Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lukács György: Lenin (Ism. Szabó Miklós) 1254/V-VI

1256 TÖRTÉNETI IRODALOM pontjából kiindulva elemzi, a mozgalom számára alternatív cselekvési lehetőségeket törekszik feltárni. A teória tehát vezérfonal a cselekvés számára. Elemzése átfogó voltának éppen az a forrása, hogy a cselekvés lehetőségeit csak a valóság szerkezete egész bonyolultságának feltárásával lehet elméletileg megragadni. Lenin nagysága tehát mindenekelőtt ebben az értelemben vett teoretikusi nagyság, a mozgalmi elmélet pusztán kontemplativ, kívülről ható törvényszerűségeket statikus állapotukban (azaz nem dialektikusan), passzívan regisztráló módszerét meghaladni, az elmélet ós gyakorlat valóban szerves egységében feloldani képes teoretikus magatartás. így állítja szembe Lenin imperializmus-elméletét Luxemburg akkumuláció-elméletével. Utóbbit közgazdaságilag megalapozottabbnak s fő vonalaiban helyesnek tartja, azonban elmarasztalja abban, hogy a teóriát csak általánosságban dolgozta ki, melyből nem következnek konzekvenciák a gyakorlat számára. „Helyesen és nagyvonalúan jellemezte az egész korszakot, de csak általában, csak mint egészet tudta jellemezni. Leninre maradt, hogy megtegye az elmélettől a gyakorlathoz vezető lépést. Egy pillanatra sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez a lépés egyben elméleti előrelépés is." Lenin imperializmus-emlólete alkalmas egyedül arra, hogy a kor minden jelenségét összekapcsolja a gazdasági alapokkal, azaz elméletileg értelmezni tudjon minden konkrét jelenséget. Ahhoz, hogy a teóriának ezen vázlatosan ismertetett koncepciója ne tűnjék dogmagyártásnak, amely a „cselekvés vezérfonala" címén politikai receptkönyveket agyai ki, szükséges, hogy visszatérjünk egy már érintett kérdéscsoportra: a gazdasági törvényszerűségek kontemplativ illetve dialektikus szemléletére. Lukács alapvető kiindulása az, hogy a tőkés gazdaság Marx által leírt mechanizmusát nem dolgok viszonylatának tekinti (mint azt véleménye szerint a szakközgazdaságtan teszi), hanem emberek, osztályokba szerveződött emberek viszonylatának. A tőkés társadalom emberének tudatában ezek a viszonylatok valóban dologi relációkként tükröződnek, ez a fetisizált gondolkodás. Miután e gondolkodás számára az osztályviszonyok, a kizsákmányolás történeti jelensége, mint dologi összefüggés jelenik meg, ezt a dologi összefüggést a dolgok eleve adott, mintegy természetes, magától értetődő rendjének tekinti, melyre az emberi cselekvésnek nincsen befolyása. A szemlélő csak szemlélő és nem cselekvő szubjektum számára a világ elszigetelt, merev jelenségek halmaza, melyet a jelzett szubjektum közvetlen szemléletben ragad meg. A jelenségek valódi természete csak úgy ismerhető meg, ha megismerjük az összes viszonylatokat, melyekbe azok beilleszkednek, ha nem közvetlenül szemléljük tehát, hanem ezen bonyolult összefüggések megismerésén át közvetve jutunk el hozzá. Csak a cselekvő társadalmi magatartás számára szűnik meg a dolgok közvetlensége, s válik megragadhatóvá a dolgok bonyolult összefüggés-szövevénye. Az aktív megközelítés számára a dolgok, jelenségek nem elszigetelten jelennek meg, hanem komplexusokban, szerves összefüggésekben, ezeket nevezi Lukács Hegel nyomán totalitásoknak. A társadalmi valóság ilyen rész- és átfogó totalitások szövevénye, melynek minden hic et nunc szituációban megragadható a dinamikus centruma, melyből felfejthetővé, áttekinthetővé s megmoziíthatóvá válik az egész. Ez a dinamikus centrum a lenini „láncszem", melynek megragadásával megragadható az adott helyzet lényegi összefüggésrendszere. „Minden konkrét helyzetnek megvan a maga középponti problémája, és az ezzel együtt jelentkező többi probléma megoldása, valamint az összes társadalmi tendencia továbbfejlődése is ennek a problémának az eldöntésétől függ" (105. 1.). A „középponti probléma" ebben a vonatkozásban eleve csak a cselekvő forradalmi mozgalom számára vetődik fel, amely a tényeket nem statikus állapotukban, , ,a maguk tényszerűségében" vizsgálja, hanem megváltoztathatóságuk szempontjából. Ebből a szempontból nézve feloldódik a jelenségek elszigeteltsége az idő dimenziójában is, és lehetővé válik a dolgokat keletkezésükben s várható elmúlásukban szemlélő történeti látásmód. Ebben a korai műben kialakulóban láthatjuk tehát a későbbi lukácsi életmű ismert alapkategóriáit: a totalitást, a közvetítést (Lukács francia követői egy folyóiratuknak is ezt a címet adták). Ezekből építi ki Lukács az idők folyamán azt a tudományos-elinéleti megközelítési módot, mely alapul szolgál társadalomtudományi metodikához vagy ideológia-kritikához éppúgy, mint esztétikához vagy ismeretelmélethez. A kötetben közölt írásokban, érthető módon elsősorban az ideológiakritika áll előtérben. Lukács felfogásában a viszonyulás közvetlenségében való megrekedtség az az általános szemléleti alap, mely jellemzi az egész polgári tudományos és ideológiai magatartást, s melyből megragadhatók a legkülönbözőbb, egymástól sok vonásukban eltérő irányzatok lényegi meghatározói. Ebből a kiindulásból bírálja a tudományos, művészeti, ideológiai irányzatokat s a munkásmozgalmon belül jelentkező elhajlásokat, torz áramlatokat. A tipikus társadalmi magatartásmód, melyben a dolgokhoz tapadt polgári, kispolgári szemléletmód jelentkezik, elsősorban a bürokratizmus. Az elbürokratizáltság döntő vonása mind — az 1924-es Lenin-könyvben elsősorban bírált — revizionista és reformista áramlatok-