Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lenin és a történettudomány (Ism. Niederhauser Emil) 1240/V-VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1251 rokra vezet. Viszont az óvatosságból alkalmazott szubjektivizmus is árt. Az igazság kimondása tudományos és hazafias kötelesség egyszerre. El kell kerülni a dogmatizmust is. Lenin pl. a párttörtónetnek többféle periodizációját adta meg, csakhogy mindig másmás kritériumok alapján. Ezeket összességükben kell figyelembe venni. Fontosak Leninnek az ellenséges nézeteket megcáfoló írásai, amikor pl. visszautasítja azt a vádat, hogy a bolsevikok voltaképpen a munkásosztállyal szembenálló értelmiségiek, vagy azt, hogy blanquisták (míg más részről viszont reformistáknak próbálták őket minősíteni). A hamisítások elleni harcban fel kell használni Lenin módszerének alapvető jellegzetességeit: azt, hogy kitűnően ismerte ezeket a hamisításokat, mindig leleplezte őket, tényeket állított velük szembe, rámutatott ellenfeleinek módszertani hibáira, álláspontjuk elméleti tarthatatlanságára, és kimutatta a hamisítások osztálylónyegét. Az opportunizmus és antikommunizmus osztálytartalma ma is ugyanaz, szubjektivizmus és dogmatizmus ellen ma is felhasználhatók Lenin érvei. A negyedik szekció az egyetemes történet historiográfiájával foglalkozott. V. V. Gorbunov „A legújabb kor történetének kérdései V. I. Lenin munkáiban" kimutatja, hogy Lenin alapozta meg a legújabb kor történettudományát. Mint publicista, feladatának tartotta, hogy köztörtóneti kérdéseket is feldolgozzon. Tevékenységének ezt az oldalát azonban eddig nem dolgozták fel eléggé. A szerző áttekintést ad azokról az alapvető kérdésekről, amelyekről Lenin lényeges megállapításokat tett, különösen az új összkiadás eddig ismeretlen anyagainak a felhasználásával. Lenin sokat foglalkozott az Októberi Forradalommal kezdődő korszak jellegével, kimutatta, hogy a munkásosztály áll a középpontban, a korszak fő tartalma a kapitalizmus megsemmisítése, az átmenet a szocializmusra, a két rendszer harca, amiből azonban nem következik a háború elkerülhetetlensége. Az új rend elkerülhetetlen győzelmének alkérdése a kapitalizmus általános válsága, amely 1917 után világosan megmutatkozott. Lenin felvázolta a fő imperialista ellentéteket is, elítélte a versailles-i rendszert. Foglalkozott az első világháború utáni gazdasági fejlődéssel, az állammonopolista kapitalizmus jelentkezésével és ugyanakkor a korai kapitalista formákhoz való visszatéréssel. Kutatta a forradalmi fellendülés feltételeit, miközben mindig szembeszállt a forradalom exportjának az elméletével. Helytelennek tartotta a folytonos támadó taktikát. Érdeklődött a konkrét megnyilvánulási formák iránt. A németországi forradalom kudarcát a burzsoázia szervezettségével ós tapasztalataival magyarázta. Ismeretes együttérzése a Magyar Tanácsköztársasággal. Az új összkiadásban kerültek először közlésre Kun Béla 1920-ban kiadott brosúrájához készült jegyzetei. Rámutatott viszonylag könnyű győzelmére. A bukás okát az antant intervenciójában látta, de rámutatott a reformisták tevékenységére ós az agrárkérdésre is. A nyugati országokban a szovjet állammal való szolidaritási mozgalmakat üdvözölte örömmel. Felfigyelt a fasizmus kezdeteire. Természetesen roppant sokat írt a III. Internacionáléról, felhívta a figyelmet a két oldalról fenyegető veszélyre: egyrészt a régi jobboldali vezetők csatlakozása, másrészt a „baloldaliság". Eleinte a jobboldali opportunizmusban látta a nagyobb fenyegetést, később már a kétfrontos harcot sürgette. Hangoztatta, hogy az átmeneti feladatok nem homályosíthatják el az Internacionálé fő célkitűzéseit. Minden egyes kongresszusról alapos elemzést nyújtott. Ugyancsak sokat foglalkozott a keleti népek ébredésével, ennek a nyugati országok forradalmi mozgalmához való kapcsolódásával. Utalt a nemzeti burzsoázia szerepére ezekben az országokban, a vele való szövetkezésre, az egyes rétegeihez való differenciált állásfoglalására. Ugy látta, alkalmazkodni kell a paraszti jellegű keleti országokhoz. A forradalmi mozgalom új formái bontakoznak itt ki, amelyek nem a burzsoázia hatalomrajutásához vezetnek. Végső következtetése az volt, hogy a legújabb korban a milliós tömegek csinálják a történelmet. N. Je. Ovcsarenko „Lenin és a világforradalmi folyamat a XX. század elején" a folyamat lenini koncepciójának fő ismérveit határozza meg. Lenin a polgári társadalom fejlődési törvényszerűségeinek a vizsgálatából szűrte le következtetéseit. A forradalmi folyamat a társadalmi formációk váltakozására vezet. Ennek a kettős váltási folyamatnak társadalmi oldala. Ennek megfelelően nem is szorítkozik egy formációra. Törvényszerűségei a nemzeti forradalmak tanulmányozása alapján mutathatók ki. A marxista— leninista elmélet és az osztályharc történetének szintézise. Lenin ebben látta a történelem hajtóerejét. Az új- ós a legújabb korban polgári és szocialista forradalmakra vezetett. A polgári forradalom számos szakaszban zajlott le, fordulópontja 1789. A kapitalista világrendszer kialakulása után a kapitalizmus kimerült, új rend volt születőben. Az imperializmus titka éppen az, hogy a tőkés rend tetőpontja, ekkor vetődik fel az új társadalmi rend kérdése, ezzel kezdődik a proletár, szocialista forradalmak kora. A forradalmi folyamat ekkor válik valóban egyetemessé, mert a világ lakosságának többségét bevonja, s egyre szorosabb kölcsönhatást alakít ki az egyes országok és világrészek közt. Ekkor