Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pintér István: A magyar ellenállás és 1944. október 15-e 35/I
40 PINTÉR ISTVÁN arra, hogy eddigi politikájukkal szakítva . . . rálépjenek a béke, valamint a Szovjetunióval való megegyezés útjára."1 1 A dokumentum magas szinten elemzi az ellenállási mozgalomnak a Horthy -klikkhez fűződő bonyolult viszonyát is. Erre annál is inkább szükség volt, mert nemcsak — a már említett — illegális csoportok, hanem a Magyar Front pártjai is, főként a kisgazdapárt a kiugrást csak Horthyval, a hatalmon levőkkel együtt képzelte el. A kommunisták is egyetértettek ezzel, nemcsak azért, mert minden, a németekkel szakítani akaró csoporttal, tehát Horthyékkal is, hajlandók voltak együttműködni, hanem azért is, mert az adott helyzetben „a magyar nép harca még nem bontakozott ki eléggé", még „önerejéből" nem képes „új útra vinni az ország politikáját". „Viszont — írják a kommunisták — a vezető rétegekkel való összefogása, az egységes magára talált nemzet, a nép és a hadsereg közös harca 24 óra alatt kiűzhetné a németeket és megmenthetné az országot . . ."1 2 A fenti megnyilatkozás ellenére mégis alapvető különbség van a KP és a többi párt álláspontja között. A kommunisták Horthyval, a vezető rétegekkel való eredményes összefogást elképzelhetetlennek tartották e csoport kiugrási machinációinak, a Lakatos-kormány — ha közvetve is — nácikat támogató politikájának, a kétszínű játéknak egyidejű leleplezése, egyben ellenük, „a nemzeti felszabadító harc útjában álló fő akadály" ellen is irányuló tömegnyomás erősítése nélkül. Hangoztatták: rá kell kényszeríteni az uralkodó köröket, hogy a kulisszák mögötti veszélyes machinációk helyett a magyar nemzettel együtt lépjenek a hitleri „szövetséggel" való szakítás útjára. A kisgazdák viszont bíztak Horthyban, kielégítőnek tartották a vele, illetve megbízottaival folyó tárgyalásokat, óvakodtak az ellene is irányuló harctól, főként a „tömegnyomás" alkalmazásától. A kisgazdák, részben a szociáldemokraták is a Horthyval való kiugrást, mint egyetlen lehetséges alternatívát vették számításba, ezzel szemben a Kommunista Párt hangoztatta, hogy keresni kell a megoldás esetleges más lehetőségeit is. A Kommunista Párt újjáalakulása után nem történt ugyan lényeges változás a párt szervezeti helyzetében — a Békepárt szervezetei és tagjai a KP szervezetei és tagjai lettek —, mégis találkozunk olyan törekvésekkel, melyeknek az a céljuk, hogy a pártmechanizmus jobban megfeleljen „arccal a tömegek felé" és „a szervezett tömegakciók" kibontakoztatásának. Mindenek előtt a Központi Bizottságban történtek változások. Kádár János letartóztatása után a titkári funkció betöltetlen maradt. Most, szeptember közepén ezt a fontos megbízatást a börtönből szabadult és a KB-ba azonnal bevont Rajk László kapta. Rajk, akiben évek hosszú során — tandíjreformmozgalom szervezője, az 1935-ös építőmunkássztrájk egyik irányítója, a spanyol szabadságharc katonája volt, megjárta a francia, a magyar internálótáborokat és börtönöket — szerzett gazdag tapasztalatok révén nagyszerűen ötvöződött az elmélet és gyakorlat egysége és az irányítókészség, kiszabadulva e fontos poszton hallatlan energiával akarta mindazt megvalósítani, amitől a börtön őt megfosztotta, és behozni azt a lemaradást, ami az európai és magyar ellenállás között volt. Törekvése szerencsés módon összetalálkozott az ország közvéleményének hangulatában jelentkező fordulattal, a munkásság harci készségének fokozódásával, a Magyar Frontban és főként a KP egész munkájában megnyilvánuló tenni akarással. Ez a kölcsönhatás hatványozottan érvényesült a párt politikájában. Rajk javaslatára „átszervezték" a Köz-11 Uo. 12 Uo.
