Századok – 1970
A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Pamlényi Ervin: A kultúrtörténet fogalmáról, tárgyköréről 148/I
A KULTÚRTÖRTÉNET FOGALMÁRÓL, TÁRGYKÖRÉRŐL 155 elsajátításán, — amit a szocialista építés szempontjából a legfontosabbnak tartott a győztes forradalom után, — az adott anyagi és szellemi kultúra elsajátítását értette.1 7 Éppen ellenkezőleg áll a dolog, mint Érhard John állítja; a kultúra lenini fogalma rendkívül széles. A szövetkezetekről szólva például arról ír, hogy a szövetkezetbe tömörüléshez a parasztságnak a kultúra olyan fokára kell emelkednie, hogy az valóságos kultúrforradalmat igényel. Máskor pedig a szocializmus egész felépítését kulturális feladatként jelölte meg. De a lenini kultúrfogalomtól függetlenül is: a termelőerők kibontakozásának története nélkül csonka, hiányos, szellemtörténeti jellegű a kultúra fogalma; tudomány, művészet, műveltség még nem fogják át a kulturális fejlődés egészét, nem is képviselhetik azt kielégítő súllyal. Az eddig elmondottak után alig lehet kétséges a válasz arra a vitatott kérdésre: van-e létjogosultsága mint önálló stúdiumnak a kultúrtörténetnek Î Inkább az szorul kissé részletesebb megvilágításra, hogy melyek azok a sajátos vonások, amelyek a kultúrtörténetet jellemzik; közelebbről: mi különbözteti meg a kultúrtörténetet a kulturális fejlődés egyes ágainak, területeinek rajzától. Abból kell talán kiindulnunk, hogy lia a historikus egyszerűen egymás mellé helyezi a kultúra valamennyi ágának, területének összefoglaló történetét, ez így együtt sem lesz azonos az emberiség kultúrtörténetével. Nem egyszerű összeadás kérdése az egész. Valami többletre van szükség, amivel — mint Gerhard Ritter találóan megjegyzi — átlépjük a művészettörténet, irodalomtörténet stb. határait, valami többletre van szükség, ami mindezeket kultúrtörténetté teszi. Itt elsőnek annak a lehetősége merül fel, hogy ezt a többletet a kultúrtörténeti munkák tárgyában, témájában keressük, úgy fogjuk fel, hogy a kultúrtörténetet éppen témájának átfogó volta, szélessége jellemzi. A legtöbb művelődéstörténeti munka valóban szélesebb területet igyekszik átfogni, egy-egy korszak kulturális jelenségeinek egészét vagy legalább egy fontos csoportját; vagy pedig ugyanazt a jelenséget ábrázolja, de fejlődését hosszabb távon át kíséri figyelemmel. A téma átfogó jellegét azonban mégis csak nagyon sok fenntartással lehet a kultúrtörténeti munkák döntő kritériumaként felfogni: alkalmazása ugyanis megfosztana művelődéstörténeti jellegétől egy sor olyan részlettanulmányt, amelyek nagyonis nélkülözhetetlen részét, szinte bázisát alkotják minden művelődéstörténeti szintézisnek. A neveléstörténeti tanulmányok — csak •példaként. említve — maguk is a szó szoros értelmében „művelődóstörténetet" nyújtanak. Talán közelebb jutunk a kultúrtörténet jellemző vonásaihoz, ha azt emeljük ki, hogy a kulturális jelenségek történeti oldalát igyekszik a kultúrtörtónész megragadni. Kétségtelen ugyanis, hogy nem minden kulturális jelenség egyformán „történeti", noha a történetiséget teljesen egyik sem nélkülözi. Valószínű azonban, hogy egy székesegyház, egy költői életmű vagy egy szobrászati alkotás a kultúrtörténeti feldolgozásban nem elsősorban esztétikai méltatást fog nyerni; a historikus történeti oldaláról fogja megközelíteni, azokat az összefüggéseket fogja keresni, amelyek a korszak általános kulturális képéhez fűzik, kapcsolják; inkább fejlődésében és általános vonásaiban, mint statikusan és egyszeriségében fogja ábrázolni. így juthat csak el az adott korszak művelődését átfogó jellegzetes vonások felismeréséhez. Végső soron azonban ahhoz a nagyon is egyszerű megállapításhoz kell eljutnunk, hogy egy történeti mű művelődéstörténeti jellegét a forrásanyagnak művelődéstörténeti megközelítése, kezelése biztosítja. Ugyanazt a forrást nyilvánvalóan sokféleképpen lehet megközelíteni, sokféle kérdést lehet hozzá intézni. Úgy véljük, itt van az igazi differencia: vizsgált tárgyához más kérdésekkel fordul a művészettörténész, az irodalomtörténész, mint a kultúrtörténeti szintézis készítője. A kétfajta kérdésfeltevés között a differencia abban van, hogy a vizsgált jelenséget a történész mindig fejlődésében, változásában fogja nézni; nem elszigetelten, hanem minden irányú, a természettel és a társadalmi környezette] levő összes kapcsolatában vizsgálja. * A Magyar Történelmi Társulat centennáriumi tudományos ülésszakán, a művelődéstörténeti vita során, Mátrai László utalt arra, hogy „Hiányzik a módszeresen végiggondolt, a történeti valóság hierarchiája szerint rendezett kategóriarendszer, amely az alap és felépítmény teljes egészét összefogja és így értelmes, áttekinthető, de ugyanekkor valós képet tud adni, egy-egy kor anyagi és szellemi egészéről."1 8 Fejtegetéseink során teljesen átéreztük annak az igénynek a jogosságát, amelyet Mátrai akadémikus hangsúlyozott e sorokban. Teljesítése azonban — úgy véljük — csak a művelődéstörténeti kutatás kibontakozásával válik majd lehetővé. "I.enin kultúrfogalmára ld. egyebek mellett Balogh Sándor: V. I. Lenin о knlturnoj revoljueii. Velikaja Oktjabrszknja ezoeiaiiszticseszkaja revoljuelja i Vengrija. (Studia historica 60.) Bp. 196!). " Málrai László: A művelődéstörténet néhány módszertani problémája. Századok, 1967. 6. sz.
