Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pölöskei Ferenc: Tisza István nemzetiségi politikája az első világháború előestéjén 3/I
TISZA ISTVÁN NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 7 különösen a román egyházi és iskolai hatóságokkal szemben előzékenyek legyenek. Az igazságügyminiszter pedig utasította az ügyészeket, ne szorgalmazzák az izgatási pereket.7 Bratianu, a román liberálisok vezetője 1910. szeptember 10-i, Aehrenthal közös külügyminiszternek írott levelében kifejtette: egyetért a kormány békekísérleteivel, célszerűbb azonban ezeket a tárgyalásokat a román nemzeti párt vezetőivel folytatni.8 A Khuen-Héderváry-kormány azonban az 1910 júniusi választások utáni időszakban elzárkózott e kérés elől. Nem ismerte el a román nemzeti párt létjogosultságát, a megegyezés egyik feltételéül a nemzetiségi párt feloszlását szabta. Csupán a román görögkatolikus püspökökkel és Mihu ügyvéd nagybirtokossal tárgyalt. Miliu 1910. szeptember 12-én elküldte Tiszának „a román főpapsággal és különböző árnyalatú számottevő „vezető" politikussal folytatott megbeszélései alapján készített óhaj- és módozatlistát. Az „Előterjesztés a hazai románság azon óhajainak tárgyában, melyek egy békés viszony és együttműködés lehetőségének létesítésére szükségesek" c. memorandum román egyházi, nyelvi, kulturális és politikai sérelmeket és követeléseket tartalmazott. Mindenekelőtt az 1868-as nemzetiségi törvény egyházi és iskolai rendelkezéseinek betartását s az ezzel ellenkező rendeletek és „téves gyakorlat" megszüntetését követelte. Ezután az önálló politikai , párt szervezkedésének és zavartalan működésének lehetőségét, az általános, egyenlő, közvetlen, községenkénti titkos választójogot s 50 román választó' kerületet kért. Igényelte a román hivatalnokok alkalmazását a közigazgatási és igazságszolgáltatási hivatalokban. Végül a „béke" feltételéül egyházi és nyelvi téren új görögkeleti román püspökségek felállítását, a román egyházak fokozottabb anyagi támogatását s a népiskolákban az anyanyelvi oktatás teljes betartását s 3 új románnyelvű gimnázium felállítását javasolta.9 Az erdélyi román főpapság és a nagybirtokosok azonban nem rendelkeztek kellő tömegbázissal. Mihu javaslatait a magyar kormány amúgysem fo-I gadta el tárgyalási alapnak. A parlamentből kirekesztett román nemzetiségi párti képviselők ezután még hevesebb harcot indítottak a Khuen-Héderváry-kormány és a vele egyezkedő román főpapság ellen. így a megegyezés kezdettől fogva kilátástalan maradt. A román király is kifejtette Ugronnak: ' nem kívánható az, hogy a románok politikai pártja teljesen felolvadjon a többi magyar párt között.1 0 A tárgyalások gyakorta megszakadó fonalát mégis újra és újra felveszik, közben azonban a magyar kormányok egyre reakciósabbá váló belpolitikája miatt mindinkább távolodott a megegyezés lehetősége. A Nemzeti Munkapárt 1912. június 4-e után kibontakozó tevékeny antidemokratikus, nacionalista belpolitikája közepette különösnek tűnhet a román nemzeti párttal, 1912 decemberében megkezdett egyezkedése. Meglepő ez azért is, mert ezeket is Tisza folytatta, aki 1910-ben még határozottan követelte az önálló nemzetiségi párt megszüntetését. Kizárólag a román nemzetiségi párt vezetőségén kívülálló politikusokkal, — Mihu nagybirtokossal és a román görög katolikus főpapokkal — tárgyalt. A fő kérdés tehát mindenekelőtt abban áll: milyen okok késztették Tiszát az engedékenységre, amikor szemléletének középpontjába a kompromisszumok, engedmények 7P. N.. 1910. okt. 21. 8 H. H. St. A. XL. 174. P. A. Interna. 9 R. E. K. L. Tisza-ir. 14. cs. 10 O. L. M. E. 1912. XXV. 22G.
