Századok – 1970

KRÓNIKA - Szántó Zsuzsa kandidátusi disszertációjának vitájáról (Csurdi Sándor) 1317/V-VI

1318 KllÓNIKA holott jelentős szerepet játszott mind a hazatért kommunisták támogatásában, mind a szovjetoroszországi internacionalista mozgalomban. Szó esik az internacionalisták központi szerveinek változásairól, de nem tesz említést arról, miért számolják fel 1918 szeptemberében a Külföldi Munkások és Parasztok Központi Bizottságát. Miért alakul ezután az Osztrák-Magyar Munkás- és Katonaküldöttek Oroszországi Tanácsa? Milyen szervezet ez, miben különbözik az előbbitől Ï Mi volt az Oroszországi Külföldi Munkás-és Katonaküldöttck Tanácsainak Föderációja? Miben különbözött az OK(b)P Külföldi Csoportjainak Föderációjától? Milyen kapcsolat volt közöttük? stb. Nem foglalkozik az internacionalistákkal kapcsolatos szervezési feladatokkal, sem a nacionalizmusból fakadó problémákkal. A magyarokat lényegében elszigetelten tárgyalja, holott a Monarchia hadseregében, a hadifogolytáborokban, majd a Vörös Hadseregben is különböző nemzetiségű katonák voltak együtt. Az OK(b)P Külföldi Csoportjainak Föderációja 1918. július 15-i határozatában helyteleníti a kommunista fegyveres alakulatok nemzeti alapon történő szervezését. Hogyan oldották meg az ebből fakadó problémákat, milyen tapasztalatokat eredményezett az internacionalista elvek alapján történő szervezés — erre a disszertációban nem kapunk feleletet. Befejezésül Kővágó László megállapítja, hogy az elmondottak alapján az értekezés nem felel meg az internacionalisták mozgalmát összefoglaló munkával szemben támasztott igényeknek. Szántó Zsuzsa az opponensi véleményekre válaszolva először a témaválasztás kérdését érintette. Érzése szerint, a kifogások ellenére, témaválasztása helyes és számára mindenképpen hasznos volt. így olyan problémákkal találkozott, melyek más vonatkozásban nem merültek volna fel. Nem egy monográfia megírásának szándékával kezdett bele munkájába, s nem is tart igényt ilyen minősítésre. A rész és az egész relatív fogalmak: a magyar munkásmozgalom szempontjából az internacionalisták története csupán részkérdés, de igényli az összefoglaló, általános vizsgálatot. Szerkezetileg igyekezett a történelmi egymásutániságot megvalósítani, s ettől csak ott tért el, ahol az összefüggések ezt megkövetelték. így az első fejezet végén, ahol az internacionalisták tömegszervezeteit tárgyalja, utal az Osztrák-Magyar Munkás-és Katonatanács munkájára, holott kronológiailag ez törést eredményez. De tematikailag itt kellett tárgyalni. A rendkívül bonyolult, szerteágazó eseménysorozatok egyébként is szinte lehetetlenné teszik a valamennyire is egységes elvek alapján történő szerkesztést. Innen ered, hogy kénytelen gyakran ismétlésekbe bocsátkozni, vállalva annak veszélyét, hogy ezzel a dolgozat felépítésében törések keletkeznek. A Magyar Tanácsköztársaság tevékenységének vizsgálata nem tartozott feladatai közé. Mégis beszélni kellett róla, mert kutatásai során arra a megállapításra jutott, hogy 1919-ben a Szovjet-Oroszország különböző frontjain harcoló internacionalisták figyelme, energiája a Tanácsköztársaság megsegítésének, fenntartásának feladata köré csoportosult, noha többségük közvetlenül nem is állt kapcsolatban a Magyar Tanácsköztársasággal: fennállása vagy bukása azonban erőteljesen meghatározta az internacionalista párt- és tömegszervezetek munkájának tartalmát. Noha elsősorban az 1919-es, 1920-as eseményekkel foglalkozik a harmadik fejezetben, a címmel a fentebbieket kívánta érzékeltetni. Emellett elismeri, hogy elképzelése hátrányosan befolyásolta e két'év történetének ismertetését, valóban helyesebb lett volna azzal többet foglalkozni. Nem tartja viszont szükségesnek, hogy a disszertáció keretén belül más nemzetiségű internacionalistákkal is részletesen foglalkozzék. Erre csak ott és annyiban került sor, ami az események megértéséhez okvetlenül szükséges volt. így a csehszlovák — magyar ellentétek vizsgálata csak a lényegre szorítkozott: kétségtelen, hogy volt közöttük nemzeti ellentét, de egymás elleni harcuk osztályharc volt, melyben a csehszlovák légió az ellenforradalom, a magyar hadifoglyok pedig a szovjethatalom ügyét szolgálták. Bizonyítja ezt az 1919. július 30-i Kolcsak-ellenes felkelés Krasznojarszkban: a felkelést leverő, fehér csehszlovák hadsereg megtorlásként éppen az illegális kommunista szervezet vezetőit, Forgács Dezsőt, Ludvig Kálmánt, Dukesz Artúrt ós társait végezte ki, habár ugyanakkor a reakciós Magyar Szövetség egyes tagjai is áldozatul estek. A magyar internacionalisták számának meghatározása rendkívül nehéz feladat, mivel a források nem nyújtanak ehhez kellően biztos alapot. A százezres létszámot túlzottnak tartja: nem valószínű, hogy az 5 — 600 000 hadifogolyból ennyien léptek volna be a különféle alakulatokba. Az 1957. március 28-án kelt magyar—szovjet kormánynyilatkozat 70 — 80 000 harcoló magyarról beszél, és ezt az adatot tartja reálisnak. Érdemes itt összehasonlításul a többi internacionalista adatait megemlíteni: 40 000 kínai, 30 000 jugoszláv, néhány tízezer cseh, szlovák, lengyel, német, osztrák, bolgár, koreai, román és finn.