Századok – 1970

KRÓNIKA - A munkásság állásfoglalása az első világháború kitörésekor. Nemzetközi munkásmozgalomtörténeti konferencia (Jemnitz János-Mucsi Ferenc) 1304/V-VI

1308 KRÓNIKA gében is megmutatkozott — de hogy ez milyen elterjedt volt, arról nem lehet világos képet alkotni. A pártvezetőség mindenesetre nem ütközött nagy ellenállásba politikája során. Hans Humm (Zürich) az 1914 nyári napok svájci történetét foglalta össze. Beszélt arról, hogy a szociáldemokrata pártban Greulich a honvédelem mellett, Naine és a baloldaliak pedig ellene léptek fel. Utalt a svájci sajátosságra: a semlegességet készek voltak honvédelemmel is biztosítani — de ez náluk nem jelentette, hogy a háborúellenességet feladták. Másfelől viszont a baloldaliak összefonódtak a különféle emigrációs forradalmi irányzatokkal. A háború gazdasági következményei azonban Svájcot is sújtották — s ez kiélezte az ellentéteket. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi háborúellenes összefogáshoz is az első lépést Luganoban tették meg, s ez vezetett el azután Zimmerwaldhoz. Majd utalt arra, hogy 1915-re miként lett a svájci pártban a radikális balszárny és a centrum többséggé és hoztak határozatokat a honvédelem ellen. Maria Cservendinyeva (Szófia) az 1914-es válság bolgár összefüggéseit taglalva hangsúlyozta, hogy a tesznyákok léptek fel egyedül a háború ellen. Idézte Blagoev, Kirkov, Kabakcsijev és az akkor még fiatal szakszervezeti vezető, Dimitrov állásfoglalásait, részben már a világháború előtti évekből — 1909 — 1911-ből és első ós második Balkánháború időszakából, majd az 1914— 1915-ös periódusból. A tesznyákok ellenállása — hangsúlyozta — minden esetben kiterjedt a parlamentre éppúgy, mint a tömegmozgalmakra. Nicolae Copoiu (Bukarest) áttekintést nyújtott arról, hogy a román szocialisták határozottan a háború ellen fordultak a Lupta Zilnica hasábjain. Előadásában a román párt háborúellenes tevékenységéről összefogottabban szólt — minthogy a román delegáció írásos korreferátumában ez a küzdelem bőséges megvilágítást nyert, s ott szó esett a románok részvételéről a zimmerwaldi konferencia előkészítésében, valamint az 1917-es nyári antimilitarista Balkán-konferencia munkájáról is. Copoiu az általános vitában elhangzottakra is reagált. Hangsúlyozta, hogy óvatosnak kell lenni, ha egyetemes jelenségekről beszél valaki, azt minden ország adottságai között kell megvizsgálni. Megemlékezett azokról, akik 1914-ig szocialisták voltak, de ezt követően mégis kihullottak a mozgalomból, akikkel szemben szocialista etikai alapon is ítéletet lehet mondani. Végül aláhúzta, hogy a semleges országokban is értékes antimilitarista munkát fejtettek ki. Herbert Steiner (Bécs) azt taglalta, hogy milyen bénítóan hatott a félelem attól, hogy a pártok ismét elvesztik legalitásukat (s ehelyütt utalt arra, hogy a német és osztrák párt 20 — 30 évvel korábban átélt ilyen időket). Majd a vezetőkről szólt, akik gyakorta beszéltek a háborús veszélyről, de rendszerint mégis azt hitték, hogy a katasztrófát majd valahogy elkerülik. Ebből — fejtegette — olyan ellentmondás keletkezett, hogy a vezetők nem dolgoztak ki gyakorlati háborúellenes akciótervet, a párttagság viszont bízott kijelentéseikben. Amikor azután a háború kirobbant, olyanok is tanácsatalanok voltak, akik azt — mint Danneberg példája mutatja — voltaképpen elítélték. Végül érintette az értelmiségikek problémáját. Megállapította, hogy rájuk általában kevesebb felelősség nehezedett, míg a szakszervezeti bizalmiak, vezetők nyomban szembekerülhettek tagságukkal — s ez a körülmény kihatott szereplésükre, — amit még gondosabban kell majd megvizsgálni. Peter Lösche (Nyugat-Berlin) a kellő szociológiai alátámasztást hiányolta és fontosnak vélte a kulturális, irodalmi vonatkozások gondos feltérképezését is. Az értelmiségiek háborúellenességénél megjegyezte: óvatosnak kell lenni a munkásokkal való szembeállításukban, hiszen később az Obleute mozgalom vezetői is munkások voltak. Kívánatosnak vélte, hogy a tanult ós tanulatlan, kis- ós nagyüzemi, szervezett és szervezetlen munkásrétegeket külön-külön tanulmányozzák, miként a kispolgárság magatartását is alaposan meg kell vizsgálni. Megjegyezte, hogy a pacifista irányzat sem véglegesen lezárt, mivel sokan a polgári pacifisták közül lettek internacionalisták. Zdenélc Solle (Praha) hangsúlyozta, hogy mély és általános válság következett be 1914 nyarán. Ezért a hosszabb folyamatok a megvizsgálandók, s nincs értelme egyes emberek árulásáról beszélni. Visszautal az 1887-es évre, amikor Kautsky és V. Adler is megállapította a tömegek nacionalista fertőzöttségét — s nem is vártak gyors felgyógyulásra. 1914-ben Csehországban olyan groteszk helyzet jött létre, hogy csak két erő volt: a „Bécspárti" konzervatív katolikus irányzat, ós az autonóm szociáldemokraták Smeral vezetésével. Smeral a Monarchia megreformálására, a föderalizálásra számított, s tartott a cári veszélytől. Ezzel szemben Masaryk meggyőződött arról, hogy ez illúzió, s Bécs túl gyenge a cárizmus visszaszorítására. Utalt arra, hogy Masaryk és Smeral között milyên eredménytelen tárgyalások folytak, majd arra, hogy a szociáldemokrata vezetők között sem volt egység, mert Soukup szoros kapcsolatot épített ki a nemzeti mozgalommal. Hans Biegert (Nyugat-Berlin) a pszichológiai kutatások fontosságát sürgette, majd ismertette, hogy az 1914. augusztus 2-i német szakszervezeti bizalmi értekezleten (amelyen több mint 100 küldött jelent meg, köztük több képviselő) mennyire szűken szakmai kérdésekről folyt szó — nyilván a kormány tilalmainak következtében.