelszabadítás időszerűségének és csonkaságában is sorsfordító jelentőségének a megvédelmezésében. A felszabadulás után az elsők között jelentkezett nevezetes kutatási eredményeket summázó értekezéssel (A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában, 1947), majd a parasztság középkor végi társadalmi struktúrájával és mozgalmaival, a röghözkötött jobbágyság létviszonyaival és az 1848-as jobbágyfelszabadítás problematikájával foglalkozó kötettel (Tanulmányok a magyar parasztság történetéből, 1948). A jobbágyfelszabadítással és az 1849-es tavaszi hadjárat előfeltételeinek megteremtésével {A küzdelem szervezése, 1948) foglalkozó tanulmányai éles (azóta sokban maguk a bírálók által meggyengített, sokban a továbbfolyó kutatómunka által megcáfolt) bírálatban részesültek. Szabó István megbíráltan is tovább dolgozott, annak biztos hitében, hogy munkássága történetírásunk marxista korszakának gazdagítását szolgálja, így lett. Tanulmányai, hogy csak a legfontosabbakat említsük, (A hajdúk 1514-ben, 1950; Kossuth és a jobbágyfelszabadítás, 1952; Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstroma 1522-ből, 1954; Az 1351. évi jobbágy törvények, 1954; Kossuth állásfoglalása a parasztkérdésben 1848—49-ben, 1958; Kísérletek az alföldi tanyarendszer megszüntetésére az 1780-as és 1850-es években, 1960) a magyar jobbágyparasztság történetének megannyi homályban álló, vagy nem eléggé ismert problémáját világították meg. Megújult történeti demográfiánk becses alkotásaként látott napvilágot Szabó István két tanulmánya: La répartition de la population de Hongrie entre les bourgades et les villages dans les années 1449—1526 (1960) és a Magyarország népessége az 1330. és 1526. évek között (1963). Az általa nevelt fiatal történészek kitűnő gárdáját bemutató Agrártörténeti tanulmányok (1960) megjelentetése után, újabb általa szerkesztett és nagyrészt tanítványai által írt kötetekkel (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848—1914. I—II., 1965) minden korábbinál szélesebb utat vágott a parasztság kapitalizmuskori történetének rengetegében is. S miközben elvileg irányította (A parasztság történetének problematikája a kapitalizmus korában, 1961), sőt a technikai feladatok ellátásának mértékéig áldozatosan gondozta ezt a munkát, tolla a kezdetekhez kanyarodott vissza. A magyar tudománytörténetben kivételes az a teljesítmény, amit Szabó István életének utolsó évtizedében nyújtott. Szerkesztői tevékenysége és a fentiekben példázott kisebb tanulmányok mellett fundamentális művek egész sora került ki keze alól. A prédium. Vizsgálódások a magyar gazdaság- és településtörténelem körében (1963) felfedte, milyen szerepet töltöttek be a megtelepült magyarság fejlődésének korai szakaszában a prédiumok, ezek a rabszolga-