Századok – 1970

KRÓNIKA - Farkas Márton kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán) 1311/V-VI

1314 KllÓNIKA lenségi mozgalmakká az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásának egyik legbonyolultabb, és részleteiben ma sem tisztázott kérdése. Az utódállamok történetírása a nemzetiségi mozgalmakat olyan nemzeti függetlenségi mozgalmaknak tekintette, amelyek kezdettől a Monarchia felbontására irányultak. Az átvizsgált anyagokból feltáruló összkép azonban azt mutatja, hogy mind a tömegek, mind a hadsereg mozgalmai a háborúellenességnek, a társadalmi és nemzeti elnyomás elleni tiltakozásnak voltak kifejezői, s csak a háború végén nyertek kimondott nemzeti jelleget. Csehországban pl. 1916 —1916-ban mindössze 11 személyt ítéltek el integritást sértő, bomlasztó tevékenysége miatt, a többi 1646 letartóztatott ellen viszont a fennálló társadalmi rend sérelmére elkövetett cselekményért indítottak eljárást. Az átszökóseket a növekvő szociális nyomorúság és a hadseregbén alkalmazott nemzeti elnyomás elleni tiltakozás együttesen inspirálta. Az átszökött szláv katonáknak a cári Oroszországban felállított druzsinákba kényszerítése 1916—1917-ben az átállás átmeneti visszaesését hozta, pedig ezzel egyidőben bontakozott ki a belső dezertálás. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a katonatömegek harcában a szociális felszabadulásért vívott harc motívuma erősödött. A nemzeti burzsoáziák viszont épp a nemzeti felszabadító harc ideológiájával tudták a tömegeket a polgári demokratikus forradalmak győzelméért felsorakoztatni, mivel ellepleződött a forradalmak burzsoá jellege. A nemzeti burzsoáziák többségének a Monarchia feldarabolását célzó konkrét tevékenysége a májusi, júniusi katonai felkelések, valamint a piávei katasztrófa után teljesedett ki. A cseh és a magyar burzsoázia korábbi Monarchia-fenntartó álláspontjára Lenin is utalt még 1914-ben. A cseh polgári pártok példáján — a Masaryk-féle emigráció tevékenységét is elemezve — Farkas Márton rámutatott arra, hogy ez a burzsoázia 1917 novembere után, a néptömegek forradalmi mozgalmainak erősödése és a katonaság forradalmasodásának veszélye idején a szocialista mozgalmak ellen aktivizálódott. A veszély fokozta a hadvezetőség és a cseh polgári vezetők együttműködését, a forradalom napjaiban pedig a cseh nemzeti tanács a hadsereg vezetőivel az utolsó pillanatig együttműködött, hogy megakadályozza egy szocialista forradalom kitörését. A Monarchia népeinek sajátos fejlődése a polgári demokratikus forradalmakat tűzte napirendre. Ám ezek megvívásának ideje a kapitalizmus legfelső fokán, a proletárforradalmak előestéjén következett be, így a szocialista forradalmakba való átnövós lehetősége adva volt. A birodalom területén azonban a munkásosztályok 1918 végéig következetes forradalmi párttal nem rendelkeztek. A nemzeti elnyomástól leginkább sújtott övezetekben a nemzeti és szociális kérdések összefonódottsága miatt a nemzeti függetlenségi mozgalmak túlsúlya állott elő, s ez még a munkásmozgalomra is rányomta bélyegét. Mivel a szociáldemokrata és a polgári pártok a nemzeti függetlenség jelszavát kisajátították, a tömegekben ennek kapcsán kialakult hamis tudat a forradalmi marxista párt kialakulását erősen akadályozta. Józsa Antalnak válaszolva a jelölt elmondotta, hogy javaslataival egyetért. Hangsúlyozni kell azonban megvalósításuk nehéz voltát. A hadvezetőség a csapatok nemzetiségi összetételét 1915—1916-ban mérte fel. 1918-ban az alakulatokat nemzetiségi szempontból hol összekeverték, hol felbontották. 1918 őszén maga az AOK is legfeljebb csak becsléseket tudott adni. A különböző politikai pártok hatásának felderítése az anyag hiányosságai miatt csak az alegységek iratai alapján kutatható. Ezután az 1918 októberi prágai és budapesti forradalmi események között vont párhuzamot, hangsúlyozva, hogy a katonai kérdés burzsoá megoldásának sikere a cseh forradalmi mozgalom lefékezését eredményezte. Válasza végén a jelölt köszönetet mondott opponenseinek és aspiránsvezetőjének, valamint mindazoknak a kollégáknak és intézményeknek, melyek munkájában segítették és kegyelettel adózott hajdani aspiránsvezetője, az 1961-ben elhúnyt Sándor Vilmos emlékének. A bíráló bizottság és a két opponens a jelölt válaszát elfogadta és egyhangúlag javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy a kandidátusi fokozatot Farkas Mártonnak ítélje oda. Szász Zoltán Szántó Zsuzsa „Magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban" című kandidátusi disszertációja, melynek vitája 1967. szeptember 18-án volt, három fejezetből áll. A bevezető után, melyben a téma irodalmát, forrásanyagát tárgyalja és értékeli, foglalkozik a magyar internacionalistáknak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért folytatott harcával. Elemzi az osztrák-magyar hadifoglyok helyzetét, bevonásukat az orosz haditermelésbe. Rámutat arra, hogy