Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Hermann István, L. V. Cserepnyin, V. M. Gardanov, Kabos Ede, Vörös Károly, Szabad György, Szűcs Jenő, Aradi Nóra, Földes Éva, Szilágyi János, Márkus László, Mátrai László hozzászólásai (Összeállította Glatz Ferenc) 156/I

HOZZÁSZÓLÁSOK 161 meg. Ha nemsokára meg is jelenik „a még botladozó gondolatmenettel ideologizáló és botladozó rímekkel verselő munkás is", ahhoz, hogy művészi szintű alkotásokat hozzanak létre — hosszú időre volt még szükség. A munkásmozgalom azonban még a kapitalizmusban kitermeli vezetőgárdáját, a „mozgalmi értelmiséget", amely felér már a polgárságból jött elődök színvonalára. A polgárságból jött alkotók egy része tehát származási kötöttségétől megszabadulva azonosul a mozgalommal, ugyanakkor — mondotta Kabos Ede — „a munkásosztályból származó, a proletársorsot közvetlen élmények alapján megjelenítő alkotók legjobbjai fokról-fokra felemelkedtek az egyetemes, szocialista tartalmú »nagy kultúra« színvonalára". Az e három csoport körébe tartozó jelenségek a valóságban együtt hatnak, a felosztás csak az áttekintés megkönnyítését szolgálja — mondotta a hozzászóló. A korreferátum a továbbiakban azt igyekezett áttekinteni, hogy mi valósult meg eddig a munkáskultúrával foglalkozó történeti irodalomban. A sok résztanulmány, szerteágazó kutatás egyaránt örvendetes, ugyanakkor bizonyos mértékig tanúskodik ,,az egységes tervezés hiányá"-ról, az „átgondolatlanságáról, az „ötletszerűség"-ről. Nincs a kutatási ágnak átfogó perspektivikus programja, s ebből is következnek azok az aránytalanságok, melyek a különböző területek között fennállnak. A legelmaradottabbnak a fentebb első csoportba tartozó jelenségek kutatását tartotta. A munkásosztály kulturáltságának szintjéről, jellegéről „megdöbbentően keveset tudunk", kevesebbet, mint akár a szervezett munkásmozgalom kulturális tevékenységéről. A legjobb a helyzet a harmadik kutatási területen. Mindez azonban nemcsak a hazai, de a szocialista országok munkásmozgalomtörténetírására általában jellemző, mint ahogy ezt az igen reprezentatív 8 kötetes német munkásmozgalom-történet is tanúsítja. Megítélése szerint itt nemcsak a megközelítés nehézsége képez akadályt, de bizonyos szemléletbéli sajátosságok is, s felvetődik „hogy valójában általában nem tulajdonítunk még elegendő jelentőséget annak a befolyásnak, amit a tömegek adott kulturális szintje gyakorol pozitív és negatív irányban a történelem menetére". A hazai munkásmozgalomtörténeti irodalomról szólva elmondta, hogy a „Magyar forradalmi munkásmozgalom története" eddig megjelent két kötete újszerűen elsősorban azt ábrázolja, hogy miként használták fel a kommunisták a munkás kulturális szervezeteket illegális és legális munkájukban. A kulturális szervezetek szélesebb körű feltárására a Párttörténeti Intézetnek sem volt eddig lehetősége, hiszen elsősorban a mozgalom történetében az alapkutatások elvégzésére kellett összpontosítani. A továbbiakban is csak a különböző kutatóintézetek együttes munkájával lehet a munkáskultúra történetét alaposan feltárni. Arra vonatkozóan, hogy a munkáskultúra miként illeszkedjék a köztörténetbe, példásnak tartotta a Magyarország története I—II. második kötetének megoldásait, noha itt a szakirodalomnál szegényesebb a munkásmozgalom szervezetei kulturális tevékenységének bemutatása. Az elért eredmények között az első helyen szerepelnek a harmadik csoportba sorolt területek. Az irodalomtörténet tárta fel a legteljesebben a munkásság művészethez kapcsolódását: a legnagyobb írók műveiben a szocialista elemek megjelenésétől a munkás-író próbálkozásokig. Ez abból is adódik, hogy az irodalom reagált a leggyorsabban a munkásosztály megjelenésére, s hogy az egyszerű munkás alkotó kedve is az irodalomban ébredt fel először. Az irodalomtörténethez felzárkózóban van a képzőművészettörténet és a zenetudomány is; hátrább tart a munkásszínjátszás és néhány más kisebb hatósugarú művészeti ág történetének feltárása. A hiányok közé elsősorban—mondotta a hozzászóló —a munkások kulturális helyzete bemutatásának elmaradását kell sorolni, mint arra már korábban utalt is. „Nem ismerjük e kulturális helyzetet a munkásság kialakulásának stádiumában, kultúrájának eredetét, forrásait, a fiatal munkásosztály és munkásmozgalom magyarosodási folyamatát, nyelvi állapotát." Igen kevéssé tudjuk, milyen eszmei-ideológiai áramlatok hatottak és alakultak ki a munkásosztály különböző rétegeiben, mennyire hatott a marxizmus közöttük, milyen volt elképzelésük a jövő társadalmáról, a szocializmusról. Adós történeti irodalmunk például a dolgozó tömegek ideológiai színvonalának megismeréséhez szorosan hozzátartozó „sajátos ideológiai keverék-áramlatok jellemzésével, amelyek főleg az első világháború előtt és főleg az agrárproletariátus és félparaszti munkásrétegek körében burjánoztak". Csak „sejtéseink" vannak arról, hogy mint keveredtek e mozgalmak ideológiájában az utópikus szocializmus és a marxizmus elemei mindenféle egyházellenes, de mégis keresztény töltésű szektássággal, s miként került az emberek gondolkodásában Jézus és Marx egymás mellé. A munkásszervezetek kulturális tevékenységéről a pártok kulturális politikájának feltárásában is „nagy hiányokkal párosulnak a kezdeti eredmények" — mondotta Kabos Ede. Utalt arra, hogy az előbbi időszak sajtó, könyvkiadási, könyvtári mozgalmairól, a szervezett oktatómunkáról, tanfolyamokról, az előadássorozatok hallgatóságának összetételéről szinte semmit sem tudunk. Amint az utóbbi évek 11 Századok 1970/1