Századok – 1970

KRÓNIKA - A munkásság állásfoglalása az első világháború kitörésekor. Nemzetközi munkásmozgalomtörténeti konferencia (Jemnitz János-Mucsi Ferenc) 1304/V-VI

KRÖNIKA 1309 Horst Schumacher (Berlin) a német jobboldali szociáldemokraták felelősségéről; árulásáról beszélt. Megjegyezte, hogy nem mindegy, hogy a pártvezetőségben kinek milyen szerepe volt, s így Dávidot nem lehet befolyásnélkülinek minősíteni. Nem szubjektív alapon tekinti a Davidokat ós Südekumokat árulóknak, egy részük ezt valóban nem kívánta megtenni, de kétségtelen, hogy a forradalommal szemben léptek fel, a nacionalizmust fogadták el az internacionalizmus rovására. (Közben Koszyk és Mommsen Bernstein, Haase példájára utalva, kifogásolták a jobb- és baloldalra bontást, mint egyedüli lehetőséget — Schumacher viszont jelezte, hogy az engedélyezett időben nem tud ezekre is választ adni.) Reinhold Enke (Marburg) a német ifjúsági szervezet, a Freie Jugend antimilitarista erőfeszítéseit részletezte. Henryk Skrzypczak (Nyugat-Berlin) ugyancsak az „árulás" kérdéséhez szólt hozzá, s megállapította, hogy a rendkívüli időket, a „próba" óráját különlegesnek kell tekinteni. Tény, hogy a tömegek jórésze nem támogatta már a pártok antimilitarizmusát, s így kérdésessé vált, mennyire realizálhatók az Internacionálé határozatai. A vita lezárásaként a referálok kaptak szót. George Haupt távollétében munkatársa, Glaudie Weill egyes részmegjegyzésekre való reflektálás után, hosszabban fejtette ki, hogy milyen volt Jaurès elképzelése a háborúellenes általános sztrájkról. Jemnitz János sajnálatának adott hangot, hogy a vita végén sem vált világossá: a fókérdósben egységes-e a vélemény, hogy 1914. augusztus 2—4. után is többet lehetett-e tenni a háború ellen. Megjegyezte, hogy a morális kategóriákat a történetírásból nem lehet kiküszöbölni, de a pártvezetőknél is alapos, egyéni elbírálásra van szükség. Hiszen olyan esetekkel is szembe kell nézni, mint Cachiné. Mindenesetre éppen az alapkérdésben Matthias felfogásával szemben is nyilvánvaló, hogy a pártvezetősóg és a pacifista bal-centrum között jelentős különbség van, s ez is aláhúzza a pártvezetőségek felelősségét. Mommsennel szemben az olasz példára reflektálva megjegyezte: jóllehet a polgári pacifizmusnak nyilván megvolt a maga szerepe — mégis az olasz párt bátor antimilitarista magatartásában nagyobb szerepet játszott az, hogy 1911 — 1912-ben itt már bekövetkezett a fordulat, hogy a párt élére a baloldaliak kerültek, s az Avanti hangja 1914 nyarán-őszén más lett volna, ha Serrati helyett Treves maradt volna a főszerkesztő. Dr. Rudolf Neck Tyimofejev észrevételeivel kapcsolatban utalt arra, hogy az irracionalizmus filozófiatörténeti kategória, de a történeti körülmények között félreérthetetlen hatást gyakorolt. Majd Leserrel szemben, aki vitatta Neck referátumának a tömegek körében is tapasztalható háborúellenességre vonatkozó adatait — több rendőri jelentést olvasott fel, amelyek aggodalommal számolnak be a munkások hangulatáról. Ugyancsak Leserrel szemben, aki azt bizonygatta, hogy Austerlitz az Arbeiter Zeitungban a munkások véleményének adott hangot — Neck rendőrspicli jelentésekre hivatkozott. Egyébként szintén kívánatosnak tartotta, hogy a pártvezetőségek, a pártszervezetek és tömegek közötti relációt alaposabban felmérjék. * A vita következő napján T. Tyimofejev korreferátuma hangzott el „Lenin és a nyugati munkásmozgalom" címmel. Az előadó jelezte, hogy e téma rendkívül széles, s csak néhány jelenségre szorítkozik. Mindenekelőtt felhívta a figyelmet, hogy Lenin milyen érzékenyen felfigyelt minden új jelenségre. Majd Leninnek a nemzeti kérdésről kialakított véleményét, írásait ismertette, aláhúzva, hogy Lenin egyaránt küzdött a nacionalizmus és a nemzeti kérdés lebecsülése ellen. Megemlékezett arról, hogy Lenin milyen nagy figyelemmel kísérte nyomon 1912—1913-ban a német szociáldemokrata párt belső vitáit, milyen sokszor vitázott a revizionistákkal, s 1914. augusztus 4-e után mégis meglepődött a német párt összeroppanásán, a munkásvezetők árulásán. Egyúttal óvott a mechanikus materialista módszerektől, s a szociológiai módszerek mellett a politikai, pszihológiai tényezők, a vezetők, tagság pártszervezetek és szakszervezeti bürokrácia kölcsönhatásának figyelemmel kísérését javasolta. Ugyancsak korreferátumként hangzott el Szergije Dimitrijevics (Beográd) beszámolója a szerb szociáldemokraták háborúellenes küzdelméről. Megemlékezett e harc „előtörténetéről", az I. és II. Balkán-háború idején, érintette, hogy 1914 tavaszán a pártban milyen állásfoglalások születtek, ismertette Kaclerovic és Lapcevic nagyszerű, a Skupstinában júliusban elhangzott ismeretes beszédeit — mindehhez hozzáfűzve, hogy ezek nem voltak a „vezetők" elszigetelt magánvéleményei. Olyannyira nem, hogy a pártvezetőség, a lapszerkesztőség, a parlamanti frakció, a szakszervezeti vezetők mind egyetértettek a párt elszánt internacionalista, háborúellenes fellépésével. Dimitrijevic ezt követően utalt Popovics későbbi cikkeire, a Radnicke Novine küzdelmeire, arra, hogy