Századok – 1970

KRÓNIKA - Farkas Márton kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán) 1311/V-VI

1312 KllÓNIKA „zöld káder" mozgalom, amely magyar vidékre is átterjedt. A harmadik fejezet a hadsereg általános bomlásának kérdéseivel foglalkozik, melyhez a lökést az 1918 júniusi piavei offenzíva kudarca adta meg. Tárgyalja a hadvezetőségnek a bomlás megállítására irányuló „ideológiai offenzíváját", és bemutatja annak kudarcát. A negyedik fejezetben az antant balkáni áttörésének és Bulgária kilépésének közvetlen hatásával foglalkozik, továbbá azokkal a kísérletekkel, amelyek részben az Ukrajnában állomásozó erőknek a Balkánra, illetve a Duna vonalára való átcsoportosítására irányultak. A hadvezetés a háború katonai elvesztésének tudatában a mielőbbi fegyverszünetet ós békét sürgette, hogy a hadsereget a hátországban fenyegető forradalom ellen bevethesse és a Monarchiát megmentse. Az ötödik fejezetben a szerző napról-napra nyomon követi az antant október 24-én indított olaszországi offenzívájának hatását a frontcsapatok felbomlásában, továbbá a hátországi alakulatoknak a cseh, a délszláv, a bécsi és a budapesti polgári demokratikus forradalmakban vállalt szerepét a hadvezetőség azon kétségbeesett kísérleteivel együtt (páduai fegyverszüneti tárgyalások, megegyezési kísérletek a nemzeti burzsoáziákkal), amelyek részben a Monarchia átmentését, részben a fenyegető forradalmi veszély elhárítását célozták. Ha az előbbi nem is sikerült, az utóbbi szempont nagy szerepet játszott az utódállamok konszolidációjában s — Magyarország kivételével — a felbomlott, hazaáramló alakulatok gyors leszerelése útján és az antant támogatása révén. A felbomlott Monarchia hadvezetőségének és a nemzeti burzsoáziák vezetőinek együttműködése vezetett el ahhoz, hogy Közép-Kelet-Európában — 1918-ban — „ne Lenin, hanem Wilson eszméi győzedelmeskedjenek", holott a forradalom győzelméért harcoló katonatömegek célkitűzése nemcsak a nemzeti, de a társadalmi felszabadulás is volt. Gonda Imre opponens elöljáróban az Osztrák-Magyar Monarchiában bekövetkezett kapitalista fejlődési útról és a polgárosodás hatásairól beszélt. Kiemelte, hogy a Monarchia jellegét nem az határozza meg, hogy a kapitalista fejlődóst biztosította a birodalom népeinek, hanem az, hogy e fejlődési út keretein belül a népek milyen együttélési lehetőségét teremtette meg, illetve, hogy e lehetőségek mennyire mozdítják elő további kibontakozásukat a társadalom demokratizálása és a nemzeti függetlenség, tehát a polgárosodás fő területein. Míg az utóbbi évek kutatásai egyre nagyobb mértékben igazolják a Habsburg Monarchiának viszonylag pozitív szerepét a határai között élő népek gazdasági fejlődésének előmozdításában, addig Farkas Márton disszertációja a felbomlás nézőpontjából éppen arra világít rá, hogy e gazdasági erők nem voltak elegendőek a nyomukban kibontakozó feszítőerők ellensúlyozására. Az opponens szerint a Monarchia felbomlásának körülményei bizonyítják, hogy a szóthullás elsődleges életfolyamat volt, amit a háború legfeljebb siettetett. A disszertáció adatai szerint a frontbarátkozás már 1915 tavaszától rendszeres, a belső dezertálás 1916-ban ugrásszerűen megnő. Ez a belső válság szimptómájának tekinthető. Gonda Imre rámutatott arra, hogy a magyar történeti irodalomban ez az első munka, mely az összeomlást és a forradalmak kibontakozását katonai egységekre lebontva vizsgálja. Rögzíti e folyamat szakaszhatárait ós belső összefüggéseit. Kimutatja, hogy a bomlás a háború első felében megindult, s az orosz októberi forradalom eszméi már termékeny talajra találtak. A későbbi időszakban, az egymást követő katonai lázadások, zendülések, felkelések esetében mindig felmerül egy probléma, ti. a forradalmi párt létrehozásának hiánya, éppen a mozgalmak következetes folytatásának elmaradása miatt. A továbbiakban az opponens a hadseregfőparancsnokság (AOK) politikai szerepével foglalkozott. Az AOK politikai funkciója a háború előtt is növekedett. A háború alatt a katonai lázadások és a szétesés jeleinek a szaporodásával a fegyverszünet siettetését tekinti fő feladatának. A forradalmasító hatás fékezésére katonák százezreit ejteti a fegyverszünettel egyidőben fogságba. Minden erőfeszítés arra irányul, hogy az egykori hadsereg forradalmasodé alakulatainak hazaözönlését meggátolják. Az AOK még reményeket támasztott — az olasz — francia ellentétek alapján — valamilyen olasz segítségre vonatkozóan. A hadsereg forradalmasodása ós a hátországban végbemenő erjedés elemzése képezi a disszertáció gerincét. Kimutatja, hogy amidőn a hadsereg válsága tetőpontját éri, nemcsak a forradalmi csapatok, hanem még a csupán bomladozó alakulatok is a politikai átalakulás tömegbázisává válnak. A polgári forradalom szintjéig a katonaság egységesen áll az átalakulás mögött, a belső osztályellentétek a továbbiakban válnak döntő jelentőségűvé. Kritikai megjegyzéseit Gonda Imre két csoportra osztotta: az egyik az értekezés belső gyengéit érintette, a másik az elméleti kérdésekre vonatkozott. A jelölt nem mutatja meg azt az utat, mondotta, amelyet a Monarchia felbomlásáig megtett, nevezetesen a szerves összefüggést a háború előtti nemzetiségi és a háború alatti függetlenedési mozgalmak között. Nem állítható, hogy a nemzetiségi burzsoázia ausztrofil volt. A függetlenségi