Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - N. Kiss István-Veress Éva-Kirilly Zsigmondné-Román János: Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában (Ism. Maksay Ferenc) 186/I

187 TÖRTÉNETI IRODALOM paraszti árutermelés visszaesése, a gazdagparasztoktól termelt gabonának s általában a teljesparaszti terméseredménynek a csökkenése és különösképp az utóbbiak hátterében álló ún. „belső pusztásodás" (az úrbéri terhektől legjobban sújtott jobbágytelkek egy részéről a paraszt tudatosan visszahúzódik: csak a legszükségesebbet veti be, kisebb telekrészre vagy zsellérségbe vonul). Visszafejlődésre mutat a nem helybenlakó (extraneus) birtokosok számának a mozgékony vállalkozókedv hanyatlását regisztráló megfogyatkozása. Ahol a szántóföldi növénytermesztés helyett nincs mód szőlőtelepítésre, ott állattartás lép a helyébe, ez azonban — bár piacra termel — külterjes módszereivel semmiképp sem hozhat megoldást nagyobb időtávlatra. A „paraszti familiáról" ma még inkább csak statikus képpel rendelkezünk, de itt is valószínűnek látszik, hogy amikor a jobbágytelkek után követelt robottól való szabadulás érdekében mind többen menekültek a „nagycsaládon" belül kínálkozó viszonylagosan védett helyzetbe, akkor a famíliának egyébként természetes gazdasági érdekektől szabályozott egyensúlya ugyancsak könnyen megbomolhatott. Nem orvosolták az örökös jobbágyrend bajait a robotmegváltásra és a bérmunka fokozására irányuló nagyúri törekvések sem; ezek a XVII. század közepén indultak s csak rövid ideig éreztették hatásukat. Falusi és mezővárosi iparunk fejlődését ugyanúgy a hadiállapot és az úrbéres kötöttségek vetették vissza, mint a többi termelési ágakét: a hadjárás a piacot tette tönkre (igaz, némely iparágak föllendülését is elősegítette), „mivel pedig (a földesúrnak) az iparfejlődéshez különösebb érdekei nem fűződtek, sőt az erősebb ütemű iparosodás ós nyomában járó polgárosodás gazdálkodási rendszerének alapjait, az ingyenes jobbágymunkát veszélyeztette volna, sok esetben erélyes intézkedéseket tett érdekei védelmére, az iparűző réteg és iparfejlődés rovására." A XVII. század végének mostoha viszonyai (s mindjobban kinyíló agrárollója) azután újra a mezőgazdaságot emelték az iparűzésnél kívánatosabb foglalkozássá és ezzel ismét megnövelték a földvásárló, gabonát és szőlőt termelő kisiparosok számát, akik most már sok esetben armálist is vásároltak maguknak s végképp kieshettek a közvetlen termelők köréből. (A mezőgazdaság térhódításával párhuzamos, ilyen típusú refeudalizáció persze ezidőtájt Európa fejlettebb országaiban sem volt ismeretlen jelenség.) A fenti eredményeket a munka fővonalába tartozóknak tekintjük s úgy gondoljuk, kiformálásukhoz elengedhetetlen volt a szerzők egyéni erőfeszítéseinek egybehangolása: Makkai László szerkesztői munkája. Nem kevésbé értékes azonban, sőt újszerűségében gyakran még mutatósabb az, amit a munkatársaknak a kiindulás eredeti vonaláról helyenként letérve, mintegy mellékesen sikeriilt elérniök. Ilyen mindenekelőtt az az ötletesen kidolgozott módszer, amellyel Veress Éva két forrástípus (urbárium ós dézsmajegyzék) névsorainak aprólékos összevetéséből most már nemcsak az egykori családszervezetet kelti életre (színes sokoldalúsággal elemezve az együttélés lehetséges típusait), hanem kirajzolja néhány falu relatív településrendjét (egyes pontok szerencsés topográfiai azonosítása esetén a valóságos településrendet is). (Háztartás, telek és termelés viszonya hegyaljai és bodrogközi jobbágy falvakban a XVI. század derekán.) Országos vonatkozásban is szinte egészen töretlen utakon jár Román János, amikor megismertet a zempléni iparfejlődés feltételeivel, szervezetével s az egyes iparágak művelőinek gazdasági, társadalmi problémáival. (Zemplén megye falusi és mezővárosi iparának termelési viszonyai a X VI — XV11. században.) Termelés és népesség hullámzó változásának összefüggéseiről és különbségeiről s az „extraneusok" viszonyairól ad az eddiginél jóval körültekintőbben rajzolt képet N. Kiss István (A mezőgazdasági termelő népesség fluktuiciója és az extraneus birtoklás Hegyálján a XVI. század második felén).A homonnai uradalom parasztságának XVI — XVII. századi demográfiai-társadalmi-gazdasági helyzetét dolgozza fel alapos monográfiában — elsősorban két másik tanulmány elvi tanulságainak felhasználásával — Kirilly Zsigmondné (A homonnai uradalom jobbágyságának gazdálkodása és társadalmi tagozódása a XVII. század első felében). A további kutatáshoz nemcsak az utóbbi értekezés szolgáltat bőséges alapanyagot, hanem az értekezéseknek szinte mindegyikéhez csatlakozó táblázatok is (a név szerint megjelölt jobbágygazdák ezreinek termelési adataival stb.). A kötet forrásfelhasználási módszerei természetesen nem problémamentesek. Az első két tanulmány bizonyítóereje pl. jelentősen növekednék, többhelyütt spekulatív fejtegetéseik konkrétabbakká válnának, ha szerzőik a két legfontosabbnak tekintett forrástípuson kívül nem zárták volna ki a többit vizsgálódásuk köréből. Amíg azonban a paraszti háztartás és településrend újszerű rekonstrukcióját urbáriumok és dézsmajegyzékek összevetésével maradandóan m?g lehetett oldani és kielégítően sikerült a nem helybenlakó jobbágybirtokosok arányának és helyzetének elemzése is (egyedül a tizedjegyzékek értékelése alapján), addig a dézsmákból kiszámítható terméseredmények hul-