Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pölöskei Ferenc: Tisza István nemzetiségi politikája az első világháború előestéjén 3/I
24 J'ÖLÖSKEI FERENC так indítóokainak, értelmi szerzőinek kinyomozására. Elhatározta a határrendőrség megerősítését, létszámának felemelését. Kimondotta ugyanakkor a határrendőrségről szóló 1903: VIII. tc. kiterjesztését Fiumére is. A kormány által kinevezett kormányzónak ugyanis idáig csupán a városi rendőrség állott rendelkezésére.64 A Lukács-kormány tehát a magyarországi társadalmi-politikai életet szabályozó, szigorító törvények kiterjesztésével hozzáfogott Fiume eddigi politikai státusának átalakításához. A kormány fiumei intézkedéseit a szláv propagandával indokolta. Arra hivatkozott, hogy a szerbek Fiúmén keresztül özönlenek Magyarországra.6 5 A fent idézett — csupán kiragadott — tények, jelenségek önmagukban is bizonyítják, hogy a Balkán-háború időszakában a horvát, szerb és szlovén nemzeti mozgalomban megerősödött az elszakadási irányzat. Ezzel a tendenciával a románok, szlovákok és kárpátukránok körében ekkor még valójában nem találkozunk. Ennek döntő oka az anyaországok politikájában rejlik. A szlovákok Monarchiában élő testvérnépei elsősorban a Reichsratban igyekeztek bizto* sítani saját gazdasági-politikai jogaikat, maguk sem az elszakadást tekintették legfőbb feladatuknak. Az orosz Balkán-politika pedig jóval óvatosabb volt annál, mintsem a Monarchiában élő ukránok elszakadási vágyát erősítse. Románia pedig — amint láttuk — sajátos helyzeténél fogva a Balkán-háború kitörése után egyenesen megtiltotta a magyarországi románoknak, hogy az adott közjogi alapot bolygassák. A balkáni szláv államok törökelleni háborúja ugyanakkor nemzeti egységmozgalmuk részét képezte. Amíg a szerb-montenegrói egységmozgalom 1912 őszén Törökországgal szemben a fegyverek eszközeivel indult, a Monarchiában a délszláv eszme a szerb-horvát-szlovén testvériségben tudatosult. A Monarchia kül- és hadügyi vezetését s két kormányát váratlanul érték nemcsak a Bálkán-háború eseményei és eredményei, méginkább a nyomukba lépő, újult erővel kirobbanó s a nagy délszláv állam megalakítását célzó nemzeti mozgalmak. A Monarchia déli országainak és provinciáinak megtartásához ennek ellenére a felsoroltak mindegyike ragaszkodott. Különbségek inkább csak e közös cél elérésének mikéntjében mutatkoztak. Az alkalmazhatónak vélt módszerek skálája is egysíkú és szűk maradt, hiszen főként csak a megtorló intézkedések jellegére terjedt ki. Csupán Ausztriában bukkant fel időnként a délszláv kérdés trialisztikus megoldási módjának gondolata. A Reichsrat szláv képviselői ugyanis — főként a cseh és lengyel klub — újra és újra kifogásolták a horvátországi és bosznia-hercegovinai abszolutisztikus intézkedéseket. Az állandósuló délszláv vita hatására egyes osztrák politikusok, időnként Ferenc Ferdinánd is a Monarchia trialista átalakításával, az osztrákmagyar-délszláv hármas monarchia létrehozásával vélték biztosítani közép-és délkelet-európai hatalmukat, az osztrák uralkodó körök vezetőszerepének megerősítését ebben az államalakulatban. A Monarchia szerkezeti átalakításával összekötött délszláv politikát alkalmasabbnak gondolták Horvátország, Dalmácia, Isztria, Bosznia-Hercegovina megtartásához, minta dualizmus változatlan fenntartása érdekében tűzzel-vassal folytatott délszlávellenes politikát. Az ausztriai trialista gondolat azonban nem válhatott az önálló nagy délszláv 64 O. L. Min. tan. jkv. 1913. febr. 28. 42. — Ugyanez a minisztertanácsi ülés a miniszterelnök javaslatára elhatározta a külföldiek lakhatására vonatkozó 1903: V. tc. életbeléptetését is Fiúméban. 65 H. H. St. A. Interna P. A. XL. 184. 1913.
