Századok – 1970

KRÓNIKA - Rácz János kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 218/I

KRÓNIKA 221 Ezután Ságvári Ágnes kandidátus adta elő opponensi véleményét. Elöljáróban megállapította, hogy a hatalmas forrásanyagot a szerző igen jól ós kimerítően használja fel, következtetései megalapozottak, biztonságosak. A munkásellenőrzés gondolatának történetét áttekintve a szerző megállapításaival általában egyetért. Mégis vitába száll azzal a felfogással, mely szerint a weimari köztársaságban létrejött üzemi munkástanácsok képeznék az ellenpéldát, az opportunizmus, a polgári demokrácia ellentámadásának termékét. Ezek is forradalmi szervként keletkeztek, de sorsuk szorosan összefüggött a forradalom sorsával. Érdekes a magyarországi Tanácsköztársaságra tett utalás, ennek elemzését azonban nem tartja eléggé alaposnak. A munkástanácsok ellenőrző szerepének elsatnyulása 1919-ben nyilván azzal függött össze, hogy közvetlenül proletárdiktatúra jött létre, s hogy a vezetők úgy értékelték: a magyar kapitalizmus fejlettebb volt az oroszországinál, ezért nálunk nincs szükség munkásellenőrzésre, lehetséges az átmeneti formák kiiktatása, a teljes centralizáció bevezetése. A Szovjetunió tapasztalataival foglalkozó részek ismertetése új a hazai történeti irodalomban. A szovjethatalom éveiben a munkásellenőrzés megszűnését azonban nem lehet csak a gazdaságban létrejött centralizmussal magyarázni, s ezt tenni egyedül felelőssé. Hogy a hatalom szerveként nem működtek, annak a burzsoázia ellentámadása volt az oka, s később, amikor az üzemi demokrácia kibontakoztatásában jelentős szerepet kaphattak volna az üzemi szervezetek, akkor általában a munkásdemokrácia, így az üzemi demokrácia egészének elhalványulásáról is van szó, mely a szakszervezetek önálló politikai arculatának megfakulásával függ össze. Az ellenállási mozgalom idején az üzemi tanácsok a nácizmus elleni küzdelem utolsó szakaszában születtek. Feladatuk mindenek előtt a nácik romboló tevékenységének megakadályozása volt. Osztálytartalmukat tekintve még nem kifejezetten a tőke munkásellenőrzésének szervei, sokkal inkább az antifasiszta mozgalom termékei. Amíg nyugaton a munkástanácsokat az 1945 utáni időkben visszafejlesztették, addig nálunk ezek a népi demokratikus fejlődós szerves részeivé váltak. A 30-as évek munkásmozgalmának problémáiig lehet visszavezetni annak okát, hogy a KMP először nem szánt megfelelő figyelmet a munkásellenőrzós kérdéseinek, az azonban, hogy e szervek a kommunista szervezetek előtt jöttek létre, „nem e mozgalmak spontaneitását bizonyítja, hanem éppen ellenkezőleg, a kommunista pártnak szervezeti befolyásánál szélesebb eszmei hatását és a kommunisták öntevékenységét". Az 1945 — 48 közötti periódus tárgyalásával teljesen egyetért: a forradalom átmeneti időszakában teljesen elképzelhető egy ilyen „munkásellenzék", amilyet az ÜB-k képeztek a munkáspártok politikájával szemben. Egyetért Rácz Jánossal, hogy a „proletárdiktatúra mechanizmusának dogmatikus kezelése, a Szovjetunió valóságos történeti tapasztalatainak eltorzítása, a kapitalista anarchiával szemben a tervgazdaságnak a teljes centralizmussal való azonosítása vezettek az üzemi bizottságok funkciójának megtagadásához a proletárdiktatúra rendszerében" 1948 után. Ságvári Ágnes végül a disszertáció egyik legnagyobb érdemének azt mondotta, hogy vitára, kiegészítésre buzdít. A maga részéről azokat a részeket tartja elsősorban kifogásolhatónak és bírálandónak, melyek túlságosan „leíró" jellegűek, belevesznek a „nagypolitikai" eseményekbe, ahelyett, hogy azoknak az üzemi bizottságokra gyakorolt hatását mérné fel. Legtöbb kifogása az ÜB к ós a munkásegysóg kérdésében volt. Hiányolta, hogy a disszertáció bemutatja az ÜB-k párt szerinti összetételét, de nem érinti, milyen volt a régi szakmunkások aránya a szociáldemokrata illetve a kommunista delegáltak között. Az ÜB-k befolyásáról világosabb képet nyernénk, ha látnánk, mennyire vett részt munkájában az üzemi törzsgárda. A kót munkáspárt az üzemekben éles harcban állt egymással, noha igaz, hogy — mint a népi demokrácia viszonyai között az egyetlen tisztán munkáshatalmi szerv — a polgári, kispolgári pártokkal szemben egységes volt. Mégis az üzemekben folyó politikai harc elemzése kiváló alkalom lenne az SzDP ós az MKP programok szembesítésére, „a konzervatív és modern munkásérdek-védelem felfogása közti összeütközések megvilágítására". Hiányolható, hogy egyes fejezetekben a szerző nem von le elég bátran következtetéseket, vagy nem munkálja ki eléggé azokat. Elemezni lehetett volna olyan kérdéseket pl., hogy milyen volt a törvényes kereteken belüli és azokat meghaladó ÜB-intézkedések aránya, az ÜB-n belüli paritás megvalósulásának szükségessége és ellentmondásos volta, a Baloldali Blokk és az ÜB-k viszonya. Amellett, hogy a szerző jelentős mennyiségű anyagot dolgoz fel, előfordul, hogy a helyi anyagból származó összefüggéseket nem aknázza ki eléggé. Ahogy a gazdaság- ós politikatörténeti irodalom felhasználása dicséretes, de a szerző kevesebb figyelmet fordított a munkásosztály és szervezeteinek fejlődését érintő társadalomtörténeti kutatásokra. Mégegyszer összegezte ezután a disszertáció érdemeit, s elfogadásra ajánlotta.