Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Enzo Santarelli: Storia del movimento e régime fascista (Ism. Ránki György) 203/I

203 TÖRTÉNETI IRODALOM Kár, hogy ezt a történeti szempontot a szerző nem viszi következetesen végig. A vallások hármas felosztásához mechanikusan ragaszkodva, Amerika népeinek vallásai közül kiszakítja s külön tárgyalja a közép-amerikai vallásokat, India vallásai közül a buddhizmust, és a kereszténységet is elszigeteli a zsidó vallástól, megnehezítve ezzel a folyamatos történeti áttekintést. Rendszeréből és módszeréből következőleg a szerző nem fordíthat kellő figyelmet a különböző vallások kebelében kifejlődő azonos fejlődési tendenciákra sem, pl. az i. sz. kezdete körül a mediterráneum úgyszólván valamennyi vallásánál jelentkező megváltás-hitre, amely olyan nagy szerepet játszott a kereszténység győzelmében. Jézus „Redemptor" alakján keresztül a szerző nyilván másként ítélné meg a kereszténységnek a rabszolgafelszabadításhoz való viszonyát is (488. 1.). A kereszténység tárgyalása egyébként is gyengébben sikerült, mint, a másik két világvallásé, nem utolsósorban a Holt-tengeri tekercsek és az esszénus probléma szűkkeblű tárgyalása miatt. Csak ezért állíthatja a szerző, hogy a születőben levő kereszténységhez feltehetőleg a nazarénusok szektája állt a legközelebb (469 — 470. 1.), hogy a keresztény keresztelés közvetlen forrása a mandeus szekta hasonló ritusa (490, 533. 1.) stb. Nem kelt megnyugvást a keresztény hitrendszerben és erkölcstanban tényleg meglevő ellentmondásoknak logikai, nem pedig történeti ellentmondásokként való kezelése sem (484 — 488. 1.). A szerző olykor hiperkritikus álláspontra helyezkedik egyes személyekkel, pl. Ábrahámmal, Homérosszal, Püthagorásszal kapcsolatban (340, 396, 407. 1.), sommásan elvetve a rájuk vonatkozó hagyományt, holott ezeknek okvetlenül van valamiféle történelmi magjuk. Mellesleg az újabb filozófia-történeti kutatások erősen megkérdőjelezik a piithagoreus szekta arisztokratikus jellegére vonatkozó korábbi, a szerző által is képviselt nézetet (404. 1.). Olykor persze az ellenkező eljárásra is akad példa, amikor pl. a szerző nem számol le elég határozottan a nem létező Moloch nevű föníciai istennel (320. 1.), akiről O. Eissfeld már 1935-ben bebizonyította, hogy nem istennóv, hanem áldozat-fogalom. Differenciáltabb elemzésre lenne szükség az egyes vallások, különösen a világvallások történeti szerepét illetőleg is, hiszen itt jelentős különbségek vannak a keleti és nyugati vallások között, amelyek strukturális különbségeiknél fogva az egyetemes vallási fejlődés két, viszonylag önálló típusát képviselik. Legalábbis a Befejezésben hasznos lett volna felvetni a vallás funkcionális értelmezésének problémáját, szélesebb alapot vetve ezzel a sokat emlegetett „dialógus" számára. Végezetül fel kell még hívnunk a figyelmet a pontos, kifejező, szakmailag kifogástalan fordításra, Siklósi Mibály munkájára, a kitűnően összeállított, önálló értéket képviselő képanyagra. Hiányoljuk viszont a név- és tárgymutatót, s nem hagyhatjuk megemlítés nélkül a nem nagyszámú, de határozottan zavaró, évszámokban és görög, latin, néha egyéb nevek írásában jelentkező sajtóhibákat (276, 297, 383, 385, 388, 391, 406, 419, 428, 499. stb. 1.), amelyeket egy következő kiadásban könnyen lehet korrigálni. Ezek a kisebb hibák és fogyatékosságok aligha csökkentik azt az őszinte örömet és megelégedést, amely az első marxista egyetemes vallástörténet megjelenése alkalmából a vallástörténet szakembereit és a vallástörténet iránt egyre intenzívebben érdeklődő művelt közönséget méltán eltölti. BELLÉR BÉLA ENZO SANTARELLI: STORIA DEL MOVIMENTO E REGIME FASCISTA (Roma, Editori Riuniti. 1967. I. köt. 597 1., II. köt. 608 I.) A FASISZTA MOZGALOM ÉS KORMÁNYZAT TÖRTÉNETE Vaskos, két kötetes, 1Ô00 oldalt meghaladó munkában írta meg Enzo Santarelli, az ismert olasz kommunista történész, az olasz fasizmus történetét, a mozgalomtól a hatalomra jutásig, s a kormányzattól a bukásig. Abban a kétségtelenül rendkívül pezsgő szellemi életben, abban a gazdag, sokoldalú könyvkiadásban — mindkettő elsősorban a baloldal erejének köszönhető —, mely a mai Olaszországot jellemzi, a fasizmus történetének tanulmányozása kiemelkedő helyet foglal el. Nem egyszerűen az emberek kíváncsiságáról van szó — hiszen a gazdagon burjánzó memoár-irodalom ezt jórészt kielégítené —, sokkal inkább arról az érthető igényről, mellyel a mai olasz értelmiség szembe akar nézni múltjával, megpróbál magyarázatot kapni a fasizmus győzelmének okairól, megpróbálja megkeresni a fasizmus gyökereit a modern olasz fejlődésben, elhelyezni a korszakot az