Századok – 1970
A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Pamlényi Ervin: A kultúrtörténet fogalmáról, tárgyköréről 148/I
A KULTÚRTÖRTÉNET FOGALMÁRÓL, TÁRGYKÖRÉRŐL 153 még nem jutott túl a kezdeti nehézségekenés nincs szilárdan körülhatárolva", és később: „Hogy Németországban a marxista művelődéstörténeti kutatás még mennyire kezdeti állapotban van, kitűnik abból is, hogy lehetséges tudományos és társadalmi haszna egyáltalán nem világos, elvi feltételei nincsenek rögzítve és a kutatómunka súlypontjai nincsenek megfogalmazva."1 3 Ha ez utóbbi helyzetjelentés kissé pesszimisztikus is és nem veszi számba a jelentős eredményeket, annyi bizonyos, hogy a kultúrtörténet viszonylag elmaradott ága a marxista történetírásnak. Aláhúznánk azonban a „viszonylag" szócskát; hadd utaljunk itt mindjárt, — noha nem rendelkezünk kielégítő tájékozottsággal — a szovjat kultúrtörténet impozáns eredményeire az oroszországi feudális kultúra összefoglaló jellegű ábrázolásában, a tudománytörténet nem egy fejezetének, így pl. a történettudomány történetének feltárásában, továbbá a XIX. századi orosz kultúra haladó irányzatainak elemzésében, a kulturális forradalom problematikájának rendszerezésében, menetének sokoldalú kidolgozásában,14 valamint sok más konkrét kérdés és elméleti összefüggés kimunkálásában. Legutóbb például a bécsi történészkongresszus során is figyelmet keltett az a referátum, amely a XIX. századi orosz irodalmi és társadalmi fejlődós kapcsolatát, összefüggéseit az általánosítás igényével tárta fel.15 De tudunk arról is, milyen eredményei vannak például az anyagi kultúra története kutatásának a Szovjetunióban és Lengyelországban, a tudománytörténetének Csehszlovákiában. Ismerünk jól sikerült népszerűtudományos jellegű összefoglaló munkákat is. Felesleges itt utalni az archeológiai, néprajzi, irodalomtörténeti, filozófiatörténeti munkákra: a kultúrtörténeti szintézis megannyi nélkülözhetetlen pillérére. Mindennek ellenére természetesen a szovjet kultúrtörténész diagnózisában sok igazság van: fel kell figyelnünk reá. Megállapításaiból két mozzanatot emelnénk itt ki, amelyek egymással bizonyos kapcsolatban vannak: egyrészt az elmaradás konstatálását, másrészt ennek korlátozását a kultúrtörténeti szintézis, összefoglalás területére. Ha az elmaradás magyarázatát keressük, elsősorban azt kell figyelembe vennünk, hogy a marxista történettudomány hosszú időn át „kapitalista környezetben", az idealista, polgári történetírással való oppozícióban fejlődött. A polémia — mint maga Marx is utalt rá — természetesen azokra a pontokra koncentrálódott, ahol a marxizmus szöges ellentétben állt a polgári filozófiával, történetelmélettel; így többek között például éppen arra, hogy a gazdasági-társadalmi fejlődés milyen összefüggésben áll az ideológiával, általában a szellemi szférával: a gazdaság primátusát kellett bizonyítani a szellem primátusával szemben. A kultúrtörténet kutatásának, amely magában foglalja az ideológiák bizonyos önálló mozgásának tanulmányozását is, ebben a vitában szükségszerűen háttérbe kellett szorulnia olyan alapvető princípiumok bizonyítása mögött, mint amilyen például az osztályharc döntő szerepe a történelmi fejlődésben, — ami mellesleg nem csupán teoretikus kérdés volt. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy a marxista teória fejlődése a 30-as évek általános légkörében, az akkori tudománypolitikai viszonyok között menynyire stagnált, mennyire elzárkózott, szektás volt és mennyire idegenkedett például olyan tudományágaktól, mint a pszichológia vagy a szociológia, — akkor talán felfedtük egyik tényezőjét a kultúrtörténet viszonylagos elmaradásának. Egy másik tényezőre akkor figyelhetünk fel, ha a kultúrtörténeti szintézis kidolgozásának rendkívüli nehézségeire gondolunk. Aligha lehet véletlen, hogy a nagy múltra visszatekintő polgári történettudomány az elmúlt másfélszáz esztendőben nem tud egy tucatnál több valóban jelentős munkát e területen felmutatni; a többiek — itt a szintetikus jellegű művekről beszélünk — másodkézből vett anyagokból, nem önálló forráskutatás alapján készültek. A marxizmus szigorú elméleti követelményei és a társadalomtudományok területén is az egzaktságra való törekvés kétségkívül más természetű, sokkal nehezebb feladat elé állítja a kutatót, mint a polgári történetírásban, — különösen, ha nem akar megrekedni a régi sémák ismétlésénél. Különösen áll ez a kultúrtörténetre, ahol sok kutató még nem is eléggé ismert talajon mozog. Elbátortalanítja a történészeket, s így a kultúrtörténeti szintézis előrehaladását is nehezíti a kultúrtörténet marxista fogalmának — a marxista kultúrfogalomból eredő — rendkívüli szélessége is. Ebből kifolyólag ugyanis a kultúrtörténész rendkívüli feladat elé kerül, legalább is elméletben: át kell tekintenie egyes egyedül az anyagi és szellemi kultúra valamennyi körének helyzetét, fejlődését, lényeges eredményeit, ami még akkor is nehéz feladat, ha csak egy rövidebb periódussal foglalkozik. Munkája azonban ezzel tulajdonképpen csak megkezdődött. Mert most kell rátérnie az egész kulturális folyamat belső összefüggéseinek, kölcsön-" Dietrich Mühlberg: Zur marxistischen Auffassung der Kulturgeschichte. Deutsche Zeitschrift Tür Philosophie-2. évi. 1904. " Kurvow: Ober die Kulturrevolution in der UdSSIi. Berlin. 1950. " L. V. Tcherevnine, P. V. Palievtki: Structure de la société et questions du développement de la littérature russe au XIXe et au XXe siècles. XII. Congrès International des Sciences Historiques. Wien. Rappoi 1.1. Grand thèmes.
