Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Wittman Tibor: Németalföld aranykora (Ism. Székely György) 188/I

190 TÖRTÉNETI IRODALOM maga is Flandria fölényét rejtette magában: a flamandok javarészt iparcikket szállítottak, a németek viszont nyersanyagokat (szőrme, viasz, fémek, kender, len). (Vö. K. Fritze: Am Wendepunkt der Hanse. Berlin. 1967. 49., 51. 1.) Azt is érdemes lett volna elemezni, miért és milyen jellegváltozásokkal vonzotta a külföldi kereskedőtőkét Németalföld a maga fénykorában. Jóidéig bizonyára az olaszok aktivitása nyilvánult meg ebben (közismert a Mediciek szerepe), leányvállalataik, faktóriáik fel-felbukkannak Németalföldön, mint a milanói Borromeo-családé Bruggében, a cremonai Affaitati-familiáé Antwerpenben (G. Luzzatto : Breve storia economica dell'Italia medievale. Torino. 1965. 183. 1.), de hogy mikor válik aktivitásuk az otthon már felhasználhatatlan kereskedelmi tőke élősdi kihelyezésévé, az éppen az itáliai refeudalizálódás és a németalföldi aranykor egybeesése miatt további kutatásokat igényelne. A németek szerepe nemkevésbé bonyolult: nemcsak a Hanza kereskedőiről van már szó, hanem a délnémetekről is. Csak további vizsgálódások dönthetik el, pl. velük kapcsolatban, mennyiben általánosítható Wittman megfogalmazása, hogy ti. „nem a flamandok mennek áruikkal Európa különböző országaiba, hanem a külföldi kereskedők keresik fel" a flandriai nagyvárosokat (9. 1.). 1402/7-ben Dintner nagykereskedő Frankfurtban vásárolta a továbbeladásra szánt brüsszeli, saint trondi, mecheleni stb. posztókat. A XVI. századi Wilhelm Schmidmayr el-eljárt Antwerpenbe, de ott gyapjút vásárolt. ( W. v. Stromer: Das Schriftwesen der Nürnberger Wirtschaft vom 14. bis zum 16. Jahrhundert. Beiträge zur Wirtschaftsgeschichte Nürnbergs, II. köt., 1967. 790. 1.; H. Frhr. Haller v. Hallerstein : Grösse und Quellen des Vermögens von hundert Nürnberger Bürgern um 1500, no. I. köt. 1967. 128. 1.). A példák azt jelzik, hogy olykor nem következik a német kereskedői tevékenységből az iparűzés helyén való vásárlás, máskor nem készárut vásároltak. Némi aktív kereskedelem a flamandoknak is juthatott, ha kisebb távolságra is. A szerkezetében és mozgásában egyébként kiválóan jellemzett polgárság leírásában nem precíz kifejezés az esküdt ügynök (10. 1.). A courretier, makelaeren inkább alkuszt jelent, olyan kereskedőt, aki iparszerűen vállalkozik arra, hogy a hozzáforduló felek közt kereskedelmi ügyletek megkötését közvetítse. Ez a spanyol—mór eredetű szenzál intézménynek felel meg, míg az ügynök valaki megbízásából annak részére közvetít vagy köt ügyletet. Általában helyes a nagyvárosok súlyponteltolódásának, a hegemóniaváltozásnak szemléletes bemutatása a könyvben. A Brugge —Antwerpen eltolódás közölt adata (11. 1.) azonban egyedi, így félrevezető. Ha 1543-ra igaz is Antwerpen 150-szeres exportja Bruggéhez képest, akkor sem lehet ezt a XVI. századra általánosítani. Van olyan modern író, aki kétségbe is vonja, hogy Antwerpen nagy előretörése megölte volna Brugge forgalmát, sőt hangoztatja, hogy Brugge megőrizte forgalmát, míg Antwerpen új forgalmat ragadott magához. Antwerpen e felfogás szerint 60 —65%-ot. bonyolított le Németalföld forgalmából, míg a megmaradt 35%-ot elsősorban Brugge. (Ez persze alig számol a hollandi kikötőkre eső hányaddal.) Olyan adat mindenesetre van, hogy 1553-ban Antwerpen Spanyolországba exportált 600.000 font vásznat, míg Brugge 207.000-ot. Antwerpenből kivitt 58.044 darab szövettel szemben Bruggéből kivitt 21.523-at is említenek. Amikor pedig Antwerpenből — a Wittmantól kitűnően elemzett nagy események nyomán — a forgalmi súlypont észak felé tolódott, ez sem teljesen érvényesült. 1572-ben a hollandi — emdeni — hamburgi áttolódás mellett a kereskedelem eltolódott Gent, Lille, a Lys parti kisebb központok javára, sőt Brugge is visszanyerte forgalma egy részét, haszonélvezők még Dunkerque, Calais, más francia gócokkal egyetemben (A. de Meeüs: Histoire des Belges. Paris. 1958. 208. 1., E. Goomaert : L'évolution d'Anvers du milieu du XV« à la fin du XVIe siècle. L'Information Historique, Nov. — Déc. 1959. 194. 1.). A németalföldi agrárfejlődés rajza jól jellemzi mind a termelőerőket, mind a termelési viszonyokat. Apró adatokkal sikerül érzékeltetnie a tejgazdaságok kiépítését, aminek eredménye az a Badoero által 1557-ben jellemzett hatalmas vaj- és sajttermelés, amit a tengertől visszafoglalt parti réteken bontakoztattak ki. A szerző ezt fölöslegesnek tartotta idézni. Viszont érzékletesen állítja szembe a mezőgazdasági szükségleteket az ipari bérek adta lehetőségekkel. A közölt népességszámok nem mindig vehetők biztosnak (lásd a túloldali táblázatot). A nagyságrendet azonban az eltérő adatok is igazolják. Az ipar súlypontjaihoz is tartozik az a kérdés, hogyan oszlanak meg a nyomdászat szinterei. Igaz, hogy meglepő tény az első 20 nyomdával rendelkező helység közül 12 északon fekvése (33. 1.). De azért a legrégebbieknél már nem ilyen az arány: északi Utrecht 1473, déli Alost 1473, Brüsszel 1476, Antwerpen 1481 (H. Presser: Johannes Gutenberg in Zeugnissen und Bilddokumenten. Reinbek bei Hamburg. 1967. 162—163. 1.). A munka egyik legerősebb oldala az osztályelemzés, a társadalmi rétegek osztályharcos és politikai mozgásának rajza. De éppen ebben a dinamikus tárgyalási módban hiányolhatjuk a társadalmi keresztmetszet összefüggőbb képét. Olykor csak a könyv