Századok – 1970

KRÓNIKA - A munkásság állásfoglalása az első világháború kitörésekor. Nemzetközi munkásmozgalomtörténeti konferencia (Jemnitz János-Mucsi Ferenc) 1304/V-VI

1310 KllÓNIKA a párt vonalvezetése később sem módosult, s 1914—1915-ben a párt hatszor tagadta meg a hadihitelek megszavazását. Ahmir Iszkanderov (Moszkva) szintén korreferátum formájában számolt be Leninnek az imperializmus kérdéseiről kifejtett munkásságáról. Hangsúlyozta, hogy az „Imperializmus" tanulmányok mennyire összefüggtek a háborúellenes harc tudományos alátámasztásával, s utalt arra, hogy mely kérdésekben bírálta Lenin Hilferdinget, Parvust. Marjan Britovsek (Ljubljana) a zimmerwaldi mozgalomról adott áttekintést, különös tekintettel Lenin és a zimmerwaldi baloldal tevékenységére. Részletesebben foglalkozott a zimmerwaldi centrum ós baloldal mozgásával, jellemző jegyeivel, s azokkal, akik a két körülhatárolható mag között helyezkedtek el (Grimm, Trockij, Balabanova). Bernt Schiller (Göteborg) kiegészítő felszólalásában a svéd munkásmozgalom problémáival foglalkozott. Az 1909-es általános sztrájk tapasztalatairól a svéd mozgalom 1914 előtti legjelentősebb akciójáról szólt. Ez — mondotta — alapot nyújt a vezetők — tömegek összefüggéseinek felmérésére. A második napirendi ponthoz „A memoárok jelentősége a munkásmozgalom történetében" címmel Fritz De Jong (Amsterdam) nyújtott be referátumot. Elvi bevezetőjében taglalta a memoárok s az önéletírások közötti különbséget. Hangsúlyozta a memoárok nagy szerepót, főként olyan esetekben, midőn fontos döntésekre más forrás nem áll rendelkezésre, amikor bizonyos eseményeknek kizárólagos forrásaként jelenik meg. Ezt követően a memoárok forráskritikájának szempontjaira hívta fel a figyelmet. Köztük olyan szempontokról szólt, mint a párthoz tartozás kritériuma, vagy egyes események ismertetésénél a többszörös szubjektiválódás veszélye; felhívta a figyelmet arra az időbeli eltolódásra is, amely a történés s a megírás között áll elő, s amely tovább módosíthatja az esemény tényleges lezajlásának ismertetését, nem is szólva az esetleges újabb vagy átdolgozott kiadások veszélyeiről. A memoárok a munkásmozgalom történetének kutatásában a szokottnál nagyobb szerepet játszanak. A mozgalom történetének számos epizódjára vagy — ellenkezőleg — legfontosabb szakaszaira kevés forrásanyag áll rendelkezésünkre (korai szakasz, forradalmi megmozdulások), s így a memoárok deríthetnek fényt sok részletre, sőt esetleg a legfontosabb mozzanatokra is. Azonban itt is nagy fenntartásokkal kell kezelnünk a memoárokat mint forrásokat. Erre legjobb példa az a két munkálat, amelyet „A Világ Ipari Munkásai (IWW) és az általános sztrájk", továbbá „Pétervár, 1917. október 10 — 25" témákkal kapcsolatban az elmúlt évben Amszterdamban lefolytattak. A két témához feldolgozták a rendelkezésre álló memoár-irodalmat s a későbbi, egyéb forrásokon nyugvó feldolgozásokat. A két forrástípus egybevetéséből a memoárirodalom számos gyengéje tűnt elő. De Jong a továbbiakban részletesen ismertette a két vizsgálatot. Ezek világosan dokumentálták az előadás első részében előadott metodológiai problémákat. Különösen érdekes volt a második vizsgálat, amelynek eredményeként kitűnt, hogy kezdetben John Reed könyvének volt nagy hatása az Októberi Forradalomról szóló művekre, majd Sztálin visszaemlékezés jellegű írásai töltöttek be nagy szerepet főleg a szovjet historiográfiában, s az 1950-es évek második feléig háttérbe szorították az egyéb memoárokat. A nyugati történetírásra főként Trockij különböző emlékezései voltak és vannak jelentős hatással. Az anyaghoz írásos korreferátumot nyújtott be N. Goldberger román történész. Ebben a memoárok szerepét elemzi a romániai munkásmozgalom történetének megírásában. Több memoár elemzése alapján a De Jongéhoz hasonló megállapításra jut, nevezetesen arra, hogy bár a memoárok felhasználandók a munkásmozgalom történetének megírásában, kezelésük nagyfokú elővigyázatosságot, kritikus szemléletet igényel. A memoár-irodalom vitája F. De Jong rövid szóbeli bevezetőjében aláhúzta a referátum néhány főbb gondolatát — s így, még élesebben fogalmazva, fejtette ki a memoárirodalom gyengéit. Megjegyezte, hogy a memoárok iránt az 1930-as években nőtt meg az érdeklődés. Kitért az önéletrajzok és memoárok megkülönböztetésére, — az utóbbiak ugyanis szélesebben dolgozzák fel az eseményeket, s nemcsak a szerző tetteit, gondolatait, hanem az egész korszakét tükrözik. Leo Van Rossum ezután az említett második téma vizsgálatához fűzött kiegészítéseket, s megemlékezett a szovjet historiográfia új eredményeiről. B. Schiller (Göteborg) svédországi kutatásairól, a munkások körében végzett visszaemlókezésgyűjtésről számolt be. Kiemelte, hogy az életszintre az emberek élénken vissza-