Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Rehák László: A kisebbségek Jugoszláviában (Ism. Lazo Krisztov) 426/II

420 TÖRTÉNETI IRODALOM 426 REHÁK LÁSZLÓ: A KISEBBSÉGEK JUGOSZLÁVIÁBAN (Újvidék, Fórum Kiadó. 1967) Az utóbbi években több marxista írás jelent meg a nemzeti, illetve a nemzetiségi kérdésről Európában. Ezek általában csak egy-egy nemzetiség helyzetével foglalkoznak. Iiehák László könyve, amely egyben a szerző doktori disszertációja, azon túlmenően, hogy részletesen bemutatja a Jugoszláviában élő kisebbségek múltját és jelenét, kísérletet tesz arra is, hogy fő vonalakban áttekintést adjon a kisebbségi kérdés alakulásáról Európában a múlt század első felétől napjainkig. Minthogy a szerző e hosszú perióduson keresztül több kérdést érint, az adott keretek között — anélkül, hogy a könyv egyes érdekes, főleg a Jugoszláviában élő kisebbségek helyzetéről szóló részeit lebecsülnénk — csak néhány olyan problémára térünk ki, amelyek Kelet- és Dél-Kelet Európa, illetve Magyarország története szempontjából jelentősek, és úgy véljük, nincsenek kellőképpen megvilágítva a könyvben. Miután bevezetőben megállapítja a szerző, hogy a kisebbségi kérdés már a XIX. század elején jelentkezett, de „klasszikus" jellegét a két világháború között nyerte el (mert addig lényegében nemzeti kérdésről volt szó), rátér e kérdés tárgyalására a Török Birodalmon belül. A keleti kérdés egyik sajátossága volt az a körülmény, hogy míg a nemzeti és nemzetiségi kérdés a többi európai nagyhatalom esetén belügy volt, addig az Oszmán Birodalommal kapcsolatban ugyanezt a kérdést nemzetközinek tekintették ós ürügyül szolgált arra, hogy a nagyhatalmak az itt élő keresztények ós nemzetek védnökei címen politikailag és gazdaságilag benyomuljanak e területekre. A nemzeti kérdés szempontjából itt döntő eseményt jelentett az 1877 — 78-as orosz—török háborút lezáró San-Stefánoi és berlini szerződós. À könyv ugyan foglalkozik az említett szerződésekben szereplő, illetve az új balkáni államok és Törökország részéről a kisebbségekkel szemben vállalt kötelezettségekkel, főleg a vallási diszkriminációt illetően, de ezzel kapcsolatban nem elegendő a vallási kérdésre szorítkozni (bármennyire is jelentős szerepet játszott az), hanem elsősorban a nagyhatalmak egymással ütköző hódító törekvéseit és a megállapodások olyan megoldatlan problémáit kell jobban kihangsúlyozni, amelyeket az évtizedek során a helyi ós nemzetközi reakciós erők mindig felhasználtak irredenta politikájuk igazolására. Á balkáni háborúk, az első és második világháború idején pl. — ahogy erre Dimitrov is többször rámutatott — a bolgár burzsoá sovinizmusnak (de ez ugyanígy vonatkozik a szomszédos burzsoáziák sovinizmusára is) egyik forrását képezték a szerződésekből fakadó ellentmondások. Vonatkozott ez elsősorban egyes vitatott területek kérdésére, amelyeket a reakció egyoldalúan úgy állított be, hogy a szerződésekkel — főleg a berlinivel — területeket szakítottak le anyaországukról és ezzel igazoltak minden hódító törekvést Törökországgal szemben — főleg Macedonia megszerzését illetően. Ha figyelembe vesszük, hogy e kérdés körül még ma is nagy viták folynak (elsősorban bolgár és jugoszláv) történészek között, különösen amikor előkerül a macedón kérdés (amelyről a szerző a fenti kérdésről folyó vitához hasonlóan említést вещ tesz), megértjük jelentőségét és aktualitását. A következő kérdés, amelyre utalni kell, az a nemzeti kérdés a Habsburg-Monarchiában. A szerző helyesen kapcsolja össze a nemzeti kérdést a Monarchia belső válságaival. Az 1848-as európai és a magyar forradalmak értékelése után, amelyek alapjaiban rendítették meg az abszolutizmust Európában ós „az osztrák centralista monarchia csak külső intervencióval, »Európa zsandárának« segítségével szilárdította meg helyzetét 1849-ben", nem tesz említést arról, hogy a szabadságharc bukásához hozzájárult a nemzetiségek szerepe, akik a reakció oldalán találták magukat. Hasonlóképpen nincs említés a magyar nemesség ezzel kapcsolatos álláspontjáról sem (csak a későbbiek folyamán érinti röviden a magyar jakobinusok 1793 — 94 és Kossuth 1851 évi kiutahiai tervét). A nemzetiségek 1848 — 49-es szerepe pedig sokban meghatározta további helyzetüket és ennek megemlítése nélkül nem válik eléggé világossá az olvasó számára néhány olyan fontos jelenség, mint pl. a bécsi udvar 1849 utáni politikája, amikor eloszlatta a nemzetiségek iránta táplált illúzióit. (Meg kell itt jegyezni azt is, hogy Rehák könyve, amely hatalmas jugoszláviai és külföldi irodalmat dolgoz fel, nagy jegyzetanyagot és dokumentációt tartalmaz, teljesen nélkülözi a magyar marxista történetírásnak 1848 — 49-ről szóló irodalmát és vitáját.) Színvonalasabbak viszont azok a részek, amelyek már az 1868-as XLIV. sz. nemzetiségi törvényt, majd az ausztro-marxisták nemzeti koncepcióját elemzik. Különös részletességgel bírálja az osztrák szociáldemokrácia 1899 évi brünni kongresszusának álláspontját a nemzeti kérdésben és egyes teoretikusai, mint pl. K. Renner