Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Hermann István, L. V. Cserepnyin, V. M. Gardanov, Kabos Ede, Vörös Károly, Szabad György, Szűcs Jenő, Aradi Nóra, Földes Éva, Szilágyi János, Márkus László, Mátrai László hozzászólásai (Összeállította Glatz Ferenc) 156/I

156 HOZZÁSZÓLÁSOK HOZZÁSZÓLÁSOK A vitában először Hermann István szólalt fel. „A kultúra fogalma az újabb polgári elméletekben" c. korreferátumában annak a vitának genezisét, mely a polgári tudományban a kultúra fogalma körül folyik, a felvilágosodás polgári gondolkodóiig vezette vissza. A rousseaui felfogás társadalomkritikájában addig megy el, hogy a civilizációt alapvetően romboló hatásúnak tekinti — mondotta —, ugyanakkor megemlíthetjük Diderot egy megjegyzését, mellyel mintegy alá is ásta e koncepciót, mikor azt mondta: a primitív társadalmak magasabbrendűségét nem azzal kellene bizonyítani, hogy ott kevesebb volt a boldogtalanság, hanem azzai lehetne csak, ha bizonyítható lenne, hogy ott több volt a boldogság. E kérdésfeltevés a civilizáció pusztító hatásáról a mai polgári kultúrfelfogások problémája is. Alapja, hogy míg a polgári kultúra egyfelől a technikai fejlődést hihetetlen mórtékben megemelte, alátámasztotta és elősegítette, képtelen volt ugyanilyen mértékben fejleszteni a termelőerők másik oldalát, az embert és így az emberi munkaerőt is, sőt sok tekintetben fordított arányosságot hívott létre. — A korai polgári kultúra-felfogásnak volt egy másik oldala is, nevezetesen az, hogy az etnográfiára, valamint az antropológiára irányította a későbbi kutatás figyelmét. E történetszemlélet „történelmi szerepe", hogy tudatosította a feudalizmussal valamint bizonyos mértékig még a kapitalizmussal szemben is azt, hogy a társadalmi ós kulturális viszonyok történelmileg rendkívül nagy fejlődésen, átalakulásokon stb. mentek keresztül, vagyis ezek nem vezethetők le sem az emberi természetből általában, sem az ésszerűségből általában, hanem itt egy más principiumot, más alapot kell keresni ahhoz, hogy magát a fejlődést reálisan lehessen értelmezni. Hermann István e történeti visszatekintés után a modern polgári elméletekben a kultúra felfogásának három típusát elemezte. Az első, az angol Draper nevével jelzett irányzat, mely szerint a kulturális fejlődés egy önmagába visszatérő görbe képét mutatja; ezt a teóriát a legkülönbözőbb formákban a polgári kultúra képviselői magukévá teszik és végeredményben eljutnak — itt most a terminológia mellékes — egy olyan típusú megfogalmazásig, mely a technikai civilizáció és a kultúra egyéb területeinek az ellentétét mutatja. Ez az ellentét különböző formákban jelenik meg: Rickertnél módszertani ellentétként, mint a generalizáló és individualizáló tudományok ellentéte, más esetben a technika és az etika stb. ellentéteként. A tételt különböző történeti anyagon is fejtik ki: hol a római birodalom bukására, hol a jelen problémájára építenek. Filozófiailag — konkrét kifejtésben — talán Spengler Untergang des Abendlandes с. munkájában jelentkezett a legnagyobb súllyal. A modern, úgynevezett technikai civilizációban ez a probléma újabb formákban, nagy erővel nyer kifejezést. Hermann István ide tartozónak tekinti A. Tovnbee-t is, mivel kultúr kör elméletének ez az ellentét válik végsősoron alapjává. A felffgís polgári jelentkezési formájára példaként idézte még Heisenberg, Lombroso, majd Max Hockheimer fejtegetéseit. Különösen Heisenberg megközelítése szemléletes, aki a mai fizika természetképóről írva idézi a régi kínai történetet: egy embernek, ki maga kezével készített öntözőberendezést, valaki ehelyett egy gépezetet ajánlott, mire az a következőt válaszolta: „Aki a dolgait gépekkel végzi, annak elgópiesedik a szíve is. Akinek gépszíve van, az elveszti az egyszerűségét, akinek az egyszerűsége odavan, az bizonytalan lesz szellemi rezdüléseiben, és a szellemi rezdülések bizonytalanságát igaz érzékkel nem lehet elviselni." Heisenberg, ha vitatkozik is e nézettel, elismeri relatív jogosultságát. Hockheimer szerint is az emberiség kultúrájának alaphibája, hogy az „ész instrumentálódott". Ez utóbbi állásponton álló filozófusok tehát a civilizáció és kultúra ellentétét teljesen a civilizáció javára oldják meg. A modern polgári történelemszemlélet és különösképpen kultúrszemlélet egyik típusa tehát, állapítja meg Hermann István, „a kultúrát redukálja mindazokra a mozzanatokra, amelyek szerinte az emberi életben nem függenek össze az instrumentumokkal, a technikai fejlődéssel. Következésképpen minden olyan szellemi tevékenységet is kikapcsolnak a kultúra fogalmából, amely az instrumentumok előállítására vagy továbbfejlesztésére vonatkozik, sőt mi több, aminek bármi köze is lenne — a kalkulatív vagyis közgazdasági és technikai gondolkodáshoz. Ezen az alapon jön létre ebben az esetben a kulturális hanyatlás, illetve körforgás általános képe." Az ilyen nézetek esetében kevés lenne a formális kritika, mely könnyen kimutathatná, hogy mennyire tarthatatlanok és történelmietlenek ezek, mivel modelljük a mai monopolkapitalizmus technikai modellje. Az okok Hermann szerint sokkal mélyebben rejlenek: egyrészt arról is szó van, hogy polgári alapon — legalábbis bizonyos részletmotívumokban — „csakis erről a gondolati bázisról kiindulva lehetséges egy társadalomkri-