Századok – 1970

KRÓNIKA - Farkas Márton kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán) 1311/V-VI

1316 KllÓNIKA Föderációja, Szovjet-Oroszország európai területein; 2. az omszki és irkutszki központ Szibériában; 3. a Külföldi Munkások és Parasztok Kommunista Pártja Turkesztánban, taskenti központtal. így a hadifogoly-mozgalom az egyes területeken más és más feltételek között bontakozott ki, alakult meg, és működött vezető ereje, a kommunisták csoportja vagy pártja. Szántó Zsuzsa ezek közül elsősorban a szibériai központokkal, az itt, valamint a Keleti-fronton ós a Távol-Keleten harcoló internacionalisták történetével kapcsolatban, az ezzel foglalkozó 2. fejezetben mondja a legtöbb újat. Ezt tartja a disszertáció legszínvonalasabb, felhasznált dokumentumokban is leggazdagabb részének. Kár, hogy ez csak egy fejezet részeként illeszkedik be az értekezésbe, annál is inkább, mert a jelölt kutatási területe éppen Szibéria volt, ós ez a legkevésbé feltárt terület. Talán helyes lett volna, ha a témát egyrészt Szibériára sűríti, másrészt időben elmegy a polgárháború befejezéséig, amely éppen itt, a Távol-Keleten ért véget 1922-ben. Ez a változtatás mindenképpen előnyére vált volna az értekezésnek, sok ismétlést tett volna feleslegessé. Ebben az esetben nem tűnnék az eredeti forrás- ós dokumentum-anyag — a címben jelölt témához viszonyítva — szegényesnek, s a terjedelem is több lehetőséget nyújtott volna pl. olyan tények alaposabb elemzéséhez, mint a csehszlovák hadtest lázadásának hatása a távolkeleti forradalmi hadifogoly-mozgalomra. Az opponens befejezésül megjegyzte, hogy — a dolog természeténél fogva — elsősorban a disszertáció vitatható, vagy téves megállapításaival foglalkozott, s nem az értekezés érdemeivel. A disszertációt elfogadásra javasolta a Bíráló Bizottságnak. Liptai Ervin opponens bevezetőül hangsúlyozta: örvendetes tény, hogy néhány éven belül — Sziklai Sándornó ós Józsa Antal után — immár a harmadik disszertáció választja témájául a magyar internacionalisták történetét. Szántó Zsuzsa nem egy rósz, hanem az egész megírására vállalkozott: 1917-től 1922-ig, a Szovjetunió egész területére kiterjedően dolgozta fel —először a hazai irodalomban — az internacionalisták harcait. E komplex igényből fakadnak az értekezés alapvető pozitív és negatív vonásai. Könyvészeti és levéltári kutatásai elsősorban a Szovjetunióban megjelent munkákra, forráskiadványokra stb., valamint a moszkvai Marxizmus—Leninizmus Intézet levéltára, a Szovjet Hadsereg Központi Állami Levéltárára, az Októberi Forradalom Központi Állami Levéltárára ós a szverdlovszki területi levéltárra összpontosultak: igen alapos gyűjtés eredményeként a disszertáció számos új, Magyarországon még nem publikált dokumentumot tartalmaz. Nem volt eléggé körültekintő viszont a már korábban Magyarországon megjelent munkák feldolgozásánál: néhány, főleg a Hadtörténeti Közleményekben ós a Párttörténeti Közleményekben megjelent cikk, közlemény elkerülte a disszertáns figyelmét. Ezzel magyarázható, hogy Lenin 1918 áprilisi táviratát, mint eddig Magyarországon ismeretlent említi. Holott ezt először a Hadtörténeti Közlemények 1958. évi 1. száma közölte, és elemezte; ugyancsak szerepel az 1960-ban megjelent, „A Magyar Vörös Hadsereg harcai" című monográfiában is. A disszertáció arányait megbontja a Szovjetunió történetét ismertető, általános részek túlzott terjedelme. A fejezetcímek sem mindig felelnek meg a főcímben megadott témának. így pl. a 2. fejezet után logikusan az következnék, hogy a harmadik rósz 1919-től a polgárháború befejezéséig tárgyalja az eseményeket. Ehelyett ennek csak egy alfejezetet szentel, míg a nagyobb rész — a Magyarországi Tanácsköztársaság érdekében foganatosított intézkedéseket vizsgálja. Kétségtelen, hogy a magyar olvasó számára ez többet mondana; a jelölt azonban a problémát nem oldotta meg sikeresen. Az OK(b)P magyar csoportja vezetőinek ideológiai hibáit elemezve, példaként a földkórdóst említi a szerző. Mindenki egyetérthet a jelölt azon megállapításával, hogy a magyar kommunistáknak voltak világnézeti tévedéseik, elsietett intézkedéseik. Ennek illusztrálására azonban nem perdöntő és igazságos a földkérdés megoldására hivatkozni. A Tanácsköztársaság vezetői a Kommunista Internacionálé irányelveinek megfelelően jártak el, amikor földosztás helyett a nacionalizálás mellett döntöttek. A KI Végrehajtó Bizottságának 1919 márciusában kiadott dokumentuma, többek között, leszögezi, hogy az Internacionálé politikája a földkérdésben ,, . . . a mezőgazdasági földbirtokok nacionalizálása és társadalmilag irányított mezőgazdasági üzemekké változtatása". (MMTVD, V. kötet, 624. 1.) Amikor az áprilisi döntés helytelensége nyilvánvalóvá vált, a Tanácsköztársaság vezetői már 1919 júliusában határozatot hoztak telkek osztására. Tovább motiválja a kommunista agrárpolitika megítélését a szociáldemokrata párt földkérdéssel kapcsolatos, ismert álláspontja, s a szociáldemokrata vezetők befolyása a Magyarországi Tanácsköztársaság földbirtokpolitikai döntéseire. A disszertáció ugyancsak leegyszerűsíti az orosz „baloldali kommunisták" katonai nézeteit. Erről a jelölt azt írja, hogy a baloldali kommunisták ,, . . . a kizsákmányoló osztályok fiai számára is lehetővé kívánták tenni, hogy a Vörös Hadseregben szolgálhassa-