Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ady Endre összes prózai művei. VIII. köt. (Ism. Pritz Pál) 430/II

420 TÖRTÉNETI IRODALOM 431 Népszavában jelenik meg egy cikke (148*) és a Schhöpflin szerkesztette Vasárnapi Újságban két írása (102, 123). A kötet 293 Ady- vagy Adynak tulajdonított cikket tartalmaz. Az élen a minden bizonnyal Ady tollából származó cikkek sorakoznak (223), ezt követik a kétes hitelű szövegek (32), végül a valószínűleg Adytól származó — a főszövegben közölt írásokhoz csatlakozó — kisebb cikkek a jegyzetapparátusban találhatók (38). Meglepő dolog, hogy milyen magas a kötet anyagában a már korábban is publikált írások száma. A hiteles Ady-írásoknak majd háromnegyed része eddig is hozzáférhető volt, de összességében vizsgálva is a kötetet: jóval több mint a fele már másutt is napvilágot látott (56%). Sőt, hogy még szembeötlőbb legyen a dolog: a II. párizsi útról hazaküldött hiteles írásoknak már eddig is 89% -a ismert volt a kérdés iránt érdeklődők táborában. És egy evvel összefüggő másik jellegzetesség: a publikált ú'ások zöme több ízben jelent meg, számos a 4 — 6-szor közzétett, de 7-szer megjelentek is akadnak, sőt a „Válasz Tóth Bélának" immáron nyolcadszor jelenik meg kötetben. A dolog azért meglepő, mert — úgy tűnik — nem áll ezzel arányban a prózai munkák ismerete-felhasználása. A gazdag szakirodalomban talán Varga József kitűnő monográfiája az egyetlen**, amely tudatosan, amaga súlyának arányában építi be az eddig feltárt prózai anyagot. Aminek az eredménye az — amint Kovalovszky Miklós megállapítja —, hogy „Adyt erősen racionális szemlélettel, elsősorban a korhoz kötő társadalmitörténeti vonatkozásaiban állítja elénk" (ITK 1967/4. 500 1.). Ezért jelentős a történész számára Ady teljes munkásságának megismerése. A költőnek számtalan olyan írása van, amely a kor megismeréséhez rendkívül becses adalék. Megállapításai kiterjednek a század első évtizede legkülönbözőbb problémáira. Az európai, a francia, a magyar társadalom légkörének megismeréséhez nyújtanak segítséget és közben számtalan alapvető törvónszerűséget, összefüggést fogalmaznak meg nagyfokú társadalmi érzékenységgel. Párizsban élve nagy csodálattal, jóleső érzéssel figyeli a modern társadalom fejlődését, a demokratikus közszellemnek az élet különféle területein — iskola, színház, politika — való örvendetes gyarapodását, a polgári berendezkedésnek a múlt tudati maradványait formáló-felszámoló hatását. Ezekben az években a francia belpolitika szembeötlő vonasa a szeparáció, az állam és az egyház szétválasztásának következetes keresztülvitele. Jól tükrözik ezt a küzdelmet Adynak a Budapesti Napló számára hazaküldött írásai is. Ami a legfontosabb: fölöttébb világosan, ragyogó politikai érzékkel ragadja meg a kultúrharc lényegét, az események csomópontjait. „Franciaország radikális. Viszont a burzsoá társadalom remeg a kollektivizmus veszedelmétől. Ám radikálisnak csak kell lenni — valamerre. Tehát a polgári radikalizmus Rómára veti magát" (21). Bizton tudja, hogy nem ez a társadalmi fejlődós fő útja, hanem annak inkább egy mellékállomása. „Ha Rómának nem támad háborús kedve, egészen más eseményeket adott volna a közelgő években a világnak Franciaország. Szocializmus és polgári rend vívták volna meg egymással kikerülhetetlen harcukat. E harcot Clemenceau meg is üzente már. Ez a harc most elhalasztódik" (33). Látja, hogy a klérus tisztában van a radikálisok nehéz helyzetével, igyekszik kihasználni, hogy azok egyre jobban rettegnek a szocialistáktól. De „micsoda siralmasan komikus verembe fognak esni, ha észre nem térnek, a polgári radikálisok. Uralom-dühükben egyenesen keblére borulnak Rómának. Arra ébrednek egy szép napon, hogy egy táborban vannak a reakció embereivel" (126). Ha Ady Franciaországról ír — hazájára gondol. Szinte alig van olyan írása, amelyben ne kerülne sor összehasonlításra. És ez az összevetés mindig keserű, lehangoló. „Milyen szent csökönyösséggel vívja az egyén és a társadalom fölszabadítását Franciaország. Egy másik országra gondolunk, hol fekete felhők szárnyán megint megérkezett a középkor. Európa közepén. És kihull hazaíró, indulatos kezünkből a toll" (3). „Mi még az enciklopédisták harcával is adósak vagyunk magunknak és az emberiségnek"— állapítja meg leverten [150].*** Az ország annyira elmaradott, az elnyomás oly nyíltan brutális, hogy a reakciónak nincs szüksége olyan előkelő palástra mint az Akadémiára Franciaországban. Ezt a funkciót nálunk a Köztelek (OMGE) tölti be. „Megszavazzák a létszámot, amit a csendőröknek le kell puffantani a makrancos parasztból. Megparancsolják a papnak, hogy ígérjen elég lelki üdvösséget. Stipendiumot adnak csődörnek, birkának és birka-türelmű cselédnek. Evvel aztán jövő tavaszig rendben van Magyarország. Betű nem kell. Idea sem" (28). * Nem lapszám, hanem a cikk száma. ** A szögletes zárójel az eddig kötetben még nem publikált cikkeket jelzi. *** Az ismertetés irása után látott napvilágot Vezér Erzsébet monográfiája.