Századok – 1970

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 466/II

FOLYÔIITATSZEMLE 493 egy újfajta szellem terjedésében. IJj szocia­lista és baloldali munkásvezetők tűntek fel a szakszervezetek élén, akik mögött nagy befolyásos szakszervezetek álltak, s akik közreműködtek a Labour Party szü­letésénél is. Hobsbawm e tanulmányában aláhúzza, hogy az új trade-unionok első­sorban a „robbanó" iparágakban kelet­keztek, ahol a régi típusú szűk szakmai szervezetek nem tudtak alkalmazkodni az új'feltételekhez. Mikor pedig az állam politikailag és törvényesen elismerte ezek­nek a szakszervezeteknek létezését, viha­ros fejlődésük csak meggyorsult. Mindez az 1873—1896-os gazdasági depresszió éveire esett, amikor a gazdasági nehézsé­geket régi típusú gyógyszerekkel kezelték: a szén-, textil- ós hajóipar fejlesztésével, míg a gép- és elektromos ipar elmaradt. Ezekben az években a munkásság politikai súlya megnőtt, az új szervezetek révén, " miközben a reálbérek az 1900-as években stagnáltak. Ily módon az új trade-unioniz­mus tulajdonképpen már szervezési mód­szereit tekintve előrébb járt, mint az ipar­szervezet, amikor az ipari szervezkedés útjára lépett; a szakszervezetek csak akkor lehetnek életképesek, ha messzebb tekinte­nek a helyi érdekeknél, s számot vetnek a politikai követelményekkel, sőt a társa­dalom átformálódásával is. Miközben az új trade-unionizmus sok tekintetben ezt vállalta, jellemző volt, hogy a gazdasági ágak helyzetével egyidejűleg a szakszerve­zeti mozgalomban is a bányász, szállító­munkás és textiles uralta a TUC életét 1914 előtt. Hobsbawm megjegyzi, hogy ugyanekkor e szakszervezetekben 1914 előtt a baloldaliak, olykor szocialisták váltak hangadóvá, míg 1926 után a balol­daliakat e szakszervezetekből kiszorították, s megmutatkozott, hogy ezek a hanyatló XIX. századi iparágak képviselő'. — J. E. WILLIAMS: AZ angol bányászok harcos szelleme. 1890—1914 (80—91.1.) kimutatja, hogy a bányászok között az elégedetlenség részint abból táplálkozott, hogy a munkál­tatókkal kötött megállapodások, amelye­ket „mérsékelt" bányászvezetők kötöttek az 1860—70-es években, illetőleg 1893— 1912 között, nagyon csekély hasznot hoz­tak, s így a bányászszakszervezeti vezető­ket maguk a bányászok támadták. Az 1880-as években a szén ára esett, s ez a munkások és a munkáltatók között újabb ellentéteket váltott ki. A bányászok a szén termelésének csökkentését kívánták, míg a tőkések a különböző szónmezők, bányák közötti belső túltermelést, versenyt erőltették. Az új bányászszakszervezet az 1890-es években csak nominálbéremelést tudott kiharcolni, a minimális bérkövete­lést, valamint a szén eladási árának ellenőrzési jogát a munkáltatók elvetették. A bérek-árak változatlanul ingadoztak; anélkül, hogy a szakszervezetek lényeges javulást értek volna el, s így a „progresz­szív" bányászvezetők a szindikalizmus felé tájékozódtak. — ROLANDE TBEMPÉ: A francia. bányászok reformizmusa a XIX. sz. végén (93—107. 1.) míg az angol bányá­szok fokozatosan forradalmasodtak, s ugyan­ez jellemző a CGT egészére, addig érdekes módon az északi területek (Kord) bányá­szai képviselték a refoimista tendenciákat. Trempé hangsúlyozza a partikuláris érde­kek szem előtt tartását, a szűk szakmai, szövetkezeti érdekeket, s a tudatos hátat­fordítást a CGT-nek. Az általános forra­dalmi jelszavakkal szemben ők voltak az elsők Franciaországban, akik tudatosan szociálpolitika kialakítására törekedtek. Az azonnali eredmények és nem az egész társadalmi rend megdöntése érdekelte őket, bár az 1900-as évektől kezdve e téren köze­ledtek a CGT általános szemléletéhez. Ugyanakkor azonban elhatárolták magu­kat az általános sztrájkok módszerétől, az antimilitarizmustól ós antipatriotizmustól. A bányászok vezették be a Franciaország­ban akkor még új kollektív tárgyalások módszerét, s ugyanakkor a sztrájkot csak mint végső eszközt alkalmazták. Másfelől kapcsolatokat építettek ki a szocialisták­kal, a szocialista parlamenti képviselőkkel. A reformista tendenciákat a szerző a munkások nagy koncentráltságával is ma­gyarázza, továbbá azzal, hogy az állami szervek, a kormány is kész volt reformok megtételére az ő esetükben, csakhogy a sztrájkokat s a termelés kiesését elkerüljék. Mindezt Trempé annál fontosabbnak véli, mert az a gyakorlat, amely a bányászok­nál már 1914 előtt észlelhető volt, vált később általánossá a CGT egészére. — J. REVUE D'HISTOIRE DE LA DEUXI­ÈME GUERRE MONDIALE 1968. 71. (júl.) szám. — F. CA DRAT—P. RENOUVIN: Francia diplomáciai dokumentumok (1932—1939) (1—1.1. 1.) ismertetik a soro­zatot. A francia diplomáciai dokumentu­mokat viszonylag későn publikálták, mivel a levéltárat a háborúban nagy veszteségek érték. A „Dokumentumok" első sorozatá­nak 2 első kötete 1932. júl. 9.—1933. márc. 17-ig tartalmazza a dokumentumokat. A 2. sorozat 3 kötete 1931. jan. 1-től 1936. no v. 20-ig öleli fel a legfontosabb tényeket, beleértve a spanyol polgárháborút is. Fog­lalkozik a Népfront, valamint Léon Blum politikájával. A Dokumentumok tartalma túlhaladja a diplomáciai síkot, katonai, gazdasági, pénzügyi intézkedéseket is tár­gyal. — M. MISSE: Az Egyesült Államok

Next

/
Thumbnails
Contents