Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Elekes Lajos - Székely György-Sinkovics István -Balogh Sándor: A művelődéstörténet helye, funkciója a történelmi szintézisben 126/I

A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET HELYE, FUNKCIÓJA 129 g) a kultúra felépítményi és nem-felépítményi jellegű összetevői, a közöttük levő viszony problémája. A nem-felépítményi jellegű elemek körében különösen a nyelv szerepe; köznyelv és irodalmi, illetőleg szaknyelv viszonya (tekintettel az ismeretek, a művészetek, a gondolkodás fejlődésére és az átadás-elsajátítás kérdéskörére); h) az ún. anyagi kultúra problémaköre, számításba véve a tényt, hogy ennek jelentős része a termelési folyamat ábrázolásánál kerül tárgyalásra (munkaeszközök, általában a technikai fejlődés javarésze) illetőleg az életmód konkrét ábrázolásánál (lakás, öltözködés, táplálkozás) — ós tekintettel a nem egyértelműen tisztázott problémára, mennyiben tekintendő mindez a kultúra részének, mennyiben a fejlődés egésze által létrehozott anyagi feltételének. Előzetes, további kutatásokkal ellenőrzendő megítélésünk szerint a kétféle közelítés összhangba hozatala volna a feladat, azt mutatva meg, hogy az ún. anyagi kultúra és a termékeivel való bánni tudás miképpen válik a kultúra részévé és további fejlődésének nem csupán feltótelévé, hanem egyben serkentőjévé; i) végül kiemelkedő gonddal kell tanulmányozni a kultúra felhalmozásának folyamatát, ennek koronként társadalmilag meghatározott lehetőségeit és működési mechanizmusát. Mint az ismeretek elsajátítása és fejlesztése vonatkozásában utaltunk rá, a kultúra egészét illetően is tanulmányozni kell a hagyomány, az átadás, az átvétel és főképpen az aktív elsajátítás mozzanatait, az ezt illetőleg a továbbfejlesztést (a meghaladást és a meghaladva-megőrzóst) szolgáló társadalmi viszonyokat ós ezek intézményesedésének folyamatait. A vizsgálódások gerincét a kultúra felhalmozásának az aktív elsajátítás és a meghaladva-megőrzés dialektikus rendjében értelmezendő folyamata alkotja. Az új, amely a saját történelmét, világában elfoglalt helyét egyre inkább, egyre tudatosabban formálni képes ember kultúrájához vezet. 3. Művelődéstörténeti, kultúrtörténeti részek a korszerű szintézisben számottevő súlyt, számottevő helyet kell, hogy kapjanak. Elhelyezésük kétféleképpen képzelhető: beolvasztva a tárgyalás menetébe és periodizációs egységekhez csatlakozó külön összefoglalás keretében. Megítélésünk szerint önmagában egyik megoldás sem kielégítő. Az ezidőszerint viszonylag leginkább megfelelőnek ígérkező megoldást a két eljárás kombinálása kínálja, nagyjából a következő elképzelések figyelembe vételével: a) a tárgyalás összefüggő menetében kívánatos tárgyalni a művelődés (a fogalma alá foglalható területek) mindazon részkérdéseit, amelyeknek a fejlődés egésze szempontjából jelentős, az adott konkrét összefüggésben meghatározó vagy releváns szerepük van — éspedig mindegyik részt a megfelelő összefüggésben, a tárgyalásnak azon a pontján, ahol a vizsgált tény releváns szerepe leginkább indokolja. így a munkaeszközök fejlődését (annak fontosabb tényeit) a termelési folyamat ábrázolásánál, az anvagi műveltség egyéb összetevőit (a szélesebb körben elterjedt ismeretek, hiedelmek jellemzésével együtt) az életmódnak lehetőleg árnyalt bemutatásánál, az ideológiákat az osztályharcok és politikai küzdelmek, illetőleg a megfelelő intézmények tárgyalásával összefüggésben stb. Egyöntetűen — kortól, körülményektől függetlenül — alkalmazható szabványt nem ajánlhatunk; megítélésünk szerint a tárgyalás konkrét módját, helyét és arányait mindenkor éppen a tárgyalt viszonyok sajátosságai, a vizsgált jelenségeknek ezekhez és a fejlődés egészéhez mért relatív súlya határozza meg (nem szólva itt az olyan átfogó érvényű követelményekről, amelyek eleve következnek a marxista történetfelfogás alapjaiból, például az ideológiák szerepéről nagy általánosságban stb.). Ami ebben a tárgyalásmódban némi nehézséget okozhat, az a „magas" műveltség — tudomány és művészet — kialakulása és fejlődése; ez a nehézség a fentiek értelmében úgy hidalható át, ha kialakítóinak és hordozóinak osztályhelyzetéből, tevékenységüknek a fejlődés akkori menetében betöltött szerepéből, funkciójából indulunk ki. További nehézséget okozhat a műveltség legátfogóbb, leginkább alapvető jellegzetességeinek marxista igényeket kielégítő ábrázolása és ennek megfelelő elhelyezése. Ezek a művelődéstörténet legizgalmasabb, eddig legkevésbé tisztázott, egyben a szellemtörténeti értelmezéssel szemben a legkritikusabb állásfoglalást igénylő problémái. Nézetünk szerint nem vezet eredményre annak a szellemtörténészek által felismert, de hibásan ábrázolt és tévesen értelmezett ténynek a tárgyalása, hogy vannak a művelődésnek olyan — olykor meghatározó jelentőségű — elemei, amelyek jellemzőnek tekinthetők egy nagyobb időszakon át a társadalom egészére (lényegileg minden egyedére), mint például a középkorban az istenhit és a vallásosság valaminő formája; nem vezet eredményre az sem, ha az ilyen — nagy általánosságban jellemzőnek minősülő — vonások konkrét elemzését mellőzve, nem fedjük fel tartalmi ellentmondásosságukat, ami végső soron az osztálytársadalmak szerkezeti adottságaiból és mozgási módjából következik és azt juttatja kifejezésre — noha nem egyszer igen rejtett, lappangó formában, késő utókori szemlélő számára nehezen 9 Századok 1970/1