Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Sherman Dávid Spector: Humania at the Paris Peace Conference - Ivo J. Lederer: Yugoslavia at the Paris Peace Conference (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 422/II

420 TÖRTÉNETI IRODALOM 425 nyeit stb. sok finom megfigyeléssel elemzi. Kitűnik Lederer kötetéből, hogy a jugoszláv érdekeket az adott erőviszonyok mellett a jugoszláv kormánynak szükségszerűen az USA-ra kellett építenie, ez az alap azonban távolról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mindkét szerző igen részletesen, alaposan tárgyalja a két ország határaival kapcsolatos problémákat. A Jugoszláviát és Romániát szembeállító ellentétek tekintetében egyöntetűen azt állapítják meg, hogy Románia sokkal hatásosabban, eredményesebben védhette pozícióját, mint a jugoszláv delegáció. Lederer a számos vitás területi probléma kapcsán röviden utal azokra a jugoszláv— magyar tárgyalásokra, amelyek a magyar polgári demokratikus kormánnyal folytak, s amelyeket az olaszok Jugoszlávia ellen igyekeztek kihasználni (177 —178. 1.). Forrása azonban csupán Crespi kötete, s így az erről adott képe nem teljes. Szükségszerűen mindkét kötet foglalkozik a magyarországi problémákkal, elsősorban a Tanácsköztársasággal. Lederernól ez igen röviden szerepel, hiszen Jugoszlávia nem vett részt a Tanácsköztársaság elleni intervencióban. A jugoszláv vezető politikusok azonban — mint Lederer rámutat — igen veszélyesnek tartották belpolitikai szempontból a Tanácsköztársaság hatását. Spectornál a magyar—román viszony, a Tanácsköztársaság elleni intervenció természetesen jelentősebb helyet foglal el. Nem vonja kétségbe, hogy a Tanácsköztársaság elleni intervencióra a nagyhatalmak bátorították Romániát (166. 1.). (Lederer e kérdésben sokkal határozottabban tárgyalja az antant kezdeményező szerepét, 234 — 235. 1.) Ugyanakkor azonban kiemeli, hogy a román kormány a nagyhatalmak ellentéteit, valamint a forradalomtól való félelmüket igen eredményesen használta fel a maga érdekeinek szolgálatában. Feltárja azt is, hogy 1919 júliusában az angol politika egyik szárnya (Balfour ós mások) miért válik a korábbinál lényegesen megértőbbé Románia iránt: a háttérben a román petróleum s az angol érdekek összefüggése áll. Spectornál is felbukkan azonban az a korabeli és azóta is visszatérő felfogás, amely Kun Béla, a Tanácsköztársaság politikáját, az északi hadjáratot az integritás megőrzésével hozza összefüggésbe, ezt emeli ki, ós forradalmi jellegét, célját nem látja meg, vagy tagadja. Ez csak részben következménye annak, hogy Spector nem kutatott közvetlenül a Tanácsköztársaság történetére, hogy magyar feldolgozásokat, forrásokat nem használt. Ezzel kapcsolatos megjegyzései szervesen illeszkednek a már említett, nemzeti-centrikus koncepcióba, s mutatja azt a hatást, amelyet a nem magyar történeti irodalom ma is gyakorol még. Mindkét kötet tanulságosan világítja meg, hogy 1919 őszén, amikor a nagyhatalmak az európai ügyek lezárását sürgetőnek tartották, szövetségeseikre nyomást gyakorolva, érdekeiket a korábbinál kevesebb megértéssel kezelve politizáltak. Jugoszlávia arra kényszerült, hogy elfogadja azokat a döntéseket, amelyekkel nem értett egyet, Románia ezzel szemben kihasználhatta a számára kínálkozó nagyobb lehetőségeket s azt a körülményt, hogy egyes kérdésekben kész helyzet elé állította a békekonferenciát (kivonulás Magyarországról, Besszarábia stb.). A párizsi békerendszert, a Romániának, Jugoszláviának meghúzott határokat s a megoldatlanul vagy további konfliktusokat magukba foglaló módon hátrahagyott problémákat mindkét kötet bírálja. Rámutatnak egyrészt a határmegvonás kapcsán érvényesült heterogén szempontokra, másfelől arra, hogy az új rendezés nem hozott létre tisztán nemzeti államokat, hanem mindkét országhoz igen jelentékeny számú és különböző nemzetiségx'í lakosságot csatolt. Spector Brátianut is bírálja ezzel összefüggésben, rámutatva egyrészt az antikommunizmusban, a forradalomtól való félelemben, másrészt a sovinizmusban, türelmetlenségben gyökerező politika hibáira, arra, hogy a területi követelések és az „étvágy" következtében nem érzékelte kellően a hirtelen megnövekedett Romániában keletkezett nehézségeket. Kifogásolja azt is, hogy Brátianu illetve a román kormány igen kevés megértést tanúsított a nem román népek nemzeti igényei iránt (237. 1.). Mindkét kötet igen gazdag, széleskörű irodalomra, forrásanyagra támaszkodik, amely nemcsak az amerikai, de a román, jugoszláv, sőt olasz vonatkozásokat is magában foglalja. Spectornál azonban hiányzik a háború óta megjelent román és magyar anyag, magyar vonatkozásban még a korábbiak felhasználása is szűkkörű és esetleges. Viszont a szovjet publikációkat 1918-tól kezdve nemcsak ismeri, de nagy mértékben használja is, bár az utolsó húsz esztendő termése itt is hiányzik. Lederer kötetében a legújabb jugoszláv irodalom tekintélyes helyet foglal el, s a magyar anyag hiánya kevésbé okoz problémát. L. Nagy Zsuzsa