Századok – 1970

KRÓNIKA - Szántó Zsuzsa kandidátusi disszertációjának vitájáról (Csurdi Sándor) 1317/V-VI

KRÖNIKA 1317 nak és a munkás-paraszt hadsereg osztályjellege ellen hadakoztak". A valóságban azt ellenezték, hogy a cári hadsereg tisztjei a Vörös Hadsereg parancsnoki karában teljesítsenek szolgálatot; követelték viszont, hogy a harcoló alakulatokba vonják be a kizsákmányoló osztályok fiait is, arra hivatkozva, hogy a proletariátus vérével kívánnak takarékoskodni. A Tanácsköztársaság megsegítésével kapcsolatban az opponens hiányolta Kun Béla ós Rudnyánszki táviratváltásait, valamint Kun Béla felhívását a haza készülődő internacionalistákhoz. Ebben Kun Béla arra figyelmeztet, hogy maradjanak, távozásukkal ne gyengítsék a frontokat, mert az európai forradalom sorsa Oroszországban dől el. Véleményét összefoglalva megállapította, hogy a disszertáció, mely a magyar irodalomban először tesz kísérletet az oroszországi internacionalisták történetének összefoglalására, lényeges módszertani és tartalmi hiányosságai ellenére is új adatokkal gazdagítja ismereteinket. A szerző stílusa csiszolt, megfogalmazásai pontosak; elvi állásfoglalásai, megállapításai biztos marxista történetszemléletet tükröznek. Ezeknek figyelembevételével elfogadásra javasolta a disszertációt. Kővágó László opponens Marx és Engels egyik, 1850-es írását idézve — „semmi sem kívánatosabb, mint hogy végre-valahára nyers rembrandti színekkel, teljes mivoltukban ábrázolják azokat a férfiakat, akik a mozgalom pártjának élén állottak", — megállapította, hogy a történettudomány csak akkor teljesítheti helyesen a nemzeti önismeretre nevelés felelősségteljes feladatát, ha azzal a módszerrel dolgozik, amely a marxizmus klasszikusainak munkáját jellemezte: a kendőzetlen igazság megismerésére és megismertetésére irányuló szenvedélyes pártossággal. Erre azért szükséges felhívni a figyelmet, mert Szántó Zsuzsának nem volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy a problematikus kérdésekhez hozzányúljon. Túlzó szépítő általánosításai, a „negatív" jelenségek elhallgatása a tudományos igény rovására megy. Az értekezés célkitűzése nem kielégítő. Egyrészt túl általános: nem jelöli meg, milyen tudományos vagy politikai problémát akar megoldani, vagy kiegészíteni, esetleg korrigálni. A fölvetett kérdések általánosságban való tanulmányozására — kandidátusi disszertáció keretében — nincs szükség. Másrészt a jelölt, ha egy-egy részadattal hozzá is tudott járulni eddigi ismereteinkhez, lényegesen újat a már megjelent, vagy megírt munkákkal szemben nem nyújt. Megállapításai Györkéi, Józsa, Milei, Hajdú stb. publikációiból már ismertek. A téma tárgyalása is fogyatékos, a jelölt kerüli a „kényes" problémák megvilágítását, a nyílt állásfoglalást. Tények, adatok helyett csak általánosságokat mond. így pl. a következőket írja: a KMP vezetésében 1919-ben jelentkező hibák gyökere ,,a munkásmozgalomban levő opportunizmus volt", nem pedig a Szovjet-Oroszországból érkezett internacionalisták nézetei, mert „az internacionalisták Szovjet-Oroszországból a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tapasztalatait hozták megukkal". Ugyancsak nem tudja kellően érzékeltetni a magyar kommunisták munkájának nehézségeit sem. A különböző áramlatok, hatások elemzését elmulasztja, arról pedig, hogy voltak hadifoglyok, akik ellenezték a Vörös Hadseregbe való belépést, a tisztek pedig szervezetten agitáltak és csak a hadifoglyok anyagi helyzetének javításával foglalkozó önkormányzati szerveket hoztak létre, azt olvassuk, hogy: ,,a táborokban tartózkodó, forradalmi hangulatú munkások és parasztok hamarosan elsöpörték ezeket a forradalomtól teljesen idegen szerveket". Idealizált képet ad a magyar hadifoglyok összességéről, amikor ilyeneket ír, hogy: „a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméi magukkal ragadták a magyar hadifoglyokat", vagy: „a katonaruhába bújtatott magyar parasztok a földről szóló rendeletet sajátjuknak tekintették", továbbá: „az orosz munkások megismertették a magyar hadifoglyokat a leninizmussal, bevonták őket a munkásosztály politikai harcába". Világos, hogy ezek így általában helytelenek, mert pl. az orosz munkások többsége maga sem ismerhette a leninizmust 1917-ben. A nem eléggé megalapozott állítások mellett szerkesztési problémák is felmerülnek. A kronologikus alapon 3 fejezetre osztott disszertáció ugyanazon fogolytábor, város, terület eseményeire többször visszatér. További szétaprózódást okoz. hogy az időrenden belül is külön-külön tárgyalja az egyes frontok eseményeit. Ez a módszer meghiúsítja az események megfelelő csoportosítását, lehetetlenné teszi alapos megvizsgálásukat, és általánosításokhoz vezet. Hiányosnak tartotta a hadifoglyok párt- és tömegszervezeteiről, azok jellegéről és kapcsolatáról megrajzolt képet. Különösen elnagyolt az OK(b)P Külföldi Csoportjainak Föderációjá-ban együttműködő, különböző nemzetiségű kommunisták tevékenységéről szóló rész, ezen belül főleg a Föderáció kijevi működéséről; pedig éppen Kijevben szervezték a Tanácsköztársaság megsegítésére irányuló akciókat. Nem tesz említést a magyar csoport Külföldi Irodájáról és annak vezetőjéről, Rudnyánszky Endréről sem, 15 Századok 1970/5—6.