Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pölöskei Ferenc: Tisza István nemzetiségi politikája az első világháború előestéjén 3/I
TISZA ISTVÁN NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 13 vemberi feszültség Oroszország és Románia között, amely annakidején Bratianut a tárgyalások kezdeményezésére késztette. Sőt, Románia — maga Bratianu is — 1913 tavaszától kezdve már elsősorban Oroszországtól várta a balkáni status quo felborulásával meggyengült balkáni presztízsének helyreállítását. A Monarchia külpolitikai helyzete így súlyosabbra fordult. Ebben a helyzetben Bratianu nem szorította már engedményekre a román nemzeti pártot. A román nemzeti párt fokozódó követeléseivel szemben ugyanakkor egyre egységesebben vonultak fel a magyar uralkodó osztályok különböző csoportjai. Ezt a körülményt Tisza és Lukács sem hagyhatta figyelmen kívül. Maniu írta 1932. május 23-án a Tisza-iratok rendezőjéhez, dr. Kun József debreceni egyetemi tanárhoz, a tárgyalások meghiúsulásával kapcsolatban: „Tény az, hogy amennyiben Tisza István gróf államférfiúi előrelátással talán megbarátkozott volna is egy minket kielégítő megoldás gondolatával, egyetlen magyar párt és egyetlen magyar államférfiú sem támogatta gróf Tisza Istvánt ezen sorsdöntő akciójában."25 Tisza 1913 februárja után a siker megcsappanó reménye ellenére mégis igyekezett kezében tartani a tárgyalási fonalat. Ezért az említett jegyzékváltás sikertelensége ellenére megbízták Csorba Ferenc kultuszminisztériumi államtitkárt a román egyházi sérelmek összeírásával.2 6 Az egyházi sérelmek összeírásával azonban ki is merült a Lukács-kormány , sokat hangoztatott békülékenysége. A tárgyalások folytatását 1913 őszén, már az újra változó viszonyok között a Tisza-kormány kezdeményezte. 1913-ban, amikor a balkáni feszültséget a világháborús veszély váltotta fel, Tisza nemzetiségi politikája továbbra is szoros kapcsolatban maradt a külpolitikával. Tisza kívánta leginkább azt az új európai konstellációt, amelyben a Hármasszövetség erőfölénybe kerülhet a kontinensen. Szerbia elszigetelé, sének, Bulgária megnyerésének, Románia és Görögország semlegesítésének . szándéka és a konzervatív egyezkedés felborulása Oroszországgal szükségszerűen maga után vonta a magyarországi és horvátországi nemzetiségek, a délszlávok, románok, szlovákok és kárpátukránok helyzetének felülvizsgálását. Berchtold is, Tisza is felismerte: mindaddig illuzórius marad a ter, vezett aktív külpolitika, míg az említett országoknak a Monarchiában élő testvérnépei kifelé gravitálnak, politikai pártjaik vezetői farkasszemet néznek a magyar kormánnyal. Berchtold ezért a Monarchia külpolitikájának vezetőjeként 1913. szeptember 2-i levelében pontos információkat kért Tiszától minden olyan fontos belpolitikai mozzanatról, amelynek a külső helyzetre kihatásai lehetnek.2 7 Tisza 1913. szeptember 6-i válaszában elismerte e kívánság jogosságát s részletesen ismertette elsősorban Horvátországgal kapcsolatos elképzeléseit. „Különösen nagy súlyt fektetek arra — írta a magyar miniszerelnök —, hogy Excellenciáddal bizalmas viszonyban legyek a politikai élet teljes vonalán: ami pedig a horvátországi politikai helyzetet illeti, minden kívánt információt készséggel bocsátok Excellenciád részére."28 S valóban a külpolitika és a nemzetiségi ügyek irányítói nemcsak a délszláv, hanem a román és ukrán kérdésben is rendszeresen véleményt cseréltek. A levéltárakban őrzött, a kutatók által azonban mindezideig fel nem tárt dokumentumok bizonyítják egymás kívánságainak kölcsönös honorálását. 25 R. E. K. L. Tisza-ir. 46. cs. 26 R. E. K. L. Tisza-ir. 18. os. 27 R. E. K. L. Balogh Jenő-ir. 2. cs. 28 Uo.
